Közzétéve: 2019.12.11. | Kőváry Anett
Nem mondom, hogy keveset ülök repülőn, mégis minden utazás olyan nekem, mintha valahogy közelebb lennék a jóistenhez, vagy nevezzük akárhogyan azt a mindenek fölött álló erőt és intelligenciát, mely hitem szerint ezt az egész kusza életet uralja és áthatja. Szóval van ilyenkor bennem valam magasztos érzés, amit mindig elnyomott a szorongás, az aggodalom a mindenrendbenlesze izgalma – eddig. Valami ugyanis váratlanul átfordult, aminek köszönhetően a mögöttem lévő nem tudom hányórás utazás, az előttem lévő nem tudom hányórás várakozás és utazás ellenére is én voltam a legboldogabb nemcsak a fedélzeten, de az északi félteke légterében is.
A jóllét nem jön parancsszóra, ezt már megtanultam. Akaromra se. Varázsütés, tündérkeresztanya talán segíthet, de azokat még nem volt lehetőségem próbálni, úgyhogy kitartóan alkalmazom a hagyományos módszereket. Hogy mondjuk hajamnál fogva akarom kihúzni magam a rosszul vagy rosszabbul létből. Hogy milliomodszor is sorra veszem, mi mindenem van, de még mindig a mi mindenem hiányzikra fókuszálok. Adok hálát rendszeresen, reggel is, meg este is, befizetett telefonszámláért, jól sikerült mézeskalácsért, gyerekem foghíjas mosolyáért, lelkiismeretesen elvégzett edzésért, átaludt éjszakáért, magyar győzelemért, jól olvasott cikkekért is. Kérek hitet és erőt is minden elalváskor, minden ébredéskor is, küldöm felfelé a fohászokat, érzem is repüléskor, hogy próbál köztük utat törni a gép, most is láttam a 38K melletti ablak előtt elrobogni egy-egy imámat, tényleg bevetek mindent, de a váltás a rosszullétből a jóllétbe sosem jön hívószóra kedd délután négy óra hat percre, nem jön be a nyitott ajtón, piros szőnyegre lépve, hanem váratlan felismeréssel oson be esti ágyazás közben.
Hogy tulajdonképpen eddig az összes tucat repülés és utazás mindig rendben volt. Hogy feleslegesen szorongtam magam szanaszét bérelt autó, csatlakozás, pénzváltás, kedves, apró kis ázsiaiak miatt. Hogy mondjuk mi lenne, ha ez most egészen máshogy indulva. Nem idegeskedve, nem izgulva, nem remegve, nem bosszankodva, csak úgy élvezettel, amiről valójában minden utazás kellene, hogy szóljon. És miközben igazgattam az ágyneműket, valami döbbenten mély nyugalom járt át, magától és őszintén öntött el a jóllét, nyugodt lettem és boldog, beleengedtem magam a rám váró ismeretlen minden jóságába, és stresszfaktor helyett egy új kezdetnek kezdtem el felfogni az egészet.
Hogy ez most lehetőség mindent másképp csinálni. Aggodalmaskodás helyett bízni. Félelem helyett hinni. Türelmetlenkedés és bosszankodás helyett élvezni az ajándék időt, amit két járat között a reptéren tölthetek. Látni ebben az utazásban a lehetőséget a változásra.
Nemcsak repülni, de szárnyalni, nemcsak nézni, hanem látni, nemcsak bólintani, hanem mosolyogni, nemcsak ott, hanem benne lenni, nemcsak akarni, hanem vágyni.
Hogy meddig marad így, nem tudom, de talán visszafelé sem könnyű az átájárás jóllét és rosszullét között. Talán legközelebb majd visszaérzek, hogy is volt az, mikor máshogy is lehetett, ilyesmi lehet talán az élet, csináljuk sokáig és sokszor szarul, aztán egy nagy utazással rájövünk, hogy lehet úgy igazán vigyorogva is repülni bele az éjszakába.
Legutóbbi bejegyzések