Amikor az igazi ősz megmutatja

Megmutatta hát igazi arcát. Sokat kellett várni rá, de ahogy szinte mindig, most is jött az óraátállítással együtt. Nem tudta már magán viselni napos, meleg, ragyogó maskaráját. Ez itt a valódi ősz, nyálkás esővel, avarra ülő köddel, odafent a szürke éggel, idebent a félhomályos melegséggel. Ősz van végre, igazi mécsesgyújtós, tököt sütős, mesét nézős, magunkra ismerős csodálatos ősz.

Egyik nap még vakító sárgán vigyorgó levelek mutatják a fákon, merre kanyarog az út, másnap már úgy csak a kopasz ágak meredeznek kérlelőn az ég felé. Tegnap még engedtük, hogy simogassa bőrünket a jutalomnyár, ma már ijedten húzzuk be a nyakunkat a puha sálba. Hirtelen kellett elővenni, majdnem egy év illatát őrizte magában a szekrénybe zárva. Fegyelmezetten várta ki a sorát, hogy újra dolga legyen, büszkén is öleli csupasz nyakunkat. Magunkba szívjuk belőle a közelmúlt szagát, mosolygunk is egyet talán a tavaly őszi utazáson, az akkor indult családi vállalkozáson, az újrakezdésen, a szakításon, a látszólagos mozdulatlanságon. 

Szívecskét rajzolunk a kocsiablakhoz simuló párába, odabent olvasás közben belefúrjuk fejünket a párnába, megérzünk benne egy gyorsan elment illatot, egy átutazó párnabérlőét, aki nem is itt lakott, gyertyába égetjük a nem is volt bánatot. Ez az igazi ősz, ölelésre vágyó mostohagyermek, nem a hamis napsütés, a 26 fok, meg az októberben is ragyogó zöld kertek. Az igazi ősz bátor, együttérző, hűvös kincs, a legszebb évszak, amiben el lehet veszni, mert az igazi őszt nemcsak lehet, illik, de kell is szeretni.

Az igazi ősz megmutatja a lombok mögött ásító házakat, a rumlis udvarokat, a rumlis udvarokban a kidobásra váró tárgyakat, megmutatja, merre az igazi út, és merre csak az emlékezet, nem rejti tovább az igazságot, ahogy a lomb lehull, úgy látod meg a valóságot, faluról, utcáról, házról és udvarról, de leginkább az álarctalan saját magadról.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry