Úgy kell lennie

Közzétéve: 2020.02.12. | Kőváry Anett

Amikor tavaly augusztusban eldöntöttem, hogy felmondok a munkahelyemen, azt nem egy jobb állásért, vagy egy jobb lehetőségért, egy másikért, hanem magamért tettem. Néhány hónapnyi tartalékkal, de élethosszig elegendő tervvel és álommal mondtam nemet a biztos jövedelemre, és vele mindarra, ami már nemhogy nem elégített ki, de lehúzott, megbetegített, beszürkített. Kiradírozott. A döntés után a nap 24 órájából 23-ban tudtam, hogy nem lehet máshogy, sikerülnie kell, valóra kell válnia, mert egyszerűen nem lehet másképp. Napi egy óra maradt a félelmekre, a szorongásra, a könnyekre, az elfáradásra, a nem bíromra. Ha véletlenül nem használtam fel, annyival többet szorongtam másnap, ez volt az én kis szorongáskreditem. Aztán természetesen úgy lett, ahogy tudtam, hogy lesz. Mert úgy kellett lennie.

Egy lehetséges munkám a tervezettnél később indult be, ez okozta a galibát. Megborultak a számításaim, a lehető legrosszabbkor: amikor jött a WTCR malajziai hétvégéje, és el kellett döntenem, hogy az utolsó tartalékaimhoz nyúlva, 19-re lapot húzok és elmegyek, vagy pedig maradok itthon a pénzemmel együtt. Bátor voltam. És bíztam, hittem az isteni gondviselésben. Abban, hogy nem eshet bajom. Barátnőimmel röhögtünk, hogy karácsonyi ajándékként megmutatom majd a lányomnak a malajziai utamról készült fotókat. Végül aztán gyönyörű ünnepünk lett, amiből semmi sem hiányzott. Csak anya, persze, de ez most másról szól (bocsi, anya, csomót írok amúgy rólad). Olyan élményben volt részem ott a világ másik, akkor még koronavírus mentes végén, amiről tényleg mesélni fogok az unokáimnak is, mert én igenis ott voltam, amikor Michelisz Norbi. A felejthetetlen hétvége ráadásul fontos találkozásokat is hozott, amikről akkor még csak sejtettem, most már biztosan tudom, hogy elkerülhetetlenek voltak. Egyszerűen azért, mert ott kellett lennem.

Hosszú mélypont, gyakorlatilag egy mélysáv volt a január, mintha semmi nem akart volna mozdulni, mintha mindent megállt volna, egy dolgot kivéve: az álmaimat. Azok álmodása egy pillanatra sem szünetelt. Minden áldott este úgy feküdtem le, és minden áldott reggel úgy keltem fel, hogy végignéztem az álmaimon, a lányomon, és tudatosítottam magamban, hogy (mi) mindent szeretnék megadni magunknak. Mert nem fogok itt mártíranyáskodni, hogy márpedig én mindent, és mindent is a gyerekemért csinálok, a túrót. Magamért is csinálom, mert ez az én életem, és nem csak papolok a gyerekemnek arról, hogy jaj menj az álmaid után, én addig eldőlök itt a kanapén, meg hogy majd ő teljesíti be, amire én nem voltam képes. Hát nem. Mutatom is neki, hogyan kell szenvedéllyel élni, menni előre megállíthatatlanul, hogy kell persze néha közben elfáradni, meg kurvaanyázva miértekkel sorozni az eget, de aztán két nap dühöngés után még nagyobb erővel folytatni is kell. Ezért szól ez mindkettőnkről, mert nekem nem a gyerekem az életem értelme, hanem az én teljességem, az én kiteljesedésem az életem értelme, hiszen csak így lehetek hiteles és jó példája a gyerekemnek; az életem értelme az, hogy utat mutassak neki, hogy megtanítsam tanulni a hibáimból, hogy jó példája és jó mintája legyek, és hogy átadjam neki mindazt az állhatatosságot, ami engem is mindig vitt előre. Mert előre kellett vinnie.

Úgy 24 órával ezelőtt megkérdeztem a Facebookon és az Instagramon is a követőimet, hogy miért követnek. Talán soha nem fogok végezni a válaszok elolvasásával, pedig mindegyiket el akarom olvasni, és mind a hétszázvalahányra lájkot akarok nyomni. Felfoghatatlan az a szeretet és támogatás, amit kapok, ez is az egyik bizonyítéka annak, hogy jól döntöttem, amikor változtattam az életemen. Mert változtatnom kellett. 

Nehéz volt? Pokolian. Fájt is néha eszelősen. Elfáradtam? Ki se pihenem talán soha. Elbizonytalanodtam? Ó, hányszor! Sírtam? Még a vadak is megijedtek tőlem az erdőben. Kitartottam? Minden nehézség ellenére. Megérte? Minden tizedmásodperce. 

Úgy érzed, rossz az irány? Akkor fordulj meg vagy térj le az útról, az istenért! Fáj, megbetegít, kiradíroz? Hagyd abba! Változást akarsz? Változtass! Boldogtalanná tesz? Rakd ki az életedből! Valóra akarod váltani? Hozz áldozatot! Boldog akarsz lenni? Ne félj tőle!

Mert csak most kezdődik az úgy kell lennie.