Kérj bocsánatot az anyáktól!

82 kilósan mentem szülni. Huszonkét kiló jött fel rám a terhesség alatt, szétnyílt a hasfalam, de a bőröm szerencsére megúszta. Most már tudom, mennyire hálás lehetek érte, hogy sokáig, három évig tudtam szoptatni a lányomat, mert ennek köszönhetően szinte olvadtak le rólam a kilók. Amikor a gyerekem apjával szétmentünk, kockás hasam volt, a testzsírszázalékom úgy 12 körül, menstruációm zéró, megborult hormonjaim tucatnyi, testsúlykilogrammom mindössze 53. Mert úgy gondoltam, bizonyítanom kell, magamnak, a társamnak, a társadalomnak, a hozzád hasonlóan felszínes, külsőségekre adó véleményvezéreknek, hogy igenis, tudok vékony és izmos lenni szülés után is. Mert elhitették velem, hogy csak így vagyok értékes.

Nem azért mentünk szét a gyerekem apjával, mert kövér voltam, narancsbőrős vagy túl sovány, túl izmos. Azért mentünk szét, mert a legrosszabbat hoztuk ki egymásból. Mi ketten kellettünk hozzá. Hallod? Nem csak én belőle, és nem csak ő belőlem. Ketten voltunk hunyók, ahogy általában minden tönkrement kapcsolatban. Mondd, hogy csak azért kiáltottad az unalmas hétfő délutánba ezeket a mondatokat, mert csúnyán lekörözött a LifeTilt, és valahogy meg akarod lökni a saját szekeredet. Mondd, hogy szeretnéd, ha kicsit megint a középpontban lennél, mondd, hogy nem gondoltad komolyan egyetlen szavát sem, mondj valamit, bármit, amitől kevésbé lesz dühítő ez a megnyilatkozás. 

Mert ha mégis komolyan gondoltad, akkor kénytelen leszel gyorsan bocsánatot kérni. Azoktól az anyáktól, akik világukat nem tudva gondoskodnak a gyerekükről, főleg az első években. Az összes anyától, aki nem tud aludni, mert igény szerint vagy épp háromóránként eteti a gyerekét. Az összes anyától bocsánatot kell kérned, a természetes szülést választóktól és a császárosoktól is, mert egyikük sem képes két nappal a szülés után a futópadra állni. Lehet, hogy később sem. Bocsánatot kell kérned azoktól, akik segítség nélkül gondozzák az újszülöttjüket, vagy épp nagyobbacska gyereküket, akik a kialvatlanság okozta szülés utáni depressziótól szenvedve azt sem tudják, hogy éljenek túl egy napot. Bocsánatot kell kérned mindazoktól, akik a szülés utáni depresszió poklában nem tudják eldönteni, hogy magukban tegyenek kárt vagy a gyerekükben, akik úgy érzik, megbomlik az elméjük. Bocsánatot kell kérned tőlük, mert épp túlélnek, nemcsak gyerekük, gyerekeik, de saját életükért is felelnek, próbálnak levegőért kapkodni a vadul tajtékzó vízben.

Bocsánatot kell kérned azoktól az anyáktól, akiknek minden körültekintésük ellenére szétrepedt vagy megnyúlt a bőrük, miközben egy életet neveltek a testükben. Kérj bocsánatot azoktól, akiknek megereszkedett a mellük, de nincs pénzük korrekciós műtétre. Azoktól is, akik megműttetik magukat, mégsem boldogok. És azoktól is, akik – képzeld, vannak ilyenek is! – jól érzik magukat a narancsbőrükben, 80 kilósan is. Bocsánatot kell kérned azoktól, akik mindent megtesznek, mégsem tudnak formában maradni, mert egyfolytában stresszelnek, mert nem kiegyensúlyozott az életük, mert nem tudják kipihenni magukat, mert bár minden erejükkel keresik a nyugalmat, a harmóniát a mindennapjaikban, nem találják. Akik próbálnak eligazodni az önismeret és az önbecsülés labirintusszerű ösvényén, de folyton megbotlanak az ilyen kinyilatkoztatásokban. Nem kitartottak, nem eltartottak, nem sikeres vállalkozók, egyszerű anyák. Anyák, akik az anyaságban teljesednek ki, és anyák, akik dolgoznak is.

Bocsánatot kell kérned azoktól, akik révén meggazdagodtál, akik eltartják a családodat. 

Bocsánatot kell kérned a férfiaktól is. Azoktól a társaktól, férjektől, akik minden körülmények között kitartanak gyerekük anyja mellett, támogatják, elfogadásukról biztosítják a nőket. Látják, megbecsülik, bátorítják őket, és nem csak szexuális eszközként tekintenek rájuk. Mert hiszem, tudom, hogy vannak ilyenek! És megint bocsánatot kell kérned a nőktől, akik pont a hozzád hasonlók tiédhez hasonló megnyilatkozásai miatt bizonytalanok önmagukban, akiket elhagytak, mert nem voltak elég jók, és akik képtelenek nyitni, mert egy életre beléjük égették a nem elég jóság skarlát betűjét: stria formájában a combjukra vagy a hasukra. 

Bocsánatot kell kérned azoktól a nőktől is, akik azoktól a férfiaktól szenvednek, akiket felmentettél a felelősség alól. Akik bántalmazó kapcsolatban élnek, akikkel elhitették, hogy vastag combbal, narancsbőrrel semmit nem érnek, akiket csak megalázni, eltaposni, elhagyni, és persze megdugni lehet. 

Kérj bocsánatot attól, aki egyedül neveli a gyerekét, és minden erejével próbál megszabadulni a hasán, derekán, csípőjén lévő egy-két kilótól. Aki ezt az egy-két kilót egyenlőnek látja a terhesség alatt felszedett huszon-túlsúllyal, mert hozzád hasonlók tiédhez hasonló megnyilatkozásai elhitették vele, hogy csak a tökéletesség számít, semmi más. Aki próbál nem koplalni, de ésszerű mennyiségűre csökkentette a kalóriabevitelt, hogy meglegyen az a bizonyos deficit. Aki hajnali fél ötkor kel, hogy letudja az edzését otthon, mert nem tudja máskor megoldani az edzőtermet. Aki mire te végignyújtózol a szaténágyneműdben és a selyempizsamádban, már megetette a gyerekeit, rendbe szedte magát, és egyenes gerinccel néz szembe az adott napi kihívásaival, majd dolgozni megy. Igazi munkahelyre! Aki aztán este a szorongása miatt nem tud aludni, mert újra és újra csak az jár a fejében, hogyan oldja meg az életüket úgy, hogy a gyereke semmiben ne szenvedjen hiányt, aztán eszébe jut az a plusz egy-két kiló, amitől már dagadt, gondol arra is, hogy a nemalvás stresszpocakkal jár együtt, ördögi kör, arra gondol, hogy semmiképp se tökéletes, mert pocakja van, és ha nem tökéletes, nem kell senkinek, mert a dagadtakat elhagyják, ugye?

Kérj bocsánatot az összes anyától, mert mindegyik kisujjában több alázat és áldozathozatal van, mint a te életed összes cselekedetében volt eddig, és valaha lesz.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry