Belebiciklizni az életbe

Nehéz elhinnem, pedig a saját szememmel láttam, hogy basszus, a lányom tud biciklizni. Rendes kétkerekűvel, pedálossal, kitámasztó kerék nélkülivel, tekeri, dumál közben, halad, néha kicsit bizonytalankodik, de úristen, hát hogy lehet ez, hiszen tegnap még a babakocsival toltam ugyanitt, és meséltem neki a falevelekről, aztán kiborultam, hogy nem alszik, és pedig jaj, legyen megint olyan kicsi, ne rohanjon ennyire előre az élet.

Most még csak a zsákutcában körözget oda-vissza, a fékezés mechanizmusát és szükségességét nem nagyon érti, óvatosan kanyarodik, nehézkesen indul el és hirtelen áll meg, de már látom magam előtt, ahogy kipirulva, leizzadva, lábain kék-zöld foltok tucatjaival rohan majd haza pár év múlva egy kis apróért, egy korty vízért, egy könyvért a Pollinak, kiszámíthatatlan fogsorú kiskamasz lesz, furcsán hosszú végtagokkal, formátlan törzzsel, csak neki tetsző frizurával, tengernyi bizonytalansággal, pont, mint amilyen én voltam.

Járja majd a falut a haverjaival, békát fog a patakban, fára mászik és leesik, kiközösít majd és kiközösítik, a vízbe pottyan, bunkert épít a réten, koszos lesz, életrevaló és szerető, sírdogál majd, ha igazságtalanság éri, érteni szeretne majd mindent, hozzám rohan vigaszért és biztonságért, ahogy én mentem anyámhoz.

Esik is majd földet rengetőt a bicajjal, óriás seb lesz a térdén, megtanulja visszarakni a láncot, ha leesne, olajos lesz könyékig, szilvát csennek a kertekből az utcára lógó ágakról, kergetik egymást, kis szerelmeikről beszélnek, kipróbálják a cigit a játszótér mögötti padon elbújva, szórakozni mennek, vasárnap reggelente nem szól semmit, csak aludni akar, látom benne magamat, és visszavágyom Olaszliszkára.

Vágyom újra a gondtalan gyereklétben biciklizni, megszökni Tolcsvára a szüleink tudta nélkül, fiúk után lófrálni, aztán a fiúkat várni, Casucci farmert és Reebok cipőt húzni, aligkiscicinket elrejteni, nem érteni, mi történik a testünkkel, lelkünkkel, csak lenni bele a nagyvilágba a kisfaluban, a Takarék lépcsőjén szotyizni, Gyulánál csocsózni, Edda koncertre gyalogolni, Melcsát rábeszélni, hogy jöjjön már ki, hiába meleg van, üldögélni a Baba-hídon, kipróbálni egymás bicaját, a vámosiak motorját, a tolcsvaiak Wartburgját, nem gondolni elmúlásra, nem keresni a létezés értelmét, nem foglalkozni önfejelesztéssel, kocsivásárlással, gyerekneveléssel, ráncokkal, halállal, nem félni az eltűnéstől, megsemmisüléstől, betegségtől, csak tekerni, tekerni kifulladásig, mert a bicikli volt maga a szabadság, az élet, a gyerekkor, az önmagamra találás, két pedál és enyém volt a mindenség, bogarak repültek a szemembe, de nem érdekelt, csak menni előre, haladni, gurulni, nem is foglalkozni vele, hová érkezem, csak menni, menni, menni.

Ahogy a lányom megy most a zsákutcában. Ahogy időnként bizonytalankodva, de azért tempósan belebiciklizik az életébe.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s