Köszönjük, Zente!

Van, aki megír egy halhatatlan könyvet, más nagyszerű rendezővé válik, vannak, akik a technológiában alkotnak maradandót, mások az egészségügyben; vannak olyanok is, akik világhírű épületeket terveznek, és van, aki egyszerűen a lényével válik már születésekor örök életűvé. Aki létezésével nemcsak a családját és közvetlen környezetét, hanem egy egész nemzetet, kis túlzással a világot tanítja. Összefogásra, persze, de ami még ennél is fontosabb: az önmagunkban rejlő jóság felfedezésére. 

Nem mondom azt, hogy visszaadja a hitet, mert ha 700 millió forintot kicsivel több, mint egy hét alatt össze tud adni ennyi ember, akkor azok az emberek igenis már eleve hisznek, különben nem adakoztak volna. Az a több százezer ember, aki a maga kisebb-nagyobb adományával hozzájárult egy ismeretlen kisfiú gyógyulásához, egy ismeretlen család megnyugvásához, szóval az a több százezer ember igenis hisz és hitt is a jóságban, az összefogásban, az erőben, az önzetlenségben, végtére is az életben. 

Aki adakozott, annak nem kellett visszaadni a reményt, hiszen aki adakozik, az pont azért adakozik, mert reménnyel van tele, remél igazságot, jó sorsot, nyugalmat, gyógyulást, egészséget, reméli, hogy minden álomból lehet egyszer egy valódi Facebook-bejegyzés, aki adakozott, az reméli, hogy a végén úgyis a jó, úgyis az élet győz. Talán csak nem meri elhinni, hogy a remény nem hiábavaló.

A szabolcsi egyetemista lány, aki saját készítésű házi sütijét ajánlotta árverésre, és a vevője az ország másik végéből, aki kifizeti a sütit, de azt kéri, adja a lány rászorulóknak. A barátnőm, aki gyönyörű társasjátékot dobott a közösbe, vagy az Ocskay család, amely a fiatalon meghalt Ocskay Gábor jégkorongozó botjától vált meg a legjobb pillanatban. Az ismeretlen anyuka, aki elhunyt kisfia kedvenc plüssállatára várta a liciteket, a szintén beteg kisfiú, aki gondolkodás nélkül megválik kedvenc kisautójától, a másik barátnőm, aki hatvanezerért is vitt volna egy üveg italt, az ismeretlen, aki százmilliót adott, a szekszárdi pizzéria tulajdonosa a jótékonysági akciójával, te, aki most ezt az írást olvasod, a szomszédod, a gyereked osztálytársának a szülei, a nagymama Szegeden, az egyedülálló apuka Győrben, a munkanélkülin lévő asztalos Miskolc mellett, valaki a haját hozta, más a szívének kedves ékszert, maga készítette gyerektakarót, könyveket, gyűjteményeket, százasokat vagy milliókat, mindenki, aki ebbe az egészbe beleadott valamit, az hitét és a reményét adta bele. 

Kérdés nélkül és boldogan, hiszen így egy kicsit mindenkié lesz az álom, egy kicsit mindenkié lesz a csoda, egy kicsit mindenki kap abból az örömből, amit ennek a csodálatos gyermeknek a gyógyulása jelent majd.

Mert amit ennyien akarnak, az egyszerűen lehetetlen, hogy ne sikerüljön. Ahogy az egyik Zentével kapcsolatos csoportban olvastam, milyen fantasztikus lesz, mikor unokái faggatják majd a 80 éves papát, hogy mesélje el még egyszer, milyen volt az, mikor a világ fogott össze érte. 

Vannak nagy írók, felejthetetlen rendezők, mérnökök, akik önjáró autókat adnak a világnak, orvosok, akik lenyűgöző műtéteket hajtanak végre, és vannak olyan lelkek, akik elég bátrak ahhoz, hogy egy beteg testbes születve egyszerűen csak még jobbá tegyék a világot. 

Olyan hellyé, ahol az emberek talán végre megtanulják, hogy nyugodtan hihetnek.

Gyógyulásban, reményben, egymásban, az életben. A saját jóságukban. Önmagukban. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s