Közzétéve: 2019.09.30. | Kőváry Anett
Megöregedtem. Nincsenek már apró ráncaim, nagyok vannak és mélyek, nehéz megtalálni mögöttük azt a delfinbőrű kis fruskát, aki voltam húsz évvel ezelőtt. A szemhéjam is egyre jobban lóg, hozott dolog ez, a Kőváry vonalról, rejtett szemhéjnak mondják, ettől lesz olyan furcsán fáradt azok tekintete, akik szerencsétlenségükre ilyen szemmel születtek. Megöregedtem. Néha bánom, néha nem.
Nem zavar, hogy másfél liter csapvízzel is jól tudom érezni magam egy péntek esti társaságban. Nem hiányoznak a kínzó másnapok, se a feles, se a bor. Egy kicsit a felhőtlenség hiányzik. A könnyedség, amivel éveken át szinte kirepültem minden Szigetre. Farmersortban, gumicsizmában. A meggondolatlanság, amivel felvittem magamhoz az egyik borzalmasan rossz randimat, a szőrős hátú fiút. Az élet végtelenségének gondolata hiányzik, a hit, hogy sose halunk meg.
A tévedés, hogy ez az egész, ez a kiszámíthatlan, váratlan, olykor büntető, máskor jutalmazó játék, hogy ez a csodálatos, megfoghatatlan valami, az élet, hogy ez örökké tart. Hogy lehet akárhány elrontott flört, jöhet bármennyi rosszízű első csók, úgyis lesz mindig egy jobb második, vagy egy jobb első.
Az álomvilág hiányzik, hogy semmi sem számít, hogy csak a ma van, de az mindennap, hogy az elmúlás nem rondíthat bele a játékba, mert az messze van, megfoghatatlan, és mindig is ott marad, mert öröklét van, örökcsók és örökszerelem, örökboldogság és örökkékeresem.
Megöregedtem. Van bennem még bőven a cserfes kis hülyegyerekből, aki a szobatársával együtt leszedte a zuhanyzó ajtaját a kollégiumban, aki lógott a suliból, hogy kétdekásat vegyen a Győri kapuban lévő közértben, aki egyszer elszökött Pestre a legnagyobb titokban, aztán másodszor is, egy Tímár utcai randi miatt, ott van ez mind bennem, egy kicsit igazából az is maradtam, de közben más is lettem. Más, hiszen megöregedtem.
Néha, nagyokat pislogva, sóhajtva és meghatódva előveszem a legszebb emlékeimet, egyszer időrend, máskor helyszín alapján, és bár volt köztük bőven gyötrelmes, gyilkosnak tűnő és félelmetes, mégsem adnám semmiért sem az elmúlt, sem a még következő életemet.
Megöregedtem. Sok mindenre vágyakozva nézek vissza, miközben ezt a mostot is élvezem. Nem akarok már hangos szóval mindenkit meggyőzni, nem akarok már hajnalban részegen ágynak dőlni, csak… csak úgy élni.
Élni emlékezve és tervezve, élni józanul és felelősen, élni komolyan és röhögősen, élni bátran és tétovázva, élni azonnal és elodázva, élni szeretve és mindig vágyva, vihogva a világot járva, élni egy másfajta öröklétet remélve, az elmúlást átölelve, élni ráncosodva és öregedve.
Legutóbbi bejegyzések