Levél a lányomhoz

még csak hatéves vagy, de máris annyi csodát hoztál az életünkbe, hogy még a felét is képtelenség felsorolni. 

Kicsi rá az esély, hogy ezt az írást a közeljövőben elolvasod, habár már nagyon ügyesen ismerkedsz a betűkkel, de ügyesen tartunk távol az internettől, tablettől, okostelefontól, neked egyelőre elég a mese a tévében, mégis ki kell írnom magamból, mert időnként úgy érzem, szétrobban a szívem a szeretettől, máskor mondjuk az agyammal érzem ugyanezt, főleg a reggeli készülődésekkor, de ez is hozzátartozik a magaddal hozott csodákhoz, mert tanítasz minden tetteddel, minden ellenkezéseddel, minden feledékenységeddel, a szelektív süketségeddel, ami valamilyen különleges szervi probléma lehet, mert csak a közelemben szenvedsz tőle, tanítasz a kérdéseiddel, a világlátásoddal, a hatalmas szíveddel, a vidámságoddal, a boldogságoddal, hogy a legapróbb örömöket is meglátod az életben, mondjuk a játékaidat nem igazán tudod becsülni, de az meg a mi hibánk apáddal,

muszáj leírnom, mennyire imádlak, mert nem vagy most itt, apával töltöd a következő hetet, és még csak két napja vagy ott, de már fojtogat a sírás a hiányod miatt, meg álmodtam is rosszat veled, iskolába jártál és eltűntél, rossz buszra szálltál vagy én szálltam rossz buszra, a kék-ezüst flitteres szivecskés csíkos felsőd volt rajtad, a pillás Eszti segített téged álmomban megkeresni, borzalmas érzés volt, hogy nem talállak, ne kelljen soha hasonlót se átélnem, egyszer volt csak a Deichmannban ilyen, hogy elfelejtettél szólni, merre mész, én meg úgy másfél percig nem találtalak, persze horrorfilmnyi borzalom villant át az agyamon ezalatt, hogy mi történhetett veled, akárki akármit mond, ettől fáradnak el az anyák, hogy nem tudnak, nem tudunk lazítani egy percre sem, hogy is tudnánk, hogyan tudnék, hát én felelek a drága életedért, nekem kell megtanítanom téged a határok felismerésére, kijelölésére és tartására is, nekem kell tudnom, mikor jó a hangos szó, mikor elég a félhangos vagy a suttogás, nekem kell figyelnem a kis lelkedre, mennyit bír el, mennyit nem, nekem kell látnom, hogy hiányzik neked a Polli, hogy még csak hatéves vagy, de máris mennyi mindenkitől el kellett válnod, még a bölcsiben az első Krisztitől, aztán a kedvenc óvónénidtől, a Judittól, utána apával költöztünk szét, meghalt a nagymamád, elköltözött a legjobb barátnőd, annyi mindenkit vesztettél már el ilyen korán, mégis milyen erős vagy és milyen bátor, istenem, hogy lehet ilyen fantasztikus gyerekem, sokkal bátrabb és erősebb vagy nálam, még ha gyávának is tartod magad, mert még nem mersz leugrani a játszótéren azzal a hülye kötéllel, de nem is érted még, hogy nem az a gyávaság, ha tudod, hogy valamire még nem vagy képes, hanem az, ha képes vagy, de meg sem próbálod, te még kicsi vagy a köteles mutatványhoz, mégis akarod, minden egyes alkalommal nekiindulsz, keserves sírás a vége, haragszol magadra, rám, a kötélre, hogy lennél már gyáva, drága tündérem, hát úgy nézel a szemembe, olyan egyenesen, tisztán, őszintén és erősen, mint soha, senki sem, 

már attól boldog vagyok, mikor reggel meglátlak, álomszőke hajaddal, még mindig pici, de egyre nyurgább testeddel, hogy kaphattam ilyen csodát, nem tudom, megérte minden fájdalom, harc, keserűség és csapás az életemben, mert te vagy nekem, édes hangoddal, pici fogaiddal, lassan elkezdenek potyogni, kis csorbacsík leszel, lyukakkal a szádban, de lesz majd biztos megint beszédhibád, imádta az egész család, hogy a c helyett sokáig cs-t mondtál, hogy az sz néha s volt neked, nődögélsz, drága tündérem, nem hiszed, nem is érted még, hogy vannak gonosz emberek, hogy vigyáznunk kell magunkra és egymásra, neked még a vulkán és a medve a legfélelmetesebb, hiába próbállak meggyőzni, hogy az egyik nagyon messze van, a másik meg nem jön ide, meg persze a sötét, édes angyalkám, mindig a sötétség legyen a legnagyobb félelmed, mert ott lesz benned a vágy, hogy fényt gyújts, szobában, társaságban, lelkekben, 

a világon legjobban szeretlek akkor is, amikor ordítok veled, nem is veled kiabálok, inkább magammal, mert te olyan jó vagy, csak figyelmetlen, de igazad is van, mi érdekes van abban reggelente, minden reggel, hogy mosd meg a fogad, vetkőzz, öltözz, fésülködj, még mindig csipás a szemed, húzd a cipődet, mennyivel izgalmasabb a mese, a szőnyeg, amit lávának hiszel, a kirakós, amivel megoldást keresel, szeretlek akkor is, amikor mérges vagyok, el is mondom neked mindig, le is guggolok, hogy lásd és érezd, hogy egyenrangúak vagyunk, nem vagy alattam és én nem vagyok fölötted, inkább nekem kell hálásnak lennem, amiért az életed a miénkhez kötötted,

esténként nézlek, ahogy alszol, istenem, itt egy ember, aki a testemből lett, akit a testemből etettem, akit ahogy megszültem, már halálra is ítéltem, nézlek esténként könnyes szemekkel, imádkozom sokat, hogy boldogan nőj fel, hogy legyen tele az életed örömmel, legalább annyi örömmel, amit te adsz másoknak, legyen valóság változata minden álmodnak, érezd majd mindig, hogy milyen okos és erős vagy, olyan gyönyörű és vidám az édes lelked, annyira fáj, hogy mindentől nem védhetlek meg, meg kell tanulnod, hogy néha majd bántanak, 

és meg kell tanulnod majd, hogyan használd egyedül a szárnyadat

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s