Könyörgöm, csinálj magadnak vihart!

Közzétéve: 2019.09.20. | Kőváry Anett

Nagy erővel csapta be öreg Opelja ajtaját, de képmutató őszi napsugarak és a földön vigyorgó gesztenyék kézenfogva nyelték el a karosszéria zaját. A hátsó ülésről kivette a virágcsokrot, szinte csörtetve indult meg előre. Talpa alatt fájdalmasan reccsent fel az avar, próbált lépésről lépésre megszabadulni a dühétől. Kipirult arccal, kabátjából félig kibújva ért a régi kapuhoz. Még mindig zaklatottan, mégis gyöngéden kezdte rugdosni a rozsdás vasat, itt-ott látta is az ósdi kerítés egyszer volt zöldjét. Nagy levegőt vett, felkarjával visszadobta vállára a szürke szövetkabátot, mogyoró színű tincseit kihúzta a garbónyak alól a szabad kezével, hogy határozottan léphessen be a kapun.

• Istenem, de gyönyörű innen a tó. Nincs szebb az őszi Balatonnál. Jaj, anyu, de jó itt most!
• Nekem is veled, picikém! Minden rendben?
• Anyu, nem bírom tovább. Betelt a pohár, egyszerűen alkalmatlan vagyok erre.
• Megint az igazgató? 
• Nem, most a főrendező. Remeg mindenem, ha vele kell dolgozni. Már csak attól is, ha be kell mennem. Ahogy ugráltat, ahogy csicskáztat, ahogy megaláz. A korom miatt, a tapasztalatlanságom miatt. Bármi miatt. És nem tudom megvédeni magam, mert…
• …mert akkor nem kapsz szerepet, tudom. 
• De anyu, én nem ezt akartam, egyáltalán nem! Álmokat akartam a színpadon, álmokat akartam magamon, azt akartam, hogy a nézők velem álmodjanak, amikor játszom, de ez, ez itt most valami teljesen más, és…és az ott nem én vagyok. Megfojt, lebénít, semmi közöm ahhoz a kisírt szemű, sápadt lányhoz. Csak a szeplőimről ismerem meg magam, minden más kétségbeejtően idegen. Nem tudom tovább csinálni! Mi az istent csináljak?
• Pontosan tudod, hogy mit kell tenned, miért nem akarod meghallani magad? 
• Nem tudom. Csak úgy… csak úgy nem tudom… félek. Mit csinálok, ha… 
• …ha kiszállsz? Például elkezded azt, amit szeretnél.
• De anyu, az lehetetlen. És annyira félek…
• Édes picikém, hogy lenne lehetetlen? Neked?! Elmesélek valamit. Négyéves lehettél, ketten voltunk otthon egy nyári délutánon. Hatalmas vihar volt, de tényleg óriási, még nekem is félelmetes volt. Hosszú percekig szenvedtél, hogy bunkert építs a nappali közepére. Az összes plédet felhasználtad, még apád kedvenc kockás gyapjútakaróját is kivonszoltad a hálószobába. Én csak álltam a konyhapultnak támaszkodva, onnan figyeltelek. Megvolt a fejedben a terv, mert minden mozdulatod olyan volt, mintha megtervezték volna. Azt hittem, magadnak csinálod a bunkert, de nem, hanem az összes babádat bevitted, aztán felvetted a gumicsizmádat, az esőkabátodat, ott álltál mind a kilencven akárhány centiddel az előszobában, és azt mondtad, mehetünk. Egyszerűen nem értettem, mit akarsz. Azt mondtad, meg akarod nézni a vihart belülről. Úgyhogy kimentünk, addigra viszont elcsendesedett az idő. Egy pillanatra elszomorodtál, úgy görbítetted a szádat lefelé, hogy szinte elérted vele a nyakadat. Majd felcsillant a szemed, visszarohantál a házba, és elkezdted iszonyú erővel felborogatni a székeket. Nagyon megijedtem, fogalmam sem volt, mi történik. Amikor megkérdeztem, mégis, mit csinálsz, a nagy munkádból fel sem nézve válaszoltál: vihart magamnak. És aki vihart csinál magának, az semmitől sem fél. 
• Jó, de…
• …nincs de. Pici szívem, én sajnos soha nem voltam elég bátor ahhoz, hogy vihart csináljak magamnak. Leéltem egy olyan életet, amit nem is akartam, amiről csak hazudtam magamnak, hogy boldog vagyok benne. Ha újrakezdhetném, biztos, hogy bátor lennék, még ha félelmetes is bátornak lenni. Imádtam nézni, ahogy újra és újra fejjel mentél a falnak. Volt, hogy tudtam, nagyot fog szólni, de hagytalak, hadd tanulj. Könyörgöm, csinálj magadnak vihart! Nem ismerek nálad bátrabb és ügyesebb embert, és gyűlölöm magam, amiért én nem mertem…
• …kiszállni?
• Igen. 
• Hát, végülis kiszálltál, csak máshogy – suttogta maga elé félig nyitott szájjal. Megvonta a vállát, kiöntötte a vázából a mustárszínű, bűzös vizet, helyette frisset töltött, és belerakta a virágcsokrot, majd az egészet vissza a sírkőre. 
• Istenem, anyu. Kár, hogy csak a fejemben beszélgetünk már. De rendben, megértettem. Megyek akkor a saját utamon. És rendezek neked egy olyan életet, amiben te is vihart csinálsz magadnak. 

Megnyugodva nézett vissza a badacsonyörsi temetőről a Balatonra. Tiszta volt az idő, viharnak nyomát se lehetett látni. Egyelőre.