Imádom a “megjöttél?”, “ideértél?”, “végül ezt vetted fel?”, “felébredtél?”, “levágattad a hajad?” típusú kérdéseket, amiknek a világon semmi funkciójuk – hiszen önmagukban válaszok is egyben -, viszont tökéletesek felesleges fecsegésre. Pedig már a Jóbarátokban is megmondta Günther, hogy nem kell kitölteni a csendet. A ma hallott hülyekérdés viszont minden korábbi ingerküszöbömet átlépte. – Mit főzöl…
Vacak egy napnak indult. Az az igazi, amikor semmi nem sikerül, amikor semmi nem, vagy nem úgy jön össze, ahogy azt az ember eltervezi. Amikor már ébredéskor érezni, hogy legjobb lenne az ágyban maradni. És valahogy mégis az ilyen napokból lehet a legtöbbet tanulni. Indult az egész azzal, hogy drága kislányom fejbúbtól lábujjig megforgatta magát…
A legkomolyabb beszélgetéseink a gyerekemmel általában az oviból hazafelé az autóban, vagy este, elalvás előtt zajlanak. Mint például legutóbb ez. – És van olyan fa is, anya, amelyik örökzöld! – És miért hívják így? – Mert örökkön örökké zöld marad! – És mi a másik neve? – Karácsonyfa! – Ügyes vagy. És még? Még hogy…
Valami történt éjjel. Nem, nem rossz álom, baleset vagy fakidőlés, betörő sem járt a házban, nem recsegtek a bútorok, nem is ropogtak, nem esett le kép a falról, nem szedte szét a nyest vagy a róka a kint felejtett teli szemeteszsákot, nem rázta a szél a redőnyt, nem kapcsolt ki a fűtés, nem sípolt a…
Kevés nálam nagyobb húsevő létezik. Vidéki lányként nőttem fel: a haszonállatok gondozása, leölése, húsuk feldolgozása és elfogyasztása olyan természetes volt nekem mindig is, mint a levegővétel. Hozzáteszem, meggyőződésem, hogy nagyszüleimet igaz szeretet fűzte minden egyes disznóhoz, libához, tyúkhoz, nyúlhoz, lelkiismeretesen nevelgették őket, hogy aztán a lehető legkevesebb szenvedést okozva elvegyék az életüket a sajátunk fenntartásáért….
Remélem, amikor majd Olívia böngészi az interneten a róla szóló írásaimat, nem fog gyűlölni, hanem érti majd, hogy annyira büszke anyuka vagyok, hogy azt akarom, az egész világ tudja, mennyire okos ő, mennyire imádom és milyen büszke vagyok rá. (Szóval bocsi, tücsök, kicsit lennél unalmasabb és butább, akkor nem írnám le az elbűvölően édes sztorijainkat!…
Normális családnál nem hír a gyerekkel együtt tölteni hosszú napokat, hiszen normál esetben a gyerek úgy valahogy mindig ott van. A csilláron, az asztal alatt, a szekrényben, a sarokban, az ágyneműtartóban, a szárítóra csipeszelve. A mi családunkban viszont az a normális, hogy hat-hét napot velem, négy-ötöt az apukájánál tölt a kis prücsök. Az ünnepek alatt…
Látjuk persze, hogy szárnyal az idő, nő a gyerek, egyre nagyobb pizsama kell, egyre nagyobb zokni és cipő. Van, hogy hónapokig csak a lába nyúlik, akkor hetente kell új méret a nadrágokból, aztán meg a felsőteste próbálja behozni a lemaradást. Halljuk is az idő múlását, az egyre kerekebb mondandók formájában, az egyre viccesebb szóhasználatból, az…
Van egy saját kis Elzám.
Igen, egyszer mindenki megtalálja a párját, meg oka van annak, hogy ennyit kell várni rá, lásd meg az örömöt magad körül, találd meg a boldogságot saját magadban, nem lehetsz magányos, ha van egy gyereked – csak néhány a normális párkapcsolatra vágyó egyedülálló anyáknak szóló vigasztalások közül. Azzal együtt, hogy hiszek a sorsban, eleve elrendeltetésben, vonzás…