Közzétéve: 2019.11.15. | Kőváry Anett
Azt mondják majd, vakmerő vagy. Meggondolatlan, önző, buta, felelőtlen. Lesz, aki a tempódat kritizálja, másnak a módszered nem tetszik majd. Az egyik szerint gyorsabban kellene menned, a másik lassúságra intene, a harmadik a kanyarodási irányba szól bele. Lesz, aki azt mondja légy visszafogottabb, lesz, aki több bátorságot vár tőled. Alig lesz, aki megdicsér, és még kevesebb, aki elfogad.
Ahogy kilépsz a sorból, ahogy a háttérből előrébb kerülsz, ahogy egyenesbe kerülsz magaddal, a maradók, az árnyékban állók azonnal hangos kritikába kezdenek. Megpróbálják majd elnyomni az ösztöneidet, a belső hangodat, lesz, hogy egymásba kapaszkodva állnak az utadba, hogy visszafordítsanak, máskor rád csimpaszkodva húznak vissza, direkt rossz irányba terelnek, gúnyolnak, miközben kifelé szeretnek.
Amint meghallod őket, amint figyelsz rájuk, máris győztek, hiszen magad helyett másra koncentrálsz, máris tettél egy lépést vissza a sorba, az árnyékos oldalra. Arra hallgass csak, aki veled együtt halad, mindegy, hogy milyen gyorsan vagy mennyire lassan, de megy, tesz, gázt ad, fékez és akar, tőle kritika helyett tanácsra számíthatsz, a többi csak kártékony fanyalgás, hiszen reméli, ha ontja, mondja, ordítja a bírálatot, eltünteti a közted és közte lévő távolságot anélkül, hogy elindulna, hogy hajszálnyit is megmozdulna, mert még mindig könnyebb éles hangon kritizálni, mint a sorból kiállva bármibe is belevágni.
Legutóbbi bejegyzések