Közzétéve: 2019.12.21. | Kőváry Anett
Volt anyának egy mondata, amiért sokáig mérges voltam, mert azt gondoltam, volt benne egyfajta megúszás, egy könnyű jóvanazúgy, amit minden helyzetben el lehetett sütni. Most, a harmadik nélküle töltött karácsony előtt, a téli napfordulón, a fény születésének napján valahogy hirtelen máshogy hallom ezt a mondatot, de ugyanúgy az anyám hangján.
Erős vagy, Anettkám, erősnek kell lenned. Így hangzott. Hányszor mentem tőle a falnak, édes istenem, hányszor kúrta fel az agyamat vele, nincs mit szépíteni ezen, így volt, amikor gyengédségre, ölelésre, megértésre vágytam, amikor én magam szerettem volna elgyengülni, amikor jó lett volna hagyni mindent a picsába, amikor fel akartam adni, amikor el akartam engedni magam, jött anya az igazi anyahangján, és kimondta a mondatot, amitől úgy éreztem, hát nekem még ezt se lehet, nekem még gyengének se szabad lenni, hol itt az igazság, még az anyám se ért meg, akkor ki, hol van a hely, ahol magyarázkodás és szégyenérzet nélkül omolhatok össze, ahol nem fér el egyetlen mintha sem, ahol belefulladhatok a saját könnyembe és önsajnálatomba, ahol lehetek én a szegény kis csapzott madárka, ahol sebeket nyalogatva bukhatok orra, ahol vergődhetek kedvemre anélkül, hogy bárki is meg- vagy rám szólna.
Haragudtam anyára, utáltam, amiért nem mentett fel. Gyűlöltem, hogy nem engedi meg, hogy csak legyint egyet a valahonnan odavetett mondattal, mintha nem számítana, hogy éppen egy újabb csalódás, egy újabb világ-összeomlás, egy újabb tündérmeséből ébredés, nem számít, hogy megnyílt a föld alattam, hogy a nyakamba ömlött minden, amire állni akartam, úgy dörgölte mindig az orrom alá, mint egy utált kötelezettséget, mint egy teljesíthetetlennek tűnő elvárást, valamit, ami elvette tőlem a mártírság élvezetének minden pillanatát.
Készen állunk a karácsonyra. Nemcsak a visszafogott bevásárlással végeztem, de leraktam mindent, ami nem kell, ami nem méltó hozzám. Mindenféle kapcsolatokat, felületeseket, mélyebbeket, valaminek tűnőket, majdnemeket, elköszöntem barátságoktól, méltatlan viszonyoktól, hiába ábrándoktól, szakítottam a saját vízióimmal, naivitásommal és zsákutcába vezető reményeimmel. Elköszöntem biztos munkahelytől egy bizonytalan életre váltva, mert nem a havi fix bevétel számít, nem vesz meg többé az utalásról 5-én pittyenő üzenet, többet jelent a szabadságom, a becsületem, az a sokszor oly félelmetes öntekintet a tükörben, aminek minden körülmények között igenis tisztának kell maradnia. Elhagytam mindent, itt marad szépen ebben az évben, a fény születésének napján a sötétségben, itt marad minden buta, merev, gyenge, hazug és alantas, csak az jön tovább, aminek és akinek ereje van.
Nem ment volna, anya, nélküled nem ment volna. Régen sírtam miattad. A kis igazolványképeddel szoktam mindent megbeszélni a fürdőszobában fogmosás és készülődés közben. Ott nézel rám, rejtett kis mosolyoddal, hallom mindig a hangodat, erős vagy, Anettkám, erősnek kell lenned. És tudod mit, igazad volt. Erős vagyok, erős lettem, mert belém nevelted, hogy erősnek kell lennem. Ömlik a könnyem, ahogy ezt írom most, mert arra gondolok, neked milyen nehéz lehetett, hogy ölelés, gyengédség és elgyengülés helyett mindig késéles hangon kijelentsd, erős vagyok, erősnek kell lennem. Mert ez volt a dolgod, hogy megtaníts erősnek lenni.
És én erős vagyok, erős leszek ezen a negyedik egyedül, és harmadik nélküled töltött karácsonyon is.
Legutóbbi bejegyzések