Közzétéve: 2019.12.21. | Kőváry Anett
Na kérem, egyszer és mindenkorra legyen itt akkor vége az egyedülállók megbélyegzésének, akárhogy is nézem, nincs rajtunk skarlát betű, mégis egy héten belül harmadszor kapom meg – mindannyiszor férfiaktól – a kérdést, miért vagyok én egyedülálló, miért vagyok ilyen válogatós, és egyáltalán, mit képzelek magamról, hogy ilyen magasan van a léc. Nem tudom, olvassák-e ezt a bejegyzést, de hátha valahogyan eljut hozzájuk a válaszom, nem mintha sok közük lenne hozzá, de a téli napfordulóval hátha a fejekben is sikerül egy kis fényt gyújtani.
Az egyedülálló anyaság néha döntés. Döntése annak, hogy egy nő nem akar tovább egy feszültségekkel teli, rossz, időnként bántalmazó, de mindenképp boldogtalan kapcsolatban tovább élni. Nem bújik álságos módon a gyerekei mögé, nem marad sem anyagi, sem más érdekből, hanem úgy dönt, a nyugalmának nem lehet elég nagy ára, és inkább véget vet egy olyan kapcsolatnak, mely nyomokban sem tartalmaz már sem jövőképet, sem biztonságos jelent.
Az egyedülálló anyaság néha nem döntés. Van, hogy a férfi továbbáll. Néha szó nélkül, aljas módon, máskor tisztességesen. És a nőből egyedülálló anya lesz, annak minden szépségével és nehézségével együtt.
Az egyedülálló anyaság néha közös döntés. Amikor mindkét szülő látja és érzi, hogy sehová nem haladnak, nem erősítik és nem támogatják már egymást, nem húzzák fel a másikat, egy helyben toporognak, megszürkülten és unalmasan, már-már közönnyel. Ilyenkor megszületik a közös döntés, jó esetben halkan és konstruktívan, az egyedülálló anya pedig ugyanúgy vállalja a rá váró elképesztő feladatot, mint a fenti kettőben.
Egyedülálló nőnek lenni sosem döntés kérdése. Rossz tapasztalások, csalódások, fájdalmak és pofára esések eredménye. Az egyedülálló nő nem akar egyedülálló maradni, de egy idő után van olyan bátor és erős, hogy nem alkuszik meg. Mert elege van a rossz tapasztalásokból, a csalódásokból, a fájdalmakból, a pofára esésekből. A megaláztatásból, a nárcisztikusok uralmából. Az egyedülálló nő már földrészekről kiszimatolja a kamut, a hazugságot, és nincs más választása, bezárja magát, mert csak így maradhat védtelen. A távolságtartás az egyetlen páncélja, ami minden újabb negatív élménnyel vastagabbra hízik körülötte, gyanakvás és bizalmatlanság tartja össze, masszívabban a legerősebb forrasztásnál.
Az egyedülálló nő nem válogatós, az egyedülálló nő elég bátor ahhoz, hogy a legjobbat keresse. Nem, nem a tökéletest, nem a hibátlant, hanem azt, aki hozzá és neki a legjobb. Akinél nincs mellépofázás, nincs hezitálás, nincs házastárs, nincs haldokló kapcsolat, nincs barátnő, nincs döntésképtelenség, az egyedülálló nő azt keresi, aki jön határozottan és egyértelműen, aki nem mismásol, nem játszmázik, aki jön, és feltartja a táblát, mint az Igazából szerelemben a művészsrác, aki jön és azt mondja, te kellesz és senki más, téged akarlak úgy, ahogy vagy, itt vagyok, és készen állok rá, hogy az életed része legyek.
Az egyedülálló nő nem teszeget léceket sehová. Az egyedülálló nő igényei nem olimpiai elvárások, nincs kvóta, amit meg kell ugrani, nincs centi, stopper vagy mérleg, nincs regisztráció, nincs rangsorolás, önmagunkkal szembeni megbecsülés van csak. Hogy nem engedem közel azt, aki már az első lehetőségnél elkúrja. Hogy nem bízom meg abban, aki egyszer már átvert. Hogy nem várok arra, aki hezitál. Hogy nem adom oda magam annak, aki saját magával sem tud együtt élni. Hogy nem várok szerelmet attól, aki magát se tudja szeretni. Hogy nem bízom rá magam arra, akinek semmi ereje sincs. Hogy nem próbálok meggyőzni a szabad akarat erejéről valakit, aki azt hazudja saját magának, hogy a szarban lenni megváltoztathatatlan és tulajdonképpen kényelmes is.
Egyedülállónak lenni nem egy döntés. Egyedülállónak lenni megalkuvás nélküli életet jelent. Egyedülállónak lenni önmagunk megbecsülése.
Legutóbbi bejegyzések