Közzétéve: 2020.04.10. | Kőváry Anett
Kicsit most csendben kéne lenni. Csak egy kicsit elhalkulni, nem harsogni, nem beszélni, csak egy kicsit elhallgatni.
Nem utazni, nem mozdulni, szépen némán meggyászolni mindent, ami elmúlt, ami talán nem is oly rég volt, elbúcsúzni halottunktól, szeretőtől, házastárstól, nyaralástól, várakozástól, meggyászolni a már nincs munkát, azokat a régi, szép időket, a pár hete még megvolt szép jövőnket.
Jó lenne most csendben lenni. Nem indulni, csak pihenni. Egy kicsit tényleg nem szólalni, nem kérni és nem akarni, csak úgy csendben magunk lenni. Jó lenne most megérteni.
Nem az a tavasz van most és nem az a húsvét. Nem a megyünk már, nem a gyertek át, nem a még egy kis krémest, nem a még egy kis sonkát. Nem a szedjél már és a töltök még, nem az így van ez, és a hogy volt rég. Ez most nem az a tavasz, és nem az a húsvét. Ez most nem az az erdő, és nem az a rét.
Most nem az önzőség, hanem az áldozat, most nem a kézen fogni álmokat, nem a nagy szerelem és nem a nagy ölelés, hanem az egyedüllét, az elhalkulás, a figyelés.
Csendben kell most egy kicsit lenni. Nagy levegőt és tiszta ruhát venni, a keresztúton végigmenni.
Legutóbbi bejegyzések