Hogyan lehet hangosan nemet mondani az erőszakra?

Ha egy nővel erőszakoskodnak, és minden szégyenérzetét leküzdve beszél a történtekről, akkor a közvélemény szerint nagy valószínűséggel a) minek öltözött úgy, meg egyébként is minek volt ott, b) miért ennyi idő után jut eszébe, biztos csak hírnévre vágyik. Ha viszont egy férfi erőszakoskodik, és áll ki vele évekkel később a nyilvánosság elé, akkor a) milyen nagyszerű útra lépett, fejlődik és megbánta, b) a nő minek volt ott.

De olvastam az álságosnak és mártírnak tűnő bejegyzésról szóló hírek alatt azt is, hogy amúgy csak hét év volt a “tanár úr” és a diáklány között, akivel előbbi erőszakoskodott, az nem pedofília. Ja, csak hét év, akkor tehát lehet erőszakoskodni. Meg amúgy is, az irodalomtörténész, volt újságíró, jelenlegi rabbihallgató huszonévesen követte el tettét, hát ki nem csinált hülyeséget huszonévesen, nagyon is szép tőle, hogy a nyilvánosság előtt beszélt tetteiről, elindult a fejlődés és a javulás útján, meg amúgy is, a lányok minek voltak ott.

Fel nem foghatom, hogy amíg állatkínzók fejére vérdíjat is ki lehetne tűzni, amíg egy kutyájával brutálisan elbánó nőt képes lenne a kommentközösség keresztre is feszíteni, addig hogyan lehet ennyire elnéző bárki azzal, aki egy másik emberrel szembeni erő- és társadalmi fölényével, beosztásával él vissza, másikat emberi mivoltában megaláz, és életre szóló lelki sérülést okoz neki. Hogyan lehet besétálni egy manipulatív poszt csapdájába, hogyan lehet felmenteni azt, aki előbb tettekkel, majd évekkel később egy álőszinte poszttal bánt nőket, elvárva és remélve ezáltal önmaga felmentését a következmények és a felelősség alól. 

Hogyan lehet még mindig elnézni a nőkkel szembeni bármilyen erőszakot, hogyan lehet – egy másik eset példáján – olimpiai érmekkel mérni a tisztesség értékét? Hogyan lehet megsimogatni a fejét annak, aki évtizedekkel korábban aljas és gyáva módon akart önnön férfiassága fényében fürdőzni, miközben sem akkor nem volt, és most sem több egy undorító erőszaktevőnél? Hogyan lehet részvéttel lenni valaki iránt, aki minden ellenkezés, szép szó és erőtlen tett ellenére képletesen és szó szerint is maga alá gyűrt olyanokat, akiket más úton nem kaphatott volna meg? Hogyan nem lehet még mindig, 2019-ben értéke, értelme, hatása és ereje annak, ha egy nő nemet mond? 

Miért az számít, hogy milyen ruha van rajtunk, miért nem az, hogy mit mondunk és mit teszünk? Miért kell remegnie a gyomrunknak, ha bárkit visszautasítunk élő szóban, üzenetben vagy e-mailben, a reakcióktól és a következményektől tartva? Miért kell karriersikerek esetén bizonygatnunk a rátermettségünket, és cáfolnunk a szexuális szolgáltatásainkról szóló pletykákat? Miért nem hallani még mindig, ha nemet mondunk? 

Hogyan tudjuk megvédeni magunkat a megszégyenítő seggrecsapásoktól, vagy ami még rosszabb, az erőszakoskodtól? Hogyan lehet majd esélye a lányomnak az ehhez hasonló senkikkel szemben kamaszként, fiatal felnőttként, ha általános tévhit, hogy a női nem valójában nem nem, csak játszma vagy játék része? Hogyan tanítsam meg neki, hogy álljon ki magáért, ha mások szemében többet ér egy zaklató hazug beismerése, mint az áldozatai vallomása? Hogyan bízzon majd a világban, ha azt látja, hogy az emberek hamarabb kiállnak az elkövető, mint az áldozat mellett? 

Hogyan tud majd még hangosabban nemet mondani?

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry