Különleges klub, ismeretlen tagokkal

Van egy klub, aminek a tagja vagyok, és büszkén vállalom. Ez a normális exekkel rendelkező egyedülálló szülők klubja. Nem tudom, hányan lehetünk, mert ez nem egy klasszikus klub, nem találkozunk, nincs székhelyünk, központunk, jelmondatunk. Csak az köt össze minket, hogy a válás vagy szakítás után igazi békében, a gyerekünk apjával normális viszonyban éljük tovább az életünket. Mi tudjuk, hogy az exek nem mindig gonosz, rosszindulatú, nemtörődöm senkiháziak, hanem lehetnek segítőkész, törődő, jóindulatú figurák is, akikre tökre lehet számítani a különválás után is. Nos, az én gyerekem apja is ilyen – ha nem ilyen lenne, nem is tudnék a klubról.

Sőt, nálunk az a különös helyzet állt elő, hogy nemcsak az exemmel, de az exem új választottjával, plusz még az exem exével is tök normálisan elvagyunk. Nem járunk össze, vagy ilyesmi, de mindenféle szarkavarás nélkül éljük az életünket. Az exem exe ugyanis a gyerekem féltestvérének az anyja, tehát anyatársak, kis túlzással szinte rokonok vagyunk.

Ebben az olaszos kis közösségben megtörtént már például az, hogy a gyerekem születésnapján együtt csomagoltuk a vendégeknek a pogácsát az exem barátnőjével, vagy az, hogy amikor nem tudtam elmenni a gyerekemért az oviba, az exem exe hozta el onnan. Vagy hogy az exem barátnője küldi el nekem a gyerek lovaglásáról készült fotókat. Nem mondom, hogy nem vicces néha a helyzet – mondjuk, amikor a lányom nagykamasz tesója engem és az apja barátnőjét együtt látva megszólal, hogy “már csak anyám hiányzik innen” -, mert kifejezetten szórakoztató ez a nagycsaládi életmód.

Szerencsés vagyok, amiért a gyerekem apjával szülőkként annak ellenére jól működünk együtt, hogy társakként képtelenek voltunk a közös életre. Nincs az az ügy, nincs az a probléma, amivel ne fordulhatnék hozzá (na jó, azért van…) miközben a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat is együtt oldjuk meg. Ettől persze azért bőven vannak vitáink, de lassacskán megtaláltuk a helyünket egymás életében és a sajátunkéban is. Béke van itt is, ott is, a gyerek mindenhol jól érzi magát, így legalább – ha már így alakult -, nincs feszültség sehol.

És akkor mindehhez még hozzájön a volt férjem, aki nem a gyerekem apja, mert a gyerekem apjával nem voltunk soha házasok. A volt férjemmel is nagyon jó, habár nem szoros a kapcsolatunk, de igazi felnőtt módjára tudunk beszélgetni, amikor felhívjuk egymást.

Mindez természetesen nem kizárólag az én érdemem. Ehhez kell, hogy ebben a sokszereplős, szappanopera-szerű sztoriban mindenki nyitott legyen az együttműködésre.

De hát, végül is szegről-végről klubtársak vagyunk néhányukkal.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s