Blog

Esti bölcsesség az életről

Sokszor szenvedek az altatástól, mert valójában csak egy véget nem érő várakozásnak érzem az egészet (igen, nálunk nem működik más, csak az összebújva megvárom, amíg el nem alszik a gyerekem módszer, de az ilyen élmények miatt nem is akarok ezen változtatni), de sokszor a legmeghittebb pillanatokat kapom a lányom elalvása előtti percektől. Mint amilyen volt […]

(tovább...)

Ébredés a szupermarketben

Átlagos kedd délutáni bevásárlás, a lányom – mint mindig – kalózkapitányt játszik a bevásárlókocsiban, mondja az irányt és arra kanyargunk a szupermarketben. Pakolom mellé a cuccokat, egyszer csak felcsillan a szeme, és a következő párbeszéd hangzik el köztünk: – Ez mi, anya? – Kacsamell. – Ezt a kiskacsából vágták ki?! – (hezitálva…) Igen… – A […]

(tovább...)

Szomorú szombat

Szombat van megint. Kiránduláshoz kicsit borongós, de még mindig aranysárga az idő. Álmodni sem lehetne szebbet a hegyet borító tarka erdőnél, minden alkalommal rácsodálkozom a mesés őszre, amikor az utat ölelő fák alatt autózom. Semmittevős, gyertyagyújtós, egész nap pizsamában kuckózós, lusta szombat van megint. A hatodik szombat azóta, hogy nincs anyám. Hat hét alatt annyiféle […]

(tovább...)

Palacsinta-ügy

Sosem ment a palacsintasütés. Nem tudom, miért, valahogy kimaradt az életemből. Próbálkoztam vele párszor, anya receptje szerint, Gabi receptje szerint, most legutóbb Anita receptje szerint, de megint csúfos lett a vége. Egyszerűen nem sikerül a tészta állaga, ha az mégis megvan, akkor vagy túl sok kerül belőle a serpenyőbe, vagy túl kevés, nem áll rá […]

(tovább...)

Minden más lett

Nagyapámék háza a falu szélén állt, a sorompó mellett. Nagyapám bakter volt Olaszliszkán, a vasút volt az élete. “Megyek a jelzőhöz lyányom, gyössz?” – kérdezte délutánonként. Mezítláb csattogva rohantam hozzá, felpattantam az öreg bicikli csomagtartójára, egyik kezemmel a derekába kapaszkodtam, a másikkal tömtem magamba a kertből szakított napforró paradicsomot. Csurgott az édes leve le az […]

(tovább...)

Nem vagy többé

A nincs többé a legfelfoghatatlanabb. És az, hogy ez az egész igaz. Hetek óta járkált lábujjhegyen a halál a házunkban. Egy kicsit mégis mindannyian hittük, hogy nem, nem lehet ez a vége. Másfél hónapig küzdöttél, még az utolsó napokban is azt mondtad, “hát csak meggyógyulok”. Lehet, hogy nem így érezted, mert talán tudtad te is, […]

(tovább...)