Közzétéve: 2020.03.30. | Kőváry Anett
Ha majd vége lesz, felvesszük a legtarkább ruhánkat – írják -, táncolunk majd nagyokat, boldogok leszünk együtt, egymás után iszunk az üvegből, a tömeg közepén izzadunk majd, meg mit tudom én, még mi, elfelejtjük ezt, ami most van, és minden megy majd tovább. Már bocs, de a nagy szart. Ha elfelejtenénk majd, ami most van, mi értelme az egésznek?
Harmadik hete várjuk azt, amiről azt se tudjuk, micsoda, nem tudjuk, mikor következik be, mekkora lesz és meddig tart, csak várjuk néha türelmesen, máskor türelmetlenebbül, van, aki zabálva vár, más egyfolytában tornázva, a harmadik egyensúlyt, munkát vagy pénzt keresve, a negyedik a kanapén fekve, van, aki otthonról dolgozva, jótékonykodva, van, aki tanítóskodva, csődbe menve vagy bízva, várjuk mindannyian, hogy legyünk már túl rajta. Lehet arról álmodozni, hogy majd minden ugyanolyan lesz, mint előtte volt, és majd jól elfelejtjük ezeket a szörnyű napokat, de annak pont annyi értelme lenne, mint egy bokatörésből felgyógyulva ugyanúgy belelépni ugyanabba a gödörbe.
Nem lehet minden ugyanúgy, nem lehet több tízezer halál, több százezer betegség értelmetlen. Nem lehet majd minden ugyanúgy, akkor mi értelme a világ leállásának, a bezárkózásnak, ha mindent ugyanúgy akarunk, akkor nincs értelme a lehetőségnek, amit most kapunk a változásra.
Hogy lehetne majd minden ugyanúgy? Hogy felejthetnénk el azt az időszakot, ami súlyos áron, de megtanított megfontoltnak, mértékletesnek, igaznak és igazinak lennünk? Nem felejthetjük el, ami most történik, örökké emlékeznünk kell rá, hogy van olyan, hogy elég étel, hogy van olyan, hogy elég inger, alapos kézmosás, létezik biztonságos távolságtartás, hogy nem dől össze a világ, ha lemondunk valamiről, hogy ki lehet várni türelemmel egy nagy szerelmet, egy igazi kapcsolatot, hogy meg lehet tanulni beosztani időt, pénzt, teendőt, maradékot, hogy az otthonunk nem börtön, hanem lehetőség a találkozásra önmagunkkal.
Nem felejthetjük el, milyen volt egy jó szóval segíteni, milyen volt pénzt, ételt, ruhát, támogatást adni, nem felejthetjük el, milyen volt mindezt elfogadni. Nem felejthetjük el, milyen volt türelmesnek lenni, elgyengülni, milyen volt egy kicsit vagy nagyon félni, remélni, nem felejthetjük el, milyen volt nem feladni.
Legutóbbi bejegyzések