Közzétéve: 2020.03.18. | Kőváry Anett
A kezdeti mikropánik után lassan berendezkedünk az itthonlétre. Ez van most, ezt kell csinálni. Amit múlt péntek óta megállapítottam, ami segíthet túlélni ezt az időszakot, az a szervezettség, a napirend bevezetése és tartása, és ami talán a legfontosabb: a hírek szűrése. Ezek nélkül életveszélyes pánikban telhet a kényszerszünet, az meg kinek lenne jó. Úgyhogy elkezdtem megtervezni, hogyan fogok tervezni.
Korán kelek továbbra is, hogy mire a lányom felébred, végezzek a jógával, edzéssel, aztán reggeli után végzi mindenki a kis kötelező feladatát. Azután jön a délelőtti levegőzés, majd ebéd, kis pihi, kis játék, kis torna, kis mese, kis rendrakás, régóta halasztott feladatok – ajtók súrolása, szekrények tetejének lemosása -, délutáni levegőzés, szabadprogram, mese. A főzésnek kell majd helyet szorítani, ez nekem az egyik legnagyobb teher.
A lányom ovija is segít a nehézségekben, minden reggel e-mailben jön egy interaktív feladat, hétfőn Bálint bácsi küldött zenés videókat, kedden építőkockákból kellet járműveket csinálniuk a gyerekeknek, ma mesélő Ági küldött mesét, amiből rajzolniuk is kell. Próbálom én is felvenni a ritmust, rutintalan házi tanítóként haladunk majd évszakokkal, hónapokkal, számokkal, utóbbival lesz a legnagyobb gondom, mert a gyerekem már most úgy vágja a különböző szorzótáblákat, hogy csak lesek, a járvány végére lehet, hogy még valamilyen matematikai felfedezést is tesz.
Hasonló próbatétel nekem – ahogy már említettem – a konyhatündérkedés. Mert ugye amíg a gyerek oviban, addig az csak napi két itthoni étkezést jelent, reggeli és vacsora, megúszós, összedobós mindkettő, de a non-stop itthon az non-stop kajaellátást is jelent, legalább napi egyszeri meleg ételt, abban meg, háááááát, finoman szólva se vagyok túl jó. Főleg, hogy nálunk a máshol jolly joker zöldborsó egyáltalán nem megy, se a zöldbab, se a fejtett bab; a paradicsomos tészta-halrudacska-majonézes krumpli háromszögben meg hamar el fogunk veszni. Egyik anyatársam említette az olyan számunkra elfeledett, de egyszerű fogásokat, mint a diós vagy mákos tészta, habár egyikért se vagyunk oda. Szóval kell a tervezés ebben is, szép lecke, megtanulni igazi háziasszonynak lenni, amire korona híján, munka mellett sem idő, sem lehetőség nem volt.
A levegőzést megoldjuk az udvaron, meg a házunk mögötti erdőben, ezzel nincs gond.
Munka nem sok, ez viszont igazán aggaszt. Indíthatnék online jógát, de minek vizet a tengerbe, boldog-boldogtalan próbál most így pénzhez jutni, egy ilyen telített piacon feleslegesnek érzem beállni a sorba. Volt két-három nap, amíg kétségbeestem, aztán tegnap kaptam egy komoly figyelmeztetést a mindenségtől, hogy vegyek vissza és nyugodjak le. Úgyhogy visszavettem és lenyugodtam. Megtanultam segítséget is kérni, tudom, hogy kik azok, akikhez fordulhatok, ha pénz nélkül maradnék, és látom is, hogy van kire számítani. Hogy például egy váratlan vészhelyzetben a gyerekem apjának felesége azzal segített, hogy ebédet főzött nekünk, a lányomnak a kedvenc sült husiját, nekem vegetáriánust, gondosan porciózva bedobozolta, az ajtóban lerakta.
És ez eddig talán az egyik legfontosabb hozadéka ennek az egész korona-ügynek, ahogy a lányommal hívjuk. Hogy még jobban figyelünk egymásra. Barátokkal a korábbinál is szorosabb kapcsolatban vagyunk, olyan marconának hitt férfi ismerősök próbálnak nyugtatni, akikről korábban azt gondoltam, tényleg betonból van a szívük, naponta százszor mondjuk/írjuk meg egymásnak barátnőkkel, hogy szeretlek, vigyázz magadra, segítek, mondd el, mi bánt.
Egy kicsit talán máris megérte.
Legutóbbi bejegyzések