Közzétéve: 2019.12.16. | Kőváry Anett
Órák teltek el azóta, hogy Michelisz Norbert világbajnok lett, de még mindig nincsenek meg az érzések, a szavak, még mindig annyira felfoghatatlan, mégis olyan egyértelmű, próbálom kockáról kockára összerakni azt a felejthetetlen napot, amelyiken ez a magyar srác egy kicsit mindannyiunk álmát valóra váltotta.
A szemünk előtt érte el azt, amit megálmodott magának. Hányan és hányszor ültünk ott hétvégente a rajtra várva azzal a semmihez sem hasonlítható, igazi függőséget jelentő izgalommal, amit csak az autóversenyőrültek éreznek és értenek. Hányan és hányszor kulcsoltuk össze kezeinket, amikor nem sokon múlt, és amikor úgy éreztük, csak a mi imánk hiányzik a majdnemhez. Hányan és hányszor ordítottuk a tévé előtt a jó hangos “micsinálsz?!”-t, amikor kilökték, megpöckölték, kiforgatták. Hányan és hányszor hagytuk ott az egészet dühöngve, keserűen, csalódottan, amikor a magyar srácnak nem adta ki. Hányan és hányszor nyugtáztuk egy najóvannal, amikor aztán mégis kiadta. Hányan kacsintottunk össze csibészesen, mikor pimaszul bosszantotta ellenfeleit. Hányan és hányszor zengettük, hogy Noooorbi, Nooorbi, Nooorbi. Hányan, hányszor és mennyire akartuk ezt a sikert!
Amikor valaki bajnok lesz, akkor egy kicsit mindannyiunknak megmutatja, hogy van értelme. Van értelme megálmodni, elhinni, és főleg van értelme tenni érte, még egy kicsit belehalni is van értelme. Van értelme áldozatot hozni, van értelme a legmélyebbjét is megélni, van értelme néha nehéz döntéseket hozni, lépni, dolgozni és fejlődni. Van értelme nem feladni, van értelme a legnagyobb káoszból is kiutat keresni, van értelme újra és újra és újra és újra és újra autóba ülni. Hiszen autóversenyt nyerni csak autóban ülve lehet.
Amikor valaki bajnok lesz, olyankor egy kicsit mindenki számot vet az életével. Más sikere egy kicsit minket is motivál, kit ideig-óráig, kit tartósabban. De amikor valaki bajnok lesz, akkor egy kicsit mindannyian jobban odatesszük magunknak. Elhisszük, hogy meg lehet csinálni, hiszen ott volt a srác a világ tetején, oda került, ahová kerülnie, és ami a legfontosabb: amikor kerülnie kellett.
Michelisz Norbi fantasztikus, kőkemény munkával elért világbajnoki címe (világkupa-győzelem, tök mindegy, egyre megy) tökéletes minta arra, hogyan kell, hogyan kellene élnünk: megálmodni, megtenni. Határozottan, mégis alázattal. Tudni, hogy mikor kell kicsit engedni, mikor kicsit jobban meghúzni. Tudni és megérteni, hogy minden értünk történik, hogy ahhoz, hogy a megálmodott legjobbat megkaphassuk, az elképzelhetetlen legrosszabbat is meg kell élnünk. Norbi két éve majdnem világbajnok lett, ami akkor hatalmas és lassan gyógyuló sebet ejtett az autósport rajongóinak érzékeny testén. Így visszatekintve viszont biztos vagyok benne, hogy mindenki azt mondja: ennek így kellett lennie. Nem korábban, nem máshol, nem simábban, nem egyszerűbben, hanem pontosan így. Amikor, ahol és ahogyan ideje volt.
Úgy kellett bajnokká válnia, hogy előtte megtanuljon veszíteni, majd mást bajnokká segíteni. Úgy kellett bajnokká válnia, hogy megtanulja más segítségét elfogadni, megélni, hogy a kritikusok mindig kíméletlenül megmondják, hogy a képmutatók megpróbálják minden erejét kiszívni. Úgy kellett bajnokká válnia, hogy csak az utolsó napon dőljön el, hogy aztán abban az utolsó napban legyen öröm, legyen dráma, legyen eső, legyen tűz, legyen küzdelem, legyen majdnem lemondás, és hogy a legfontosabb legyen benne: kitartás.
Michelisz Norbi világbajnok lett. Az ide vezető útja pont olyan, mint a mi saját, amúgy nem túl izgalmasnak tűnő életünk kicsit felturbózott, kicsit felgyorsított, de mindenképp fent és lenttel teli mása. Tele rajtbüntetésekkel, elrontott időmérővel, eltaktikázott versennyel, rajtunk kívül álló okokkal, kilökésekkel, rossz döntésekkel, balesetekkel, a világtól elvonuló dühöngéssel, időnként őszinte, máskor csak illedelmes mosollyal, szalagkorlátra tolt ellenfelekkel, pályarekordokkal, ellenfelekkel és támogatókkal, győzelmekkel, pódiumokkal, pezsgővel, kupákkal, érmekkel. És valóra váltott álommal.
Ebben az elképesztően jól elkapott pillanatban, itt a fotón minden benne van. Nemcsak az elmúlt tíz év, hanem sokkal-sokkal több év története. Minden feszültség, minden elveszettnek és elvesztettnek hitt helyzet, minden kudarc, minden fájdalom, minden keserűség, minden álmatlan éjszaka, minden fárasztó utazás, minden rohadtul végigdolgozott óra, minden családtól távol töltött idő, minden vita, minden kibékülés, minden csakazértis, minden csalódás, minden öröm; azon a képen pontosan jól látszik, hogy mi egy álom valóra váltásának az ára. És az is látszik, hogy egy pillanatig sem kétséges: megérte.
Megcsináltad, Norbi!
Annyira köszönjük.
Legutóbbi bejegyzések