Másmilyen húsvét ez most

Mindig is furcsa volt nekem a húsvét. Valamiért messze nem volt annyira meghitt, mint a karácsony. Ettől függetlenül húsvétkor az egész otthonunk és családunk a húsvétról szólt. Volt nagypénteken kaszinótojás, meg franciasaláta, meg valami húsmentes is, legyen azért valami látszatböjt, ha már a negyven napos nem volt megtartva. Szombattól jött a lakoma, a tévénézés, locsolkodás, kirándulás. Most meg megint annyira más.

Valahogy inkább csak bennem van húsvét. Megváltás és feltámadás is.

Voltak olyan húsvétok, amikor hétfőnként elmentünk valahová a közelbe kirándulni. Máskor otthon vártuk a locsolkodókat. Egyszer Lengyel Zolinak élő nyuszit adtam kis kosárkában, tesóm meg Azari Tibinek. Akkoriban, pláne falun, nem volt gond az élő állat ajándékozásával. Az már más kérdés, hogy a fiúk mennyire örültek ennek a sehová nem vezető, de mindenképp szerelmi zálogot jelképező ajándéknak, legyen is az ő gondjuk.

Festettünk tojást hagymahéjjal, az árokparton szedtünk szép formájú kis leveleket, azokat szorítottuk rá harisnyával. Festettünk tojást temperával is, ragasztottunk rá tojásmatricát is. Kiöltöztünk, vártuk a locsolkodókat, jöttek a szomszédok, apa, fia, nagyapa, falubeliek, másik falubeliek, rokonok, osztálytársak, barátok, szerelmek. Verseltek, fújtak, öntöttek, tojást választottak, feszengtek és kínoskodtak, ahogy mi is, pénzt kaptak, meg pálinkát, utána Fantát, ettek anya méteres kalácsából, nagyi tepertős pogácsájából.

Ehhez képest a mostani húsvét annyira váratlanul ért, és annyira nem érintett meg, hogy attól még saját magam is ledöbbentem. Legalábbis, ami a külsőségeket illeti. Az ablakon még mindig a téli díszek lógnak, a teraszajtónkon még mindig a karácsonyi őzike bámul befelé, és ha alaposabban szétnézek a tujákon, biztosan találok olyat, amin rajta van a karácsonyi fűzér. Egyetlen vázába került csak barka, azon lóg néhány hímestojás, de igazit nem festettünk. Pedig becsülettel megvettem a festéket, ecetet persze nem, van a hűtőben kötözött sonka is, hátha apa, meg Olívia eszik belőle, csináltam majonézes krumplisalátát, de ez a húsvét most mégis annyira másról szól.

Arról például, hogy az anya halálakor kezdődött gyászévben ez az utolsó nagyobb ünnep, amit most először élünk meg nélküle. És arról, hogy valahogy pont mostanra kerültem a lehető legközelebb az elfogadáshoz, ahhoz, hogy nem akarok többé egyezkedni istennel, mindenséggel, magammal, anyámmal, és az ő emlékével sem. Hanem kezd a helyére kerülni minden.

Jó lett volna egy alapos nagytakarítás a házban, ehelyett minden energiámat az vitte el, hogy magamban rakjak rendet, hogy úgy kerüljön a helyére odabent minden, hogy mostantól keresés nélkül megtaláljak minden fontosat. A hitet például.

Ami minden nyugalom és békesség alapja. A hitet abban, hogy képes vagyok a saját korlátaim engedte legtöbbre, és a hitet abban, hogy onnantól valaki vagy valami segíteni fog. A hitet abban, hogy tényleg minden úgy van jól, ahogy. A hitet abban, hogy bármennyire is úgy érzem sokszor, mégsem vagyok egyedül. A hitet a szabadságban, az isteni törődésben, a szeretetben, a fejlődésben, a nyugalomban, a békében, a kiszámíthatatlanság fontosságában, a hitet a pozitivitásban.

Magamban raktam rendet most húsvétkor, pontosan azért, hogy ezentúl ne idegesítsem, és főleg ne büntessem magam, ha például nem tudok húsvét előtt ablakot tisztítani. Hogy ne legyen tragédia, ha nem lesz negyven fogásos menü az asztalon, hanem inkább megebédelünk egy étteremben, így nem megy el a fél nap a konyhában, hanem igazán együtt tudunk lenni apukámmal.

Hogy megértsem, nem az asztalra kitett festett tojások számán múlik a boldogság. Hogy megértsem, csak akkor lehet tökéletes a húsvéti tojás, ha belül jó keményre van főzve. Ahhoz pedig idő kell.

Arról is szólt ez a húsvét, hogy pár napja, az Alpok fölött repülve olyat láttam, mint életemben még soha. Az élesen körülhatárolható, kemény, hófödte hegycsúcsok úgy kapaszkodtak össze az elmosódott, puha felhőkkel, hogy hosszú percekig nem tudtam eldönteni, hol ér véget a föld, és hol kezdődik az ég. És könnyeztem a gyönyörűségtől. Pánikolás helyett észrevenni mindazt a szépséget, amit láthatok, ez az igazi szabadság (Maja mondta). Szerencsésnek és áldottnak érezni magam, hogy nemcsak láthatom, de észre is vehetem mindezt – erről szól nekem ez a húsvét.

Aztán jövőre nálunk is ragyog majd az összes ablak, barkaerdővé válik a nappali, a plafonról is tojások lógnak majd, mert akkor már csak az lesz a fontos. De ehhez előtte kell egy ilyen másfajta húsvét is.

Hálás vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s