Akarja-e majd, hogy övé legyen a világ?

Akarja-e majd, hogy övé legyen a világ?

Ahogy a jógaszőnyeg puhán a parkettához ér, ahogy a gyertya kanóca halkan sercen, a kávéfőző, a vízforraló gőzokádása, a négy ütemben felhúzott redőny zörrenése – hangok, amik nélkül nincs reggel. De mind közül a legkedvesebb az, amikor hallom a kilincs bátortalan fordulását, majd a 27-es talpacskák puha csattanását a járólapon.

A hosszú reggeli ölelésben mindig eszembe jut, mennyit kell még lépniük az életben ezeknek a tenyérnyi lábacskáknak, hány tízezer kilométer vár még rájuk, mire megtalálják a helyüket a világban, hányszor botlanak majd meg, hányszor akadnak össze, hányszor ugranak könnyedén, hányszor hevernek majd a padlón erőtlenül. Hányszor kapaszkodnak még az ölemben, és én hányszor leszek ott, hogy újra erősre masszírozzam őket.

Sokat gondolkodom azon, milyen felnőtt lesz a gyerekemből. Milyen hivatást választ magának, miben lesz jó, miben gyengébb, nyitott lesz-e vagy zárkózott, nyugodt vagy nyughatatlan, agyalós vagy beletörődő, tervezgetős vagy sodródó. Kíváncsi vagyok, mi lesz a hobbija, a kedvenc ruhadarabja, színésze, filmje, könyve, zenéje; mennyire lesz kitartó és elfogadó, kedves lesz-e vagy arrogáns, spórolgat inkább vagy költekezik, milyen színűre festi majd a körmeit.

Sokat gondolkodom azon is, milyen nő lesz a gyerekemből. Hogyan viselkedik majd a párkapcsolatokban, könnyen esik-e szerelembe vagy inkább nehezen, vigyáz-e majd a szívére vagy bátran kinyitja, csábító lesz-e vagy csábuló, a füle mögé tűri-e majd a szőke, göndör fürtjeit, mikor egy pohár bor fölött flörtöl valakivel. Fog-e küzdeni szerelméért, vagy elvárja, hogy érte küzdjenek, tanul-e majd a hibáiból vagy kihagyja a leckéket.

Társasági ember lesz vagy inkább magányos farkas, csípősen főz-e majd vagy sem, mennyit kritizálja majd a szüleit, hányszor vágja majd rám a szobája ajtaját, hányszor oktat ki, mikor az agyam már nehezebben fog, kikéri-e a véleményemet, mikor először megy szavazni, liberális lesz-e vagy konzervatív, lesz-e, amiben követi a példámat vagy mindent máshogy csinál, akar-e nagyot alkotni, más lenni, vagy inkább belesimulna a tömegbe, lesz-e igénye a mindig jobbra, a mindig többre, az lesz-e belül is, akit kívül mindenki lát, akarja-e majd, hogy övé legyen a világ, véleményvezér lesz-e vagy követő, annyira várom, hogy megtudjam, miért jött a Földre ő.

Milyen anya lesz és milyen felnőtt lányom, és hogy mikor, hát még most is újszülöttnek látom. Mindig úgy ragyog-e majd a szeme, mint most, igazán vagy csak kicsit lesz boldog, elmondja-e majd, ha gondja van velem, sír-e majd a vállamon, ha fáj neki a szerelem, lesz-e a barátom, marad-e a mindenem, röhögünk-e együtt az első protézisemen, vajon mindvégig türelmes lesz velem? Elég erős lesz, hogy végigszökdeljen az életen, és hogy én elég erőssé nevelem?

A járólapon csattanó talpacskákat hallva minden reggel azon gondolkodom, vajon a lányomnak lesz-e hite, amennyi kell, hogy soha, de soha ne adja fel?

Legutóbbi írásaink

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry