Közzétéve: 2020.05.09. | Kőváry Anett
Senkit sem lehet megmenteni. A csontsoványra fogyott rab, ki megszokta a tömlöc patkányszagú biztonságát, maradni fog, hiába tárod nagyra a rácsait. Riadtan összekuporodik az egyik nyirkos sarokban, nem mozdul, nem megy, nem lesz szabad. Mert rab akar maradni. Senkit sem lehet megmenteni.
Állhatsz létrával a több méter mély gödör mellett, aki megszokta odalent, nem fog felkapaszkodni. Hamarabb töri el, gyújtja fel a fokokat, mint hogy minden erejét összeszedve lassan a magasba mászna. Neki ott jó. Odalent. Azt ismeri. Sírni szeret és szenvedni. És zokon veszi, ha a fentiek egy idő után már nem néznek le rá, és nem dugják le a létrát.
Küldhetsz tűzoltóautót, mentőautót, helikoptert azért, aki a háza tetején próbálja túlélni az árvizet. Nem fog beszállni egyikbe sem, mert ő arra vár, hogy maga a Jóisten szálljon alá, és mentse ki tenyerében. Mert ő a megsemmisülni készülő ház tetején érzi jól magát, miközben a szomszédjai szánják a szegényt, aki nem tud menekülni.
Nyithatsz ablakot az ostoba légynek, amelyik olyan határozottan repült az otthonodba. Kifelé már nem találja az utat, zavarodottan veti magát újra és újra a zárt ablak üvegének. Ahelyett, hogy kicsit távolabb repülne, vagy épp higgadtan közelebb, meglátva vagy megérezve a szabad levegő áramlását, inkább szánalmasan vergődik akár órákon át.
Senkit sem lehet megmenteni. Aki szenvedni akar, azt hagyni kell szenvedni. A szenvedés az ő boldogsága. Még akkor is, amikor haragszik a világra, amiért a világ hagyja őt szenvedni. Aki szeret szenvedni, azt nem lehet megmenteni. Lehetsz bölcs és nyugodt, határozott és hangos, aki szenvedni akar, az szenvedni fog. És egy idő után az már nem a te dolgod.
Mert senkit sem lehet megmenteni. Mindenki csak magáért tud tenni. Mindenki csak magát tudja megmenteni.
Legutóbbi bejegyzések