Közzétéve: 2019.12.02. | Kőváry Anett
Lefekvés előtt utoljára még megnéztük, mikor ér ide a hó, a jó éjt puszi előtt olyan természetességgel vetette oda nekem, hogy “anya, holnap egy új kezdet jön”, mintha csak a fogmosásról dumáltunk volna, néztem egy darabig Bridget Jones vekengését a második részben (a leggyengébb a három közül), kihúztam az idén kivételesen időben felrakott karácsonyi fényeket, levettem húsz fokra a fűtést, magamra szorítottam a karácsonyi ágyneműbe csomagolt paplant, és vártam az új kezdetet.
Reggel fél hatkor ébresztett, már nem az új kezdet, hanem a telefonom, ugyanolyan lelkesen szaladtam az ablakhoz, ahogy tíz perccel később a lányom, havazott hát, december elején, de rég volt már télen tél, most meg itt van, másodikán, jött itt a nagy számonkérő csöndjével, pontosan és dölyfösen, zavarba ejtően tisztán és puhán, még a hajnalt is világosabbra festi, még a napkeltét is titkok mögé rejti, nem is mer az ember rosszul lenni, pedig van, amit nem lehet a hóval elkenni.
Bántottam magam, nagyon csúnyán, szinte már szégyellnivaló módon. Próbáltam elfájni minden fájdalmamat, belesírni az észrevétlen elsiető őszbe, akartam jól lenni, jól akartam lenni, közben meg rájöttem, hogy jól lenni nem azt jelenti, hogy sosem vagyunk rosszul, jól lenni azt jelenti, hogy észrevesszük, ha rosszul vagyunk, nem engedjük szétfolyni magunkat benne, hanem próbálunk valami keretet adni a rosszul létnek. Mondjuk érzéssel és ésszel. Megérezzük, hogy ez most egy hullámvölgy, majd ésszel rájövünk, hogy ennek el kell múlnia. Ha még többet használjuk az eszünket, akkor megtaláljuk a módját annak is, hogy minél gyorsabban elmúljon.
Jól lenni nem hazug vigyorgás, álérdeklődéssel, kamuboldogsággal, kizökkenthetetlenséggel. Jól lenni az, hogy megmondom: kérlek, hagyj most egy kicsit. Vagy épp megmondom, kérlek, légy itt most kicsit. Jól lenni az, hogy tudom, el fog múlni. Jól lenni az, hogy kicsit belealszom, kicsit belesírok, kicsit belebömbölök, majd nagy levegő és új kezdet. Jól lenni nem a hóval ellapátolni, nem is hagyni jéggé fagyni, jól lenni az ott lenni.
Fájt nagyon. Amiket mondtam, amiket éreztem. Amiket hittem, amiket belélegeztem. Majd jött az új kezdet, új hét, új hónap is, advent is, a hó is, és a nagy fenyegető csöndben rájöttem, mert a hó megmutatta, hogy jól lenni amúgy hideg szívvel is lehet.
Legutóbbi bejegyzések