Közzétéve: 2020.04.20. | Kőváry Anett
Igazából egyáltalán nem egy hajóban evezünk, és rohadtul nem járunk ugyanabban a cipőben. Tény, hogy mindannyian korlátozva vagyunk a szabadságunkban, és mind várunk valamire, amiről sokszor már nem is tudjuk, hogy mi az, de ettől még nem vagyunk ugyanabban a helyzetben.
Amíg neked óriási feladatot jelent, kínszenvedést és hatalmas lemondást, hogy otthon maradj, hogy ne találkozz a barátaiddal, hogy ne menj szórakozni, addig nekem ez jelenti a legkisebb problémát. Szeretek itthon lenni, már ötödik hete, nem hiányzik a lófrálás, az utazás, az igen, de az otthonom nem jelent börtönt, az itthon maradás pedig nem jelent semmiféle megpróbáltatást.
Amíg az egyikünk egybefolyó tavaszi és nyári szünetként, előrehozott szabadságként éli meg az önkéntes karantént a kerti medencéje partján Aperolt kortyolva, addig a másikunk gyomorideggel, szorongva ébred minden reggel, mert nem tudja, hogyan tovább.
Van, akinek továbbra is pittyen a fizetésről szóló üzenet minden hónap ötödikén, de van, akinek megszűnt a munkája, nincs bevétele, nincs pénze.
Van, aki kreativitása megélésére használja ezt az időszakot, alkot, dolgozik, akar és megy előre, új dolgokat próbál ki, más összeroppan a láthatatlan tehertől, mert úgy érzi: nemcsak kibírnia kell, hanem jobbá is kell válnia a világjárvány alatt.
Van, aki szívesen lógatja a lábát és meg is teheti, mást az őrületbe kerget, hogy nincs feladata, hogy nincs rá szükség, hogy feleslegesnek érzi magát, megint más az eddiginél is többet dolgozik a kórházban, a közértben, a kisboltban, a benzinkúton.
Van, aki gond nélkül privát játszóteret és magánuszodát rendez be nyárra a kertben, más kénytelen pénzt kérni, hogy vacsorát adhasson a gyerekeinek.
Néhány felnőttnek napi 20 perc, egy óra az online oktatás, amíg segít a gyerekének, de a másik oldalon ülő pedagógus 8-10 órát is a gép előtt görnyed.
Én még nem találkoztam fertőzöttel, de van, akinek belehalt a betegségbe hozzátartozója. Én megszoktam, hogy ritkán és keveset találkozom a családtagjaimmal, van viszont, akinek rémálom a videotelefonos kapcsolat.
Van, aki türelemmel és elfogadással vár. Más lázad és puszta kézzel tekerné ki az összes vírus összes nyakát. Van, aki ajándékidőként éli meg a napokat, más remeg érte, hogy újra dolgozhasson. Van, aki fél, más nyugodt. Van, aki ficánkol a hajóban, van, aki békésen ringatózik a hullámokon.
Van, aki sírva, van, aki nevetve evez. De mindenki a saját hajójában.
Legutóbbi bejegyzések