Amikor egy nap a legszebb

Mindig is jóban voltam a reggelekkel. Kevés kivételtől eltekintve sosem a pihenést megszakító gonosz kis manóként néztem rá, hanem kedves tündérként, amelyik meglepetésekkel teli 24 órát pakol le az ágyam mellé. Voltak persze borzalmas ébredések is, de mondom, többségében imádom a reggeleket, mert tényleg soha nem lehet tudni, hogy melyikkel kezdődik életem egyik legszebb napja. Mint az egyik mostanában. 

Volt néhány ilyen, ezekre igyekszem a legélesebben visszaemlékezni. Az egyik nagymarosi nyaralás egyik napjára, amikor megkaptam az annyira vágyott rózsaszín fröccsöntött fülbevalót, apám vette meg nekem az újságosnál egy sajtos-tejfölös lángos kíséretében, aztán az unokatesómmal Barbieztunk a teraszon, dinnyét ettünk és csurgott le az állunkon a dinnyelé, aztán átmentünk a Sólyomszigetnél lévő zátonyra, nem volt túl meleg, mégse lehetett kiparancsolni minket a vízből, pedig már lila volt a szánk széle. 

Vannak ilyenek kis- és nagykamasz koromból, kisfelnőtt napjaim között is, a legutóbbi most csütörtökről kerül a listára. Váratlanul érkezett, annak ellenére, hogy egy ideje nyitott vagyok mindenféle csodára, és képes vagyok a legcsöndesebb hajnalba, és minden elolvasott könyvoldalba is kincset látni. Talán amiatt is van ez, mert ahogy eddigi egyetlen könyvem főhőse vallotta magáról, úgy rám is igaz, hogy soha nem volt semmim, mégis mindig megvolt mindenem. Sosem volt feszített víztükrű medencém az udvaron, pedig vágytam rá, nem volt kertészmérnök által rendezett kertem, pedig vágytam rá, nem voltak soha millióim a bankszámlámon, pedig vágytam rá, sem fitos orrom és hosszú combom, pedig vágytam rá, és lassan-lassan talán a kidolgozott testű, ízlésesen kivarrott, humoros, okos, gondoskodó férfi érkezéséről is lemondhatok. Voltak viszont olyan pillanataim, amik közül egyet se adnék a felsoroltakért cserébe. 

Például az, amikor a lányom a reggeli online jógaórám után alig várja, hogy megölelhessen, és egyre nyurgább kis testével befészkeli magát az ölembe. Amikor azt mondja nekem, imádlak, anya, vagy amikor azt, hogy ezt nem bírom tovább, muszáj nekem is veled jógáznom. Amikor együtt pakolgatjuk a színes vasalós gyöngyöket a formákra, és közben a világról kérdezget. Amikor pár ezer forinttal jelzik a gyakorlóim, hogy szerették az óráimat, és továbbra is jönnek hozzám. Amikor a gyászcsoportom tagjai azt mondják, fantasztikus, amit csinálok. Amikor Brigi reggel megkérdezi, hogy vagy, szívecske, meg amikor Saci csak úgy küld egy mémet, és távol egymástól felnevetünk. Amikor Ivett csak úgy küld egy pólót, hiába került nehéz helyzetbe a vállalkozása. Amikor Anita csütörtökönként virágot hoz. Amikor megjelenik a cikkem és a nevem a világ egyik vezető túraautó magazinjában, amikor az impresszum és a céges e-mail cím szerint is hivatalosan stábtag lettem. Amikor együtt legózunk a szőnyegen, és a lányom csak úgy megpuszil. Amikor együtt trambulinozunk, focizunk, tündérkertet építünk a virágok közé. Amikor tündért játszom, és nyitva hagyom a tündérház ajtaját, és ő azt hiszi, Csingiling volt az. Amikor sikerül a borsófőzelék. Amikor összebújva mesét nézünk, és a lányom elmagyarázza, ki kicsoda. Amikor délután újra együtt jógázunk, mert szeretné megtanulni a kézenállást. Amikor fogmosás előtt hosszasan és szorosan ölelget, és azt mondja, csak még egy ölelést, anya, miközben két percre válunk el egymástól, és nem lesz több köztünk másfél méternél. Amikor este együtt nevetünk a kitalált mesémen. Amikor csillogó szemmel várja az újabb történetet. Amikor elalvás előtt még megtanul csettinteni. Amikor azt mondja, anya, ez volt életem eddigi legjobb napja. Akkor az az én legjobb napom is, medence és minden más nélkül is.

Amikor bebújok mellé, és magamba szívom minden kilégzését, olyankor mindig elmondom, hogy nem is kell nekem semmi más, csak ilyen napokból még több ezer.

És olyankor mindig izgatottan várom a reggelt.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry