Közzétéve: 2019.09.30. | Kőváry Anett
Anyának szúrós, vastag szálú haja volt. És rengeteg. Olyan, mint azoknak a rövid sörtéjű drótkeféknek. Eszméletlen sok haja volt. Láttam róla lánykori képeket, a háta közepéig ért, vörös volt állítólag, azt nem láttam a fekete-fehér képeken. Gyönyörű fiatal lány volt, hegyes kis orrával, pici kis testével. Anyaként mindig röviden hordta a frizuráját, olyan igazi asszonyosan. Egyszer megpróbáltuk rávenni a tesómmal, hogy növessze meg, csak egy kicsit legalább, olyanra, mint amilyen Meryl Streepnek van Az ördög Pradat viselben. De nem növesztette meg. Aztán mind kihullott neki. Anya mindig félt, hogy egyszer kihullik az összes szúrós, vastag szálú haja.
Volt egy furcsa, narancssárgás-pirosas kabátja anyának. Olyan ferdén záródó, aminek a gombjai a nyak részen elkezdődnek az egyik oldalon, aztán lent, a csípőnél egészen a másik oldalig húzódnak. Sokat látom magam előtt anyát abban a kabátban, talán annyi idős lehetett, amikor hordta, mint én most. Néha titokban cigizett is fiatal korában, a hátsó ajtónál a bal vállával a lugasnak dőlt, bal karját maga előtt keresztbe fonta, arra támasztotta a jobb könyökét, úgy fújta a füstöt, de csak akkor, amikor már biztos volt, hogy nagyapáék nem jönnek át, soha nem akarta volna, hogy megtudják, hogy cigizik. Puhadobozos Sophianét szívott, de nem sokáig, mert volt valami a tüdejével, akkor leszokott róla, nem is cigizett soha többé.
Egyszer loptam tőle egy szál cigit, a román szekrénysor kétajtós szekrényében tartotta az ebédlőben. Úgy láttam a filmekben, hogy a wc-n kell cigizni, úgyhogy bementem a teljesen füstmentes házunk füstmentes wc-jébe, és kipróbáltam. Ki cigizett a fürdőszobában? – így kérdezte, most is hallom a hangját, azt a félelmetes, nem kiabálós, de ijesztő hangszínt, pedig több mint húsz éve kérdezte, huszonötéve lehet talán, nagyon fiatalon és bután próbáltam ki a cigit. Ott volt Nagy Era barátnőm pont, meséltem neki büszkén, hogy én már cigiztem, anya meg elszámoltatott hátul, akkor még nem volt ott a garázs, baromfiudvar volt ott a helyén, ha jól emlékszem.
Anya mindig ugyanazzal a mondattal ébresztett minket a tesómmal a közös szobánkban, amikor még mindketten általános iskolások voltunk. Jó reggelt! Ébresztő! Fél hét van! – így ébresztett minden reggel, és én most is hallom a hangját, pedig talán harminc év is eltelt azóta, hogy először így ébresztett. Félig énekelve mondta, közben húzta fel a redőnyt, vagy el a függönyt.
Anya nagyon szeretett dudorászni és énekelni. Azt mondják, hogy az ember nem tud egyszerre félni és énekelni, ezért fütyörészünk automatikusan, amikor egyedül lemegyünk a sötét pincébe, vagy a padlásra. Nem tudom, anya azért énekelt-e, hogy nyugtassa magát, vagy egyszerűen csak szeretett énekelni, esetleg az érzést szerette, hogy éneklés közben soha nem félt. A Kócos kis ördögök voltunkot énekelte legtöbbször, meg a Republictól a Szállj el, kismadarat, a Bikinit is szerette, odavolt D. Nagy Lajosért. És mi ezen rengeteget nevettünk a tesómmal, meg anyával is, mindig úgy mondtuk, ó, a Lajosh.
Imádott nevetni, és nagyon tudta, hogyan kell viccelni. Engem is megtanított. Rengeteget nevettettem őt. Volt, hogy úgy nevetett, hogy már zokogott. Amikor Joli mama mesélte a nyuszis viccet a Róbert Károly körúti lakásban. Istenem, mind vonyítottunk. Meg amikor a gyerekem apja Liszkán koncertbeállást játszott egy seprűvel a teraszon. Nem tudta abbahagyni a röhögést, istenem, mennyire szeretett nevetni.
Nagyon puha bőre volt anyának. Fiatalon és nem annyira fiatalon is. Akkor is puha volt a bőre, amikor már nagyon beteg volt. És akkor is, amikor megtörtént, amitől mindig is annyira félt, amikor kihullott a haja, akkor is finom puha volt a bőre. Akkor is puha volt a bőre, amikor utoljára megsimogattam.
Nem hiányzik már mindig, sőt, vannak napok, amikor nem gondolok rá. Sem rá, sem a halálára, sem arra, hogy soha többé nem bújhatok az ölébe.
Anya ma lenne 62 éves. És anya ma pont borzasztóan hiányzik.
Legutóbbi bejegyzések