Nyolc éve

Húsz-huszonegy éves lehettem, mikor bekerültem a kis budapesti rádióhoz. Megszeppent vidéki lányként, nem sokkal az érettségi után hirtelen ismert hangokkal és arcokkal dolgoztam együtt. Zenetévés srácok és lányok, köztük a kis olaszliszkai; sokáig nem találtam a helyem, még a számat se nagyon mertem kinyitni. Teltek a hetek, egyre inkább feloldódtam, olyan családias volt a hangulat a RadioDeejay-nél, amilyet később se tapasztaltam sehol. Egyre bátrabb lettem, időnként már a reggeli hírszerkesztőt is helyettesíthettem, majd egyszer csak mertem egy hatalmasat álmodni. Arra gondoltam, hogy én egyszer a két zenetévés sráccal fogok dolgozni, de nem csak helyettesítve, hanem úgy igazán.

Itt kezdődött minden

A következő években rádiók és stábok jöttek-mentek, közben az a merész álom mélyen ugyan, de ott szunnyadt bennem. Tettem a dolgom, nem mindig tökéletesen, de mindig tökéletesre törekedve, időnként hibázva. Írtam és mondtam a híreket hosszú-hosszú éveken át, alkalmazkodtam arculathoz, célközönséghez, idősávhoz, vezetőségi elvárásokhoz. És egyszer csak a sors úgy hozta, hogy bekerültem egy újonnan induló rádióhoz. Hosszasan készítettük elő a rajtot, ötleteltünk, szorgoskodtunk, mint tevékeny kis méhecskék. Interjúkat rögzítettünk, anyagokat raktunk össze, próbáltuk a pultot, a mikrofonokat, tanultuk az adás-lebonyolító rendszert, néztük, ahogy felhúzzák és lefestik a falakat, izgatottan vártuk az indulást. Egy véleletlennek köszönhető, hogy én szólalhattam meg először élőben a 103.3-as frekvencia új rádióján. Remegett a gyomrom, remegett a hangom, mégiscsak egy országos kereskedelmi rádió első élő hírösszefoglalóját mondtam. 2009. november 19-én. Tele volt újságírókkal a stúdió, rosszul volt beállítva a fülesem, késve hallottam vissza magam, ami egy pillanatra elbizonytalanított, de gyorsan megoldottam a helyzetet. Szerettük, amit összeraktunk, szerettük mindazt, amiben egy kicsit mind benne voltunk. Nem voltam türelmetlen, néha rápillantottam a szívem mélyén szundikáló álomra, megsimogattam, mosolyogtam rá, és mentem tovább az utamon.

Az álmok valóra válását sokszor észre sem vesszük, de én sosem felejtem el a pillanatot, amikor valóság lett mindabból, amire annyira vágytam. Egy decemberi estén anyával sétáltunk a Citadellán, esett a hó, csend volt és nyugalom a hegyen, amikor hívott a főnököm. “Holnap neked kellene reggelre menni.” És másnap én mentem reggelre. Feritől muffint kaptam kis karácsonyi dobozkában istenhozott ajándékként. Az volt az első reggelem velük, és maradtam is még három évig.

Amikor valóra vált

Lassan indult be a munkakapcsolatunk, de tudtam, hogy úgyis minden jól alakul majd a zenetévés srácokkal. Kellett egy kis idő, míg megtanultuk egymást, de nem sokkal később már pontosan tudtam, hogy Balázs, Jani és Feri mit akarnak hallani tőlem, és ők is tudták, mit érdemes tőlem kérdezni.

Majdnem öt éve, hogy utoljára dolgozhattam velük, mégis rengeteg adásra, rengeteg poénra emlékszem tisztán.

Három évig reggeleztünk együtt

Életem egyik legizgalmasabb szakasza kezdődött el nyolc évvel ezelőtt ezen a napon. Azóta nincs Class FM a 103.3-as frekvencián, nincs Morning Show, nincs anya, nincs téli séta a Citadellán, hó se nagyon van már decemberben.

Csak az emlékek maradtak. Meg talán valahol a szívem mélyén egy újabb valóra váltandó, merész álom.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s