Anya nélkül az élet

Tegnap megkérdezte valaki, hogyan lehet anya nélkül élni. Máshogyan – ennyi volt a rövid válaszom. Aztán persze hozzátettem, hogy mert nincs más választás, meg hogy hirtelen két élete lesz az embernek, egy, ami a halála előtt volt, egy meg utána. Hogy egyszerre lassan és hirtelen hozzáalakítjuk a mindennapjainkat a tényhez, hogy ő nincs. Erre pedig nem jó szó sem a szomorúan, sem a boldogan, sem az állandóan sírva, az ugyanúgy nevetve, nincs benne örök emlékezés sem, egyszerűen más lesz.

Jól elterveztem, miről szól majd a halottak napjával, mindenszentekkel kapcsolatos írásom, honnan hová akarok majd eljutni, milyen üzenettel, aztán a rakott krumplihoz főtt tojásokat pucolva váratlanul feltörő sírás írta felül az összes elképzelésemet. Hiába akartam az előző napi elképesztő halloweeni őrület után csöndes, nyugodt, békés emlékezést, csöndes, nyugodt, békés bejegyzéssel, a lelkem megváltoztatta az útvonalat. Újraterveztem tojáspucolás közben. Egyszerűen csak bevillant anya rakott krumplija, ami nem mindig volt ugyanolyan, néha kicsit szárazra sikerült, máskor pont annyira volt szaftos a közepe és ropogós az alja-teteje, amennyire kell, de akármilyen lett is, olyan rakott krumplit csak ő tudott csinálni, a kedvenc ételem volt, kolbásszal, sok tojással, most is a kedvencem, csak nincs már benne hús, és nincs már benne anya munkája. És ott a konyhapult fölött pityeregve arra gondoltam, ezt is válaszolhattam volna a kérdésre, hogy egy anya nélkül az élet kiszámíthatatlan is. 

Minden hozzátartozó halála változtat valamennyit az életünkön, de elveszíteni azt, akiből lettünk, azzal igenis elveszítünk magunkból egy darabot is, hiszen az ment el, akinek a története biztosíték volt arra, hogy a sajátunk elkezdődhessen. 

Egy anya – fűzzön hozzá bármilyen viszony – léte, létezése maga a biztonság, az egyértelműség. Abból kiszakadva kicsit újra magatehetetlen újszülöttek leszünk, és kicsit mindent újra meg kell tanulnunk. Kommunikálni, mozogni, hinni és bízni is. Kiváló lehetőség erre a gyász, nem könnyű, nem véletlenül hívják gyászmunkának, hiszen dolgozni kell benne, kőkeményen dolgozni, egy újjászületést nem adnak könnyen, csak úgy puszira, vagy megható szenvedésre, nem-nem, melóval kell fizetni érte. Az ijesztő igazság pedig az, hogy a gyász soha nem ér véget, de folyamatosan változik. Olyan, mint egy utazás, nem pedig egy állomás, ahol maradni kell. Nem is a gyengeség jele, ahogyan sokan gondolnak rá, nem, nem is a hit hiánya. A gyász – bármilyen furcsán hangzik is – jutalom. Esély. Lehetőség. Esély és lehetőség a tanulásra, a változásra, az újjászületésre. 

Legalizált idő arra, hogy végiggondoljuk, mi az, amit imádtunk elhunyt szerettünkben. Lehetőség, hogy mindazt, amit szerettünk benne, beépítsük saját, újonnan megszülető személyiségünkbe. Hogy így vigyük tovább.

Anya humorát például. Amikor keresztanyámmal hálóingben jött értünk Patakra a Highlanderbe. Sírt a röhögéstől, mert tudta, hogy nekem ez irtó ciki. Hát imádom érte! Amikor másnapos lett a portoricói rumtól, mert soha nem ivott. Amikor bármiért szarkasztikusan beszólt. A humor, amit tőle tanultam, az adja életem egyik legmasszívabb gerincét. Az anyámtól tanult humor segített annyi mindent elérni és átélni, túlélni is. Ez már visszavonhatatlanul itt maradt belőle. Aztán a gondoskodása. Precizitása. Ki nem mondott vágyai, amiket érdekes módon azóta érzek igazán, hogy elment. A késztetés, hogy én máshogy csináljam. És itt jön mindaz, amit köszi, anya, de nem kérek. A problémamegoldásra való képtelenséget. A konfliktuskezelési gondokat. Hibákat, amiken mindenképp dolgozni akarok. 

És van, amivel nincs mit kezdeni, rajtunk múlik, mire használjuk. A vággyal, hogy büszke legyen rám. Hogy megdicsérjen, milyen jó anya vagyok, ügyes újságíró, hogy segíteni próbálok másokon, hogy követem az álmaimat. A rakott krumplija iránti vágy. Az ölelése iránti vágy. A váratlanul feltörő hiány, a megváltoztathatatlan újbóli és újbóli felismerése, közben a tudat, hogy napról napra tanulok és több vagyok, ez teszi olyan mássá az életet anya nélkül. 

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry