Nah! Megyünk, kérem, szalagavatóra! Nem, nem a lányoméra, ott egyelőre még a megfelelő általános iskola keresése zajlik annak minden, főleg kellemetlen velejárójával.
Hová tűnt a tél, látta valaki? Dolga van még itt, szólnátok neki? Elő kellene vetetnie a meleg kabátot, hóval kellene átölelnie a sikító világot.
Sok más fontos jelenet mellett van a Botrány című filmben egy kulcsmondat, ami arról szól, hogy mikor azt mondjuk, „fogalmam sincs, mit tegyek”, valójában rég tudjuk, hogy mit kell tennünk.
Legszebb ruháját vette fel a telihold, úgy kopogtatott be a péntek estébe.
Azt írta tegnap egyik olvasóm a bizonytalanságról szóló írásomhoz, hogy jó lenne valami vidámat is olvasni tőlem.
Anyám betegsége és haldoklása alatt nem is az volt a legborzasztóbb, hogy az istentudja hanyadik kemó után mindent, sőt, mindent is tudtunk a rákról, nem is az, hogy mindenki mindent is tudott a rákról, nem kopaszon és elgyengülve látni az anyukámat volt a legborzasztóbb, még csak nem is a tehetetlenség.
Legyen akkor az, hogy ebben az évben kicsit visszaveszünk a finomkodásból, a virágnyelvből, és kimondjuk a frankót, még ha pokoli fájdalmas is.
A bőröndök most pihennek, cipeltek eleget idén.