A legszebb Valentin-napi ajándék

Valentin-nap estéje van. A lányom ma már itthon van, kis csokival, bögrében jácinttal vártam, én is kaptam mindig valami apróságot anyukámtól. Nézi az Aladdin filmváltozatát, fahéjas párologtatótól illatos a nyugodt kis otthonunk. Dolgozom még kicsit, aztán átadom magunkat a hétvégének. A békés szombat-vasárnapunknak. 

Kicsit belerondított a következő 48 órával kapcsolatos elképzeléseimbe, hogy a lányom azzal fogadott az oviban: elhagyta a kesztyűjét. A másodikat a szezonban. Biztos vagyok benne, hogy ezt a “vigyázni kell a cuccainkra” rögeszmét otthonról hozom, abban nőttem fel, hogy szezononként egy pár cipő, egy pár csizma, egy farmer, egy kabát, óvtam is őket, felnőtt fejjel is – ahogy anya mondta mindig – szépen hordom a dolgaimat. Egyszerűen megöl az ideg, amikor látom, hogy a gyerekem viszont képtelen figyelni a holmijaira, és hiába beszéltük át az első elhagyásnál a-tól z-ig, hogy ez miért nem jó így, és hogyan kell máshogyan, mégis újra belefutottunk. Lassan túltettem magam rajta, tényleg ez legyen a legnagyobb gondunk, hogy megint eltűnt az a kurva kesztyű.

Bárcsak annak a négyéves kislánynak is ez lenne a legnagyobb baja. Annak a kislánynak, akit egy ceglédi munkásszállón megerőszakolt az apja, és akinek az apját most, egy év börtön után szabadon engedték. A kicsi nevelőszülőknél van, de anyja és apja vissza akarja kapni. Bárcsak azoknak a tatabányai kisfiúknak is az elhagyott kesztyű lett volna a legnagyobb bajuk, akiket vascsővel vert agyon a saját apjuk. És akik közül az egyik végignézte a másik halálát, tudva, hogy rá is ugyanaz vár perceken belül. Édes tiszta szívével valószínűleg az utolsó pillanatig hitte, hogy csoda történik, hiszen az apja volt az, az apja emelt rá kezet, az apja, akire valószínűleg egész életében felnézett. Biztos vagyok benne, hogy a harmadik pár elhagyott kesztyűt is örömmel keresné a győri családirtásban meghalt 10 és 13 éves gyerekek anyukája. 

Egész nap arra gondolok, milyen szerencsés a lányom, hogy ilyen élete van. Két otthona ugyan, külön élő szülei, de nyugalma van mindkét otthonában. Lehetne ömlengeni most arról, hogy nem is csak Valentin-napon van szeretve, meg hogy nem csokiban és bögrében jácinttal mondjuk el, de ezekben a napokban egyszerűen lehetetlen nem a rettegésben élő gyerekekre, a tehetetlenül sodródó anyákra gondolni. A nőkre, akik szívecskés desszert helyett a saját arcukon csorgó vért nyalogatják, a nőkre, akiket felismerhetetlenségig vertek, a nőkre, akiket akár csak egyszer is megpofoztak. 

Nem érdekel már a hülye kesztyű. A nyugalmunk számít csak, hogy nem kell rettegésben élnünk. Valentin-napra nem tudok ennél nagyobb ajándékot elképzelni. 

Ott leszek március 8-án Hősök terén, hogy kiálljak a nők jogaiért. 

#meddigmég
#márc8
#hősöktere

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry