Ez a mi ügyünk

Közzétéve: 2020.03.14. | Kőváry Anett

Akkor most egy kicsit itthon maradunk. Alapjában véve olyan nagy változást nem jelent ez most az életünkben, amúgy se vagyunk túl nagy partiarcok, se a lányom, se én, kicsit mondjuk még izoláltabban leszünk kettesben, figyeljünk csak egymásra, nyilván leginkább én rá. Extra tavaszi szünet, úgy döntöttünk, hogy ez van most, kényelmetlenség persze, hogy az események elvágják egy időre a gyerekemet az apjától. De ennek most egy kicsit így kell lennie.

Érdekes, hogy az elmúlt hetekben megmagyarázhatatlan és indokolatlannak tűnő szorongás gyötört, elő is vettem rá a gyászkártyát gyorsan, biztos hiányzik anya, amiatt nem alszom, vettem is természetes idegnyugtató készítményeket, hordószám ittam a citromfű teát, mégse változott semmi. A kávéról is kezdtem szép lassan lejönni, ne izgassa a szervezetemet semmilyen koffein, meg állítólag a narancsbőrösödést is visszaveti a kávémentes életmód, a pihenés így sem lett minőségi.

Visszagondolva, minden egyes alkalommal, amikor hazajöttem valahonnan, átfutott az agyamon, hogy mi az istenért kell ennyit vásárolni. Semmi luxus, nem, nem ruhanemű, december óta azt hiszem, egyetlen inget vettem magamnak, a gyerek már más kérdés, méretváltásban vagyunk, akinek van gyereke, tudja, mit jelent ez: az egyik túl kicsi, a másik túl nagy, nincs átmenet és nincs jó, úgyhogy neki kb. folyamatosan vettem a nadrágokat, felsőket. De mégis mindig ott volt az anyósülésen egy ananász, valamilyen illóolaj, egy csomag bulgur, kis zöldségcsipsz, kisanyámkínja, egy szóval nem volt olyan nap, hogy ne vettem volna valamit, még ha csak pár ezres tételben is. 

Na most ennek vége. Kisvállalkozó vagyok, jó érzékkel pont fél éve mondtam fel a munkahelyemen – amit továbbra is életem legjobb lépésének tartok -, lemondva a fix jövedelemről, munkáltató által fizetett járulékokról, netto összegekről. Tartalékom, ahogy szerintem az emberek többségének, zéró, úgyhogy ez az időszak nekem és sokunknak tényleg a túlélésről fog szólni. Ha nem egészségügyileg, akkor gazdaságilag. Bizonytalanná válnak a kifizetések, ezzel kapcsolatban mondjuk igazán érdeklődve, nyitott szívvel is bizakodva várom, hogy az amúgy állítólag szárnyaló gazdaságunkra oly büszke kormány mikor jelenti be az adóterhek enyhítését legalább a kisvállalkozók számára, vagy elvárják majd, hogy rendben elmenjen a havi utalás 12-én akkor is, amikor az intenzív osztályok előtt sorok kígyóznak majd, amikor a fogorvos nem tud dolgozni, mert képtelen kesztyűhöz és szájmaszkhoz jutni, amikor nagy levegőt vesz, majd alszik egyet a sportélet, amikor nincs turizmus, vendéglátás és szolgáltatás, amikor nincs munka, amikor nincs pénz. 

Nem mondom, hogy nem vagyok megijedve, itt egy édes kis élet, akiért felelős vagyok, akire minden eddiginél jobban kell figyelnem, hiszen nem tudhatom, benne hogyan csapódik le mindez, aki most nem találkozhat az apukájával, aki minden eddiginél jobban van rám utalva, és akiben talán észrevétlenül is most alapozódik meg a világba és az emberiségbe vetett hite. A szerda például kifejezett pánikban telt, de ahogy haladunk bele az eseményekbe, úgy erősödik az én hitem is, mert látom, hogy van remény, és mert látom, hogy merre kell változnom. 

Például megtanulni segítséget kérnem. Azt mondani családtagnak, barátnak, főbérlőnek, hogy figyu, nem tudom mi lesz, és félek. Megkérdezni, számíthatok-e rád, ha bajba kerülnék. Félretenni egót, majd én úgyis megoldomot, mert én egyedül a vírus ellen is, nem! Ez most pont arról szól, hogy álljon itt az ember maga, szájmaszk, védőfelszerelés, és egopáncél nélkül, esendőn, szívét is megmutatva. És jó látni, érezni, ahogy egyre többen rájönnek, hogy ez most nem az egyén, nem az én és nem az ő ügyük, hanem a miénk. Kivétel nélkül a tiéd és az enyém közösen. 

Kérem a te segítségedet is! Egyrészt azzal, hogy megosztod az írásaimat. Ez neked semmibe nem kerül, nekem viszont lehet belőle egy kis aprópénz a reklámoknak köszönhetően, ha sokan olvassák. Cserébe igyekszem szórakoztatni, megnyugtatni, elgondolkodtatni, jelen lenni, online jógát is tervezek. Másrészt kérlek, ha végigolvastad ezt az írást, írd oda az eredeti Facebook poszthoz kommentben, hogy te miben tudsz segíteni másoknak! Webhely fejlesztéssel vagy karbantartással, otthoni edzésprogrammal, fordítással, online kreatívkodással, kutyasétáltatással, a szomszédnak bevásárlással, a megváltozott iskolarendhez szükséges bármilyen eszközzel vagy szolgáltatással, bármi olyannal, ami most talán eszembe se jut. Ha csak egy embernek is megkönnyíted a terhét a nehéz időkben, már tettél valamit, ami nem rólad, hanem rólunk szól. 

Mert ez most rólunk szól, ez most a mi ügyünk.