Közzétéve: 2020.07.07. | Kőváry Anett
Jó néhány hete szorongok, valahogy most esett le, hogy a gyerekem már csak egy kis ideig ovis, szeptemberben kezdi az iskolát, online vagy valóságban, mindegy is, mert kiszakad egy védelmező környezetből, kipukkad a buborék, jön a valóság új barátságokkal, új harcokkal, új felnőttekkel, és főleg új, igazi veszélyekkel. Nem segítettek az állapotomon az elmúlt hetek egymásra licitáló pedofil ügyei, mert érzem, hogy most könnyen elronthatom, de szerencsére látom valamennyire derengeni a megoldást.
Egy negyven- és egy harmincezres követőszámú csoport összefogása kellett ahhoz, hogy – ha csak átmenetileg is – eltávolítson a Facebook egy olyan oldalt, ahol egyértelműen pedofil tartalmakat osztottak meg, főleg kisfiúk képeinek formájában. Hogy milyen nemzetiségű gyerekekről van szó, hogy ellopták a fotójukat vagy kényszerítették őket a pózolásra, a végeredmény szempontjából mindegy is: 30 ezer nyálcsorgató, aberrált, a gyerekek testi és lelki egészségére veszélyes mocskos állat követte az oldalt és lájkolgatta ezrével a képeket. Azt meg inkább nem írom le, hogy vajon mi mindent csinlhattak még a fotókban gyönyörködve. Az oldal üzemeltető közben a legnagyobb nyugalommal gyűjtögethették a követőket (habár vannak sejtések, amik szerint egy a rendőrség által üzemeltetett kamu oldalról volt szó, de ez most más téma), mert a Facebook semmilyen szabályát nem sértették meg: nem látszódtak intim testrészek (érdekes mondjuk, hogy a férfi mellkas és mellbimbó miért nem számít annak), és nem is buzdítottak a posztokban semmire, egyszerűen csak kirakták az aktuális tartalmat egy-egy “beautiful” kíséretében. Nem csoda hát, hogy több ezer ember (nagyon köszi, mindenkinek!) összehangolt támadására volt szükség ahhoz, hogy valami történjen. A Facebookra amúgy eléggé jellemző ez a lomha vagy semmilyen reagálás:
a Tech Transparency Project nevű nonprofit szervezet elemző csoportja 2013 januárja és 2019 decembere között 366, pedofíliával összefüggő esetet talált a közösségi oldalon. Ezeknek mindössze a 9 százalékát jelentette a Facebook, a többiben a rendőrség vagy a titkosszolgálatok saját hatáskörben indítottak nyomozást, ezek is főleg olyan esetek voltak, amikor konkrétan pedofilok vették fel a kapcsolatot kiskamaszokkal. A BBC 2016 februárjában több olyan csoportot is talált, ahol pedofiloknak gyűjtögettek gyerekfotókat, jelentettek is húsz képet, amikből a Facebook összesen négyet vett le.
Vagyis azok az oldalak, amiken a szabályokat betartva kiskorúak személyiségi jogaival élnek vissza, nyugodtan működhettek, mert csak a mostanihoz hasonló akció után válik gyanússá a rendszernek. A kifogásolt tartalmakat ugyanis minden esetben előbb botok vizsgálják, rányomják a Fb-szűrőt, és ha nincs rajta női mell, vagy más nemi szerv, fegyver, drog, gyűlöletbeszéd, stb., akkor zöld utat adnak neki, tőlem meg toleranciát kérnek, vagy azt, hogy nyomjak 30 napos szundit. Emberhez csakis tömeges jelentések után jut el az ügy, és legyünk romantikusak, tételezzük fel, hogy mondjuk John Stewart Írországból észreveszi, hogy itt bizony finoman kiárusítják a gyerekeket, és lelövi az oldalt. Ezért fontos minden hasonló esetben noszogatni az ismerősöket, a baráti kört, megkeresni egy-egy pedofilellenes oldalt vagy ismert személyt, mert az összefogás eredményes lehet. Még akkor is, ha tudjuk, hogy két nappal később más néven létrehoznak egy ugyanilyen közösséget, egyelőre ennyit a mozgásterünk. Hiába állítja a Facebook, hogy zéró toleranciát alkalmaz a pedofil tartalmú képekkel és posztokkal szemben, a jelek szerint mégis valamilyen más, a metrikustól eltérő számrendszerben értelmezhetik a nullát, mert sok ilyen oldal működik, tízezres követőtáborral. És akkor a zárt csoportokról még nem is beszéltünk, amiket aztán szinte lehetetlenség megtalálni.
Mit tehetek anyaként? És mit tehetsz te szülőként? Egyrészt, ha bármi gyanúsat látsz, akármilyen nehéz is, nyelsz egy nagyot, nem fordítod el a fejedet, hanem jelented. Másrészt: leszoksz a gyereked képeinek posztolásáról. Főleg nem raksz ki olyan fotókat róla, amiken meztelenül, félmeztelenül, félreérthető pózban vagy egyedül van, nem mutatod meg az arcát, vagy a legjobb, ha semmijét. Ha pedig mégis posztolsz, legalább ne használj olyan hashtageket (mysweetgirl, mylittleboy, stb.), amik odacsalogathatják a veszélyes elemeket. Nehéz, tudom.
Az én életemnek is volt olyan időszaka, amikor az egyetlen boldogságot a lájkok és kommentek adta hamis visszaigazolás jelentett. Nem értettem, miért lenne veszélyes kirakni a lányomról egy-egy képet. Most már értem, és bármilyen szívesen megmutatnám az egész világnak, hogy milyen gyönyörű, okosügyesvicces, stb., többé nem teszem. Talán csak az ismerősöknek, de még azt is ritkán, és milliószor meggondolva. Ennyi lehet a fegyverem az online veszélyekkel szemben. Aztán ott lesz majd, hogy iskola, új közeg, ne menj el senkivel, aki azt mondja, hogy a parkolóban áll az autója, aminek a csomagtartója tele van kiskutyákkal, mert nem bízhatsz senkiben. Beszélünk erről is, egyelőre viszont elég volt egy frontot megnyitni, és ott nem elrontani.
Legutóbbi bejegyzések