Amikor először jött a fogtündér

Húsvéti nyuszitól kezdve Mikuláson át karácsonyi angyalkáig sok minden voltam már, mióta a lányom megszületett, persze leginkább szoptatós anya, szülés utáni depressziós anya, beszoktatástól szorongó anya, önmagában bizonytalan, magát rossznak gondoló anya voltam, egészen tegnapig, amikor tiszteletbeli fogtündér is lettem. Érdekes volt, mikor ismerősöm megkérdezte, mi szükség van erre, mert számomra valahogy egyértelmű, hogy addig tartom a gyerekemet a mesevilágban, amíg csak lehet. A csodák miatt van szükség erre.

Pedig felkészült anyatársaim figyelmeztettek: legyenek otthon apróbb ajándékok, mert a fog jellemzően a legrosszabb időpontokban esik ki, ha pedig betárazok pici limlomokból, akkor semmilyen foghullatás nem érhet váratlanul. Ennek ellenére bíztam a hétköznapi fogváltásban, és csak akkor kezdtem vészforgatókönyv írására a fejemben, amikor vasárnap reggel láttam, hogy egy lepkefingnyi szövetdarab tartja már csak azt az első mozgó fogat.

Közben megállás nélkül az járt a fejemben, francnak szenvedtünk ennyit a fogzással, hazavágta gyakorlatilag az egész családot, használta egyemmeg, jó három évig őket, most meg kezdődik elölről minden, csak szerencsére kevésbé idegtépő éjszakázásokkal. 

Bármennyire is kértem a természet és a fogváltás nemlétező istenét, hogy sodródjunk át az üggyel munka- és ovinapra, késő volt, vasárnap délelőtt fél 10-kor felhangzott a belülről nagyon szürreálisnak tűnő mondat: anya, kiesett a fogam! Kurva jó. Kábé akkor voltam utoljára hasonlóan dermedt, mikor néhány hónapja hívtak az oviból, hogy ne ijedjek meg – jó duma, ahogy látom kiírva a kijelzőmön, hogy “ovi” rögtön végiggondolok minden hitchcocki fordulatot -, de a lányom tetves, és hát haza kellene vittem. Hívtam volna jóanyámat, csak hát élősködőkkel, meg úgy általában földi ügyekkel ő már nem annyira, úgyhogy kértem az óvodavezetőt, legyen kedves még egyszer, lassan elmondani, mit kell tennem. Betartottam mindent, lépésről lépésre, aminek köze van a fejtetvekhez a patikában, azt mind megvettem, az oviban megmutatták, mit is kell keresnem, és a sokk ellenére vagy éppen annak köszönhetően mindent akkurátusan elvégeztem. Hatszáz fokon mostam, fertőtlenítettem, gyerek fejével együtt a sajátomat is leápoltam, ültem vele együtt zacskóval a fejemen, megelőző készítményt is használtam, szóval megoldottam. Hasonlóan kaotikus, hangyányival azért kellemesebb kötelességnek éreztem a fogkérdés megoldását is. 

Oké, kiesett, Ági mondta, hogy kicsit vérezni fog majd, pici zsepi elég lesz, jó, megvan, mehet akkor ékszerdobozkába, aztán valahogy ajándékot kell lőni. Ami nem könnyű, tekintve, hogy kettesben vagyunk, éjjel pedig jönni fog az a kurva tündér, nincs mese. Úgy voltam vele, ha a tetvekkel elbántam, egy pár miliméternyi fog nem fog ki rajtam. Feltűnés nélkül haladtunk a drogériába, napi vendégek vagyunk amúgy is, de mi a szart lehet a párna alatt hagyni a fogért cserébe, a gyerekem mintha hallaná a gondolataimat, leguggol az öklömnyi plüssökhöz a pénztárnál, most vagy soha, elküldöm, válasszon magának vizet, a fiatal pénztárosnak gyorsan elhadarom, húzza le elsőnek azt a ronda dagadt macskát vagy mit, nem érti, mondom, a fogtündér hozza, siess légyszi, röhög, csippant, ezerkétszáz, jó, de a többi cucc is a miénk, csak ezt gyorsan el kell dugnom, dagadt macska pulcsizsebbe be, végszóra gyerek is megérkezik, cukormenteset választott, hát hogyne járna neki tündér, elégedett vagyok, első lépéssel megvagyunk. 

Óvatosan és sikeresen csempészem a lakásba a csereállatot, már csak a tökéletes pillanat kell a tranzakcióra, de a gyerek nem adja ki a kezéből a fogat, nézi hálistennek vacsora közben is, vidd már innen, könyörgöm, de olyan szép, mondja, röhögök, akkor is vidd innen, hadd egyek, vacsi után akkurátusan a párna alá rejtjük, istenem, milyen pici és mégis mennyi galibát okoz akkor is, ha jön, akkor is, ha megy, de ha ráfekszik éjjel, hogy a picsába szedem onnan ki, alvás előtt kell ezt megoldani.

Jön az isteni villanyfény, legyen korai fürdés, az jó anya, hátha akkor hamarabb jön a fogtündér, erről is van szó, kislányom, gyerek a kádban, dagadt macska gyógyszeres szekrényből párna alá, apró fog a saját ékszeres dobozomban, gyerek ki, pizsi fel, rohan, kiabál, anya, anya, itt járt a fogtündér és Chloét hozta nekem, á, szóval neve is van a dagadt macskának, a gyerek sír örömében, én meg az övében, szorítja a macskát, keresi a fogacskát, de hát azt elvitte a tündér, nem úgy van a deal, hogy macska is, meg fog is, nem baj, anya, olyan boldog vagyok, én is, kincsem, mosolygok, én őt ölelelem, ő a macskát, és hiszem kicsit én is, hogy tényleg vannak csodák.

Hát ezért van szükség erre.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s