Esti bölcsesség az életről

Sokszor szenvedek az altatástól, mert valójában csak egy véget nem érő várakozásnak érzem az egészet (igen, nálunk nem működik más, csak az összebújva megvárom, amíg el nem alszik a gyerekem módszer, de az ilyen élmények miatt nem is akarok ezen változtatni), de sokszor a legmeghittebb pillanatokat kapom a lányom elalvása előtti percektől. Mint amilyen volt ez a tegnapi is.

– Anya, vajon milyen érzés lesz, amikor meghalok?

– Hát… picikém… Akkor igazából nem fogsz érezni semmit, nem fog működni az agyad, a szíved, olyan lesz, mintha nagyon-nagyon mélyen aludnál, csak többé nem ébredsz fel belőle.

– Anya, én nagyon szomorú leszek, amikor majd te is meghalsz… (zokogva)

– Édes kis szívem, az még nagyon-nagyon messze van, nekünk még rengeteg időnk van együtt, megígérem neked, hogy ráncos, pici, büdös öregasszony leszek már, amikor meghalok, és lehet, hogy akkor már te is nagymama leszel.

– Nem is leszel büdös. Soha. Soha!

– Jó, akkor nem leszek, de ne foglalkozz most ezzel, még rengeteget kell élnünk addig.

– De én nem akarok felnőtt lenni! (megint sír) Gyerek akarok maradni, mert amíg ovis vagyok, nem kell cipkeket írnom, csak játszani. És a játék teszi széppé az életet.

– Pontosan így van, életem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s