Közzétéve: 2020.03.03. | Kőváry Anett
Lassan elborítják az otthonunkat a lányom rajzai. Színesebbnél színesebb alkotások, absztrakt formák, tájak és szuperhősök, egyiken-másikon ő és én is feltűnök, van, amelyikre csak a kis kezét rajzolta, a másikon csupa szív, de mindegyiken ott a varázsszó. Anya. Anya szívvel, anya szivárvánnyal, anya tündérekkel, anya a lányával, anya virágokkal, buborékokkal, anya, anya, anya. Elgyengít az érzés, meg is ijeszt kicsit a súlya annak, hogy milyen a világot jelenteni egy pici, kis embernek. Ahogy sokáig nekem is ugyanezt jelentette az anyukám.
Anya volt a kapocs. Eleinte a külvilággal, majd főleg inkább a családtagokkal. Ő volt az, aki mindenki nyelvén beszélt és értett is, a mérleg jegyében születve ráadásul különös érzékkel tudott közvetíteni köztünk. Amióta nincs, kicsit még mindenki keresi a helyét.
Egy közeli hozzátartozó elvesztésével nemcsak a személyiség, hanem a szociális kapcsolatok is átalakulnak. Aki addig szorosan mellettünk állt, talán hátrál egy kicsit, aki távol volt tőlünk, a krízisben közelebb kerülhet. Az addig folyékony párbeszéd dadogóssá válhat, az akadozó kommunikációból váratlanul egyértelmű közlés-fogadás lehet. Amennyire elszigetel, annyira tehet nyitottá is a gyász, és könnyen felforgathatja az addig sziklaszilárdnak hitt kapcsolatrendszerünket.
Anyukám volt köztünk a kapocs. Ha beszéltem vele telefonon, apukámnak az olyan volt, mintha ő is beszélt volna velem. Ha konfliktusunk volt, tudta, hogyan kellett elrendezni. Egészen kicsi korunktól a hátvédünk volt, falazott is, ha kellett, tetoválásom is úgy lett, hogy időben elkezdte puhítani apát. Az anyák ugyanis valahogy mindenki nyelvén beszélnek, a gyerekekén persze anyanyelvi szinten. Ha eltűnik a rendszerből, az újratervezést és újraépítést igényel.
Amint megbirkóztunk a saját gyászunkkal, amint elkezdtük felépíteni azt az új, másmilyen életet a haláleset után, kezdődhet szeretteink újrapozicionálása is. Ahogy javul az állapotunk, úgy tudjuk egyre erősödő empátiával beleképzelni magunkat a másik helyébe. Úgy látjuk meg, hogy a másiknak talán még jobban fájhat, úgy vesszük majd észre, hogy talán más nyelven kell megszólalnunk.
Mert úgy érthetőbb, mert úgy finomabb, mert úgy óvatosabb és kifejezőbb. Eljön az ideje, amikor változik a hangerő, tűnik az indulat, lágyul a hangnem. Eljön az ideje, amikor elkezdjük megérteni egymást ebben a furcsán csorba életben. Amikor elkezdünk más nyelven beszélni.
Anya nyelvén.
Legutóbbi bejegyzések