Egy fedél alatt a különböző csillagjegyek szülötteivel

Az együttélés egy másik élőlénnyel – legyen állat vagy ember -, sosem könnyű feladat. Rengeteg kompromisszumra és türelemre van szükség, vagy épp arra, hogy kijelöljük a határainkat, és ki tudjunk állni magunkért. Nem mindegy azonban, milyen jegyben született személlyel vagy összezárva, ehhez próbálunk egy kis útmutatót adni, ami – mint minden ilyen írásnál hangsúlyozzuk – nem szentírás. Főleg, hogy minden jegynek létezik pozitív és negatív megélése, ezeken belül is számtalan analógia. Aztán ott van még az aszcendens, meg az is, hogy kinek melyik jegyben van a Holdja. Így fordulhat elő, hogy például a szűz alapvonása a pedantéria, negatív megélés esetén viszont kifejezetten rumlis és trehány lehet egy szűz otthon. Szóval ezt is kellemes iránymutatásként olvasd, ahogy a nem személyre szóló összefoglalókat általában.

Kos

Egy kosnak ne akard megmondani, hogy mit csináljon, ne oszd be az idejét, ne kényszerítsd házasságra vagy házimunkára, mert ha nem önszántából teszi meg, akkor szakítás lehet a vége. Ugyanakkor a kosok szívesen teszik rendbe otthonukat, de csak ha saját akaratukból kezdenek neki. Egy kos nem tud nyugodtan ülni a fenekén, tévét nézni, relaxálni, neki muszáj pörögnie, ezért ha kossal élsz együtt, ne nagyon számíts meghitt, összebújós hosszú estékre, mert neki a nyüzsgés a lételeme. Az aktív elfoglaltságokat szereti, szívesen megy bevásárolni, gyerekkel, kutyával levegőzni. A hivatali ügyintézéseket is rá lehet bízni, ugyanis mindenhol érvényesíti akaratát, legyen szó internet bekötésről vagy rosszul kiállított csekk korrekciójáról. Nemtől függetlenül a kosnak szüksége van énidőre, amikor azzal foglalkozik, amit szeret: ez általában valamilyen sport, melynek segítségével levezetheti felesleges energiáit, de lehet akár fotózás, sütögetés is. Az ágyban szenvedélyes, tüzes, szüksége van megfelelő mennyiségű és minőségű testi kapcsolatra. Az utakon is heves, dinamikus vezető. Ha családi kirándulásra mentek, próbáld lassítani őt, így megelőzheted az esetleges baleseteket, ő pedig megtanulhat lassítani, ami az egyik legfontosabb feladata. A kos ideális párja egy erős mérleg, oroszlán, ikrek vagy nyilas lélek.

Bika

Ha romantikus pillanatokra, szenvedély helyett mély érzelmekre, biztonságos anyagi háttérre, esetleg vidéki életre vágysz, akkor a bika az ideális társ számodra. A bikák jól kezelik a családi kasszát, emellett háziasak (a férfiak is), szeretnek főzni, mosni, takarítani, de örömmel végzik el a nehezebb kerti munkákat is. Türelmes, precíz, ha rábízod a teregetést és a hajtogatást, elő sem kell venned a vasalót, mert a lassú, pontosan kiszámolt mozdulatainak hála, képes gyűrődésmentesen elpakolni a ruhákat. A bikák szeretnek utazni, eseményekre járni, tőle bármikor számíthatsz egy wellness hétvégére, túrázásra, koncert- vagy moziélményre. A bikák imádnak minden földi jót, a szerelmet, a szexualitást, a finom ételeket, italokat, lágyan összebújni párjukkal a kanapén, egy pohár bor és egy szórakoztató film mellett. Fontos azonban, hogy mindig legyen valami feladatuk otthon, mert hajlamosak az eltunyulásra, a lustaságra, majd beleesni a hedonizmus csapdájába, amiből aztán óriási csetepaték kerekedhetnek a négy fal között. A bikák nagyon jól tudnak együttélni a skorpiókkal, a rákokkal és a halakkal is.

Ikrek

Jobb, ha nem az ikrek végzi a házimunkát: kapkodó mozdulatai miatt ugyanis szinte biztos,  vagy legalábbis nagy az esély rá, hogy kedvenc tányérjaid, lakásdekorációid a szemetesben végzik. A négy fal közötti ügyetlenséget jól kompenzálják házon kívül: mellettük elfelejtheted a szürke hétköznapok fogalmát. Az édesanyák közül ők azok, akik egy héttel a szülés után már örömmel szerveznek baráti összejövetelt, ugyanis társaságkedvelők, beszédesek, velük nem jellemzők a nagy csendek a kertben vagy a tévé előtt. Filmnézés közben mindenhez hozzáfűznek valamit, élvezhetetlenné téve a kikapcsolódást. Ha ikrekkel élsz együtt, akkor tudd, hogy fontos neki, hogy nyüzsögjön körülötte az élet, hogy a lehető legkevesebbet ücsörögjetek otthon, de ha mégis így alakulna, akkor legalább a barátok üljenek az étkezőasztalnál, hogy életet vigyenek a zárt falak közé. Az ikrekkel ne akarj vidékre költözni, sőt, a város szélére sem, mert szüksége van a nyüzsgésre, a nagyvárosi hangulatra. Ha kell, naponta hatszor ugrik le neked a boltba, mert élvezi, ha emberek között van, csak ne kelljen emiatt fél órát kocsikáznia. Légy szórakoztató társa, mert az unalmas dolgoktól rosszul érzi magát, menekül és könnyen esik a hűtlenség csapdájába. Ha nem zárod keretek közé, ha hagyod, hogy nyughatatlan önmaga legyen, nagyon izgalmas életed lehet mellette. Az ikreknek egy hasonlóan pörgős, színes egyéniséggel rendelkező nyilasra, egy faltörő kosra vagy egy társasági életet kedvelő mérlegre van szüksége.

Rák

Kávé és húsleves illata a konyhában, puha párnák a kanapén, családi fotók a polcokon, fényfüzérek a falon – ilyen a rákok otthona. Ha nyugodt, meleg, tiszta fészekre vágysz, ahová jó hazaérkezni munka után, akkor a rák a te embered. Ők leginkább odahaza élik meg a harmóniát, és ott tudják kifejezésre juttatni akaratukat is. Takarítanak, főznek, mosnak – mindez egy rák feleségnek vagy férjnek nem probléma, épp ellenkezőleg. Ha mindemellett sok gyermekre vágysz, akkor tökéletesek számodra, ugyanis sosem fogják teherként megélni a szülők szerepét. A férfiak is gondoskodók, szívesen foglalkoznak a gyerekekkel és segítenek be a házimunkába, így nem kell attól tartanod, hogy túlterhelt leszel mellette. Ugyanakkor rák jegyű társad sosem fogja önszántából kérni a segítségedet: hajlamos kérdés nélkül mindent magára vállalni, majd később mártírt játszani és természetesen mindent a fejedhez vágni, amit nem csináltál meg. Jobb, ha magadtól kiveszed a részed az otthoni teendőkből, elkerülve ezzel a súrlódásokat. Ne lomtalaníts nélküle, mert ha kidobsz valamit, ami fontos számára, akkor pokolian dühös lesz. Dicsérd a főztjét, az öltözködését, a munkáját, mert kevés az önbizalma. A bakok, a bikák és a skorpiók is örömmel élnek együtt rák partnerükkel. 

Oroszlán

Egy oroszlán mellett szinte garantáltan hetedhét országra szóló lakodalomra, színes társasági életre és olyan partnerre számíthatsz, akire mindenki csodálattal néz. Imád a középpontban lenni, szereti, ha dicsérik, ezért mindig a maximumon teljesít. A legjobb házigazda: szép az otthona, a nők jól főznek, a férfiak jó ízléssel rendelnek vacsorát a barátaiknak, odafigyelnek a részletekre. A férfiak nehezen ragyognak az oroszlán nők mellett, mert túl erős a karakterük, dominálják őket, fordított esetben az oroszlán férfiak mellé olyan társ illik, aki képes felnézni rájuk. Az oroszlán piperkőc, hiú, sok időt tölt a mosdóban, addig nem mozdul a tükör elől, míg tökéletesre nem formázza sörényét, ezért jobb, ha két fürdőszoba van a házban. Szereti megmondani, hogy mit és hogyan csinálj, ha pedig valami nem tetszik neki, hangos vitázóvá válik. Ha el tudod fogadni, hogy az oroszlán a ház ura, akkor békében élhettek együtt, ugyanis jó király, tiszta szívű, szeretik őt az “alattvalói”. Sokszor hisztizik, akár renyhe is jelent, előszeretettel hányja le ruháit mindenhova és felejti ott őket. Jobb ezt elnézni nekik, mert a zsörtölődés ellenére sem fog megváltozni. Cserébe gondoskodó, óvja családját, segít a házimunkában és melegen tartja a hálószobát, ugyanis tüzes, aktív az ágyban. A forróvérű nyilasokkal, a társaságkedvelő ikrekkel és a különc vízöntővel sem esik nehezükre az együttélés.

Szűz

A szüzek otthonában mindennek megvan a maga helye és feladata. Pedáns, rendszerető, épp ezért sokat takarít. Nincs nála tisztaság- és rendszeretőbb férj vagy feleség. Ha nem érzi jól magát a környezetében, ha nincs körülötte rend, akkor hajlamos megbetegedni. Ki nem állhatja, ha társa rendetlen, szélsőséges esetben az undorodásig fajulhat a kapcsolatuk. A szüzek mindig harmóniára törekszenek, sokszor túlságosan is, ezért elfelejtik értékelni az élet apró csodáit. A gyerekkel nem sokat játszanak, inkább pakolásznak a szobájukban vagy kimennek a garázsba rendet rakni. Vitázni nem lehet velük, mert szőrszálhasogatók, ráadásul kritikusok is, így valószínűleg sértődötten fogod álomra hajtani a fejed mellettük. Ugyanakkor fantasztikus beszélgetőpartnerek, okosak, sokoldalúak, szórakoztatóak, mindenhez hozzá tudnak szólni, mellettük nem lehet néma csendben ücsörögni. Eszük miatt a gyerekeik elsősorban a tanulásban, a leckeírásban számíthatnak rájuk. A szüzeknek nyugalomra van szükségük, biztonságra, ugyanis szorongó természetűek. Ha mindezt biztosítani tudod számukra akkor bármilyen akadályt legyűrhettek együtt. Tökéletesen kijönnek a halakkal, a bakokkal és a rákokkal is. 

Mérleg

Ne kérd tőle, hogy válasszon a krumplipüré és a rizs, a csirke és a hal között, mert a végén mindenből ki kell tenned egy keveset a vasárnapi asztalra. A mérleg sokat hezitál és békeszerető. Sokszor abban is igazat ad neked, amiben nem kellene, csak azért, hogy fenntartsa a családi békét. Nem szeret konfrontálódni, inkább megtartja a véleményét, esetleg játék közben elkotyogja a gyerekeknek, és tőlük tudod meg az igazságot. Szeret virágnyelven beszélni vagy elhallgatni az igazságot, emiatt sok lehet mellette a félreértésből fakadó összetűzés. Társaságkedvelő, szórakoztató, általában jó ízlésű, így ha megtanítod arra, hogy merjen döntéseket hozni, nyugodtan rábízhatod a lakás felújítását, vagy a családi nyaralás megszervezését, mert biztos, hogy elégedett leszel a végeredménnyel. Jókat lehet vele beszélgetni, szereti a tisztaságot, a romantikát, a finom ételeket (ő maga is jól főz). Az erős akarattal rendelkező tüzes jelekkel, akik képesek irányba állítani őket, jól együtt tudnak működni, tehát ha nyilas, kos vagy oroszlán vagy, bátran költözz össze egy mérleggel.

Skorpió

A skorpiók kettős személyiségek, sokan nagyon előítéletesek velük, mert nagy a szakadék az alsó és a felső szinten élő skorpió lelkek között. Az alacsony szinten élőkkel biztos, hogy nem fogsz dűlőre jutni vitás helyzetekben. Határtalanul makacsak, erőszakosak tudnak lenni, passzív agresszióhoz is gyakran nyúlnak, nem képesek elfogadni a sajátjuktól eltérő álláspontokat és szexközpontúak. Számíts arra, hogy kalitkában akar tartani, legszívesebben bezárna a lakásba, miközben ő maga nem tűri a korlátozást, így péntek este kérdés nélkül megy el a haverokkal sörözni. Ha megbántod, bosszút áll, és nem szemtől-szembe támadn, hanem hátulról mar. A magas szintű skorpió lelkek mások: nagyon tudnak szeretni, vágynak a romantikára, szenvedélyesek és érzékenyek. Nem él a féltékenység és a bosszú eszközeivel, ha nem érzi magát biztonságban, akkor csendben visszavonuln. Akár magas, akár alacsony szinten éli a jegyet, a skorpió tudja, mikor hazudsz neki, mert a vesédig lát, úgy érezheted, mindent tud rólad, nagyon jók a megérzései. A klasszikus férfias “nyavalygásokat” elfelejtheted mellette: nem beteges, hanem szívós, nem dől ágynak egy kis náthától. Ha elromlik a mosógép vagy a kávéfőző, nem kell szerelőre költened, ugyanis szeret szétszedni, megjavítani és összerakni mindent, ami a keze ügyébe kerül. A skorpiókat nagyon jól tudják kezelni bakok, a bikák és a szüzek is.

Nyilas

Ha szeretsz kalandozni, új élményeket megtapasztalni, utazni, bejárni a világot, ha optimista életszemléletű társra vágysz, akkor keresd a nyilas társaságát. A jegy szülöttei mindig pozitív, a rosszban is képes meglátni a jót, vele kedvedre ábrándozhatsz bármiről, ami kedves a szívednek. Egyetlen hibája, hogy sokszor megragad az álmodozás szintjén, és semmit sem valósít meg hangzatos terveiből. Ha összeköltözöl egy nyilassal, gondoskodni fog rólad, szenvedélyes szerelemben lesz részed mellette, de hagyd, hogy barátainak is megadja ugyanazt a törődést, amit neked, mert szüksége van rá, ettől érzi igazán jól magát. Ha megbántod valamivel, akkor kellemetlen vitapartnerré válik, aki a kritikát nehezen viseli. Rendkívül jó a humorérzéke, sokat nevethetsz vele. Amire vigyázni kell, hogy ne hagyd, hogy gőgössé, felfuvalkodottá váljon, illetve tartsd távol őt a simlis dolgoktól, mert hajlamos a szélhámos szerepébe zuhanni. A kosokkal, a mérlegekkel és az ikrekkel nagyon jól együtt tud működni.

Bak

A bakok esetében soha ne ítélj első látásra! Ridegnek, befelé fordulónak, pesszimistának és merevnek tűnik, de ez csak a páncélja. Ha esélyt adsz neki, és képes vagy kinyitni a szívét, csodálatos életed lehet mellette. Egy bak nő – ha jól éli a napját – dolgos, szorgalmas, precíz, őt biztos, hogy nem kell eltartanod, mert nem hagyja; nem tudja felölteni a klasszikus otthonülő anyaszerepet, ezért kérdés nélkül fogadja el a te karrierrel kapcsolatos igényeidet is. Ha nem akarsz mindenáron vagy fiatalon gyermeket, a bak nő/férfi tökéletes választás számodra. Szívesen vállalja a felelősséget mindenért és mindenkiért, örömmel teremti meg az anyagiakat a családjának. Precíz, pontos, szeret tanulni. Ha a vasárnapi ebéd nem úgy sikerül, ahogy tervezte, akkor örömmel kezdi újra az egész procedúrát. A bakok humora gyenge, a csöpögős romantikát sem szeretik, ők inkább a középút szülöttei, akikkel rendkívül jókat lehet beszélgetni, nevetgélni egy finom vacsora mellett, de viccet mesélni és a társaság középpontjába állni csak kivételes esetben fognak. Erotikájuk hűvös, viszont szexuális igényük magas. Amit nem fog szeretni az az, ha pazarolsz. A bakok jól passzolnak a skorpiókhoz, a halakhoz, a bikákhoz és a rákokhoz is.

Vízöntő

Állandóan van valamilyen ötletük, folyamatosan házon kívül vannak és kérdés nélkül próbálnak ki nem hétköznapi dolgokat. Ha nem kötöd meg a vízöntő kezét, ha hagyod, hogy kibontakoztassa személyisége különc oldalát, akkor bátran alakíthatsz vele közös háztartást. Hihetetlenül szórakoztató természetű, ha egyedül marad a gyerekkel, nem kell félned, nagyon találékony, mindenre talál megoldást. Ha utazásra készülve, a nagy kapkodásban otthon felejtitek a gyerek játékát, képes egy papírfecnivel elszórakoztatni a gyereket. Az esti mesét is rábízhatod, könyvre sincs szüksége, ő maga írja a meséket. A vízöntőnek nagyon fontos az izgalom, nem szeret és nem is tud unatkozni, nehezen találja meg az egyensúlyt az otthoni és a közösségi élet között. Legszívesebben szétszakítaná magát, hogy mindenhol, mindenkivel ott lehessen. Ha el tudod fogadni, hogy szüksége van a baráti összejövetelekre, a mozgásra, hogy nem átlagos a szabadságszeretete, akkor vidám életed lehet mellette. A vízöntők szeretnek együtt élni hozzájuk hasonló jegyekkel, tehát az ikrekkel, az oroszlánokkal és a nyilasokkal. 

Halak

Legszívesebben védőburokba zárná magát a családjával együtt. Vadnak, durvának érzi a világot, épp ezért az otthonát igyekszik távol tartani az erőszaktól, ő maga is nehezen mozdul ki a biztonságot adó fészekből. Nem szereti a heves vitákat, sem pofonnal nevelni a gyerekeket, inkább az érzelmek és a szavak embere. Ne akarj vele véres akciófilmeket vagy horrofilmeket nézni, mert finom lelke nem vagy nehezen tudja feldolgozni az élményeket. Inkább egy kellemes, romantikus film vagy egy vígjáték az, ami kikapcsolja. A halak férfiaknak szükségük van a biztonságra, a stabil munkahelyre, ellenkező esetben depresszióra hajlamosak, gyengének érezhetik magukat és nehezen lehet kirántani őket a gödörből. Olyanok, akár a kaméleon: egy stresszes nap után azonnal átveszik a rezgésedet és hajlamosak annyira együttérezni veled, hogy sajátjukként akarják megoldani a problémádat. A halak jegyűek igazi művészek, apaként és anyaként is szívesen végeznek kreatív tevékenységeket a gyerekekkel, gondoskodók, szívük csordultig van szeretettel. Szüksége van a visszajelzésre, biztasd, dicsérd őt, mert alacsony az önértékelése. Sokszor van szüksége arra, hogy egyedül legyen, hogy feldolgozza élményeit, összerakja magát, és folytatni tudja a hétköznapokat. Kötődésedet feltétel nélküli szeretettel és bizalommal képes viszonozni. A halak jegyűeknek olyan társra van szükségük, akik a földön tartják őket, tehát jól kijönnek a bakokkal, a bikákkal és a szüzekkel is. 

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry