Megáll a szív a híd közepén,
mozi után hazafelé.
Vége főcím, villany fel,
popcornos doboz és papírpohár a kukában,
sok már a cukor, kevés a szénsav
az utolsó korty kólában.
Csipszmorzsa reccsen a cipőtalpak alatt,
az elrágatlan kukorica a szőnyegbe ragad,
hazaindul a fáradt szívvel a test,
a hídon váratlanul halkulni kezd a belvárosi est,
elnémul minden hang, belülről és kívülről jövő,
nincs több múlt, nincs több jelen, és nincs több jövő,
megáll a szív a híd közepén,
kár, hogy az egész nem egy mozifilm,
de ha látnád mégis a főcímet,
nézd végig a saját filmedet,
szerettél-e, hittél-e, adtál-e eleget,
volt-e álmod, valódi csoda,
nem is érdekelt, hogy hogy jutsz oda,
volt-e nagy alvásod, igazi zabálásod,
volt-e legalább egy életmódváltásod,
volt-e könnyed, keserűn és édesen elsírt,
volt-e béna versed, kézzel és sokszor átírt,
volt-e meleg eső, tarkódon lecsorgó,
volt-e igaz szerelmed, szélfútta, mint a porhó,
voltál-e meggondolatlan, őrült is talán,
ettél-e gyrost hajnalban a Blahán,
fájt-e úgy igazán néha a lélegzés,
ért-e úgy elhagyás, mint egy kivégzés,
voltál-e boldog, hülyén vihogó,
voltál-e mindent mindennél jobban akaró,
voltál-e jóbarát, szülő, társ, szerető,
kértél-e mindent, ami csak kérhető,
tudod, ugye, hogy ez most még más filmje,
de egyszer eljön a sajátunk stáblistája,
popcornos doboz, papírpohár a kukába,
felkapcsolják a villanyt, indulsz hazafelé,
és bármikor megállhat a szív a híd közepén.
Gesztesi Károly emlékére.