Két éve mentél el

Hát anya, uhh, hol is kezdjem. Két éve. Két éve mentél el.

Éjjel 2 óra 36 perc van. Alig pár órát aludtam, de amióta meghaltál, időnként jönnek ilyen éjszakák, amikor felébredek három óra körül. Egy ideig nem értettem, miért, aztán apa mondta, hogy hajnali háromkor haltál meg. Talán a lélek, talán csak belemagyarázás, nem tudom, mindegy is, sose voltam jó alvó.

Olívia az apukájánál, úgyhogy ez most igazán a mi időnk. Fáj a szemem a kialvatlanságtól, egyszerre száraz és könnyezik is, habár mostanában ne sírok már annyit. 

Rengeteg minden történt az elmúlt két évben. Nem mintha számítana, mármint neked, vagy ha mégis, akkor nem egy levélszerű bejegyzésből fogod megtudni, főleg nem a netről, de a gyászterápia része le- és kiírni magunkból mindent, ami a haláloddal, veled kapcsolatos. Meg amúgy is ez az életem, úgyhogy írok.

Szépen végigcsináltam a gyászt, volt benne minden, aminek lennie kell benne: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. Maja segített, tudod. Voltak képzelt betegségeim is, egy ideig rendszeresen fájt a jobb mellem, a jobb oldali hónaljam, pont ott, ahol téged műtöttek. A fejem is, azt agydaganatnak hittem. Amikor egy rosszabb időszak jött az életemben, vagy valami nehéz helyzet következett, szorongani kezdtem, mindenféle tüneteket diagnosztizáltam magamon. Az egyik legdurvább az volt, amikor a temetés után először mentem haza Liszkára, valamikor tavaly február környékén. Otthon akkor azt hittem, ahh, nem is olyan nehéz ez a szembesülés ügy, végigtakarítottam egy hétvégét, aztán ahogy visszajöttünk, kezdődtek az éjszakai pánikrohamok, majd jöttek a nappaliak is. Úgy emlékszem, az volt a mélypont, akkor komolyan azt hittem, hogy megőrülök, félelmetes volt. Pokoli. Olyan, hogy el se lehet mesélni, csak az tudja, aki már átélte. De megküzdöttem, ezzel is. 

Fú, utaztam rengeteget, anya. Voltam Japánban, Makaóban is, képzeld! Fantasztikus volt! A tavalyi évem maga volt a csoda! Végigkísértem a WTCR-t, az segített amúgy túlélni. Idegen helyen, a versenyhétvégéken nem értem rá a lelkemmel foglalkozni. Felkértek, hogy szerepeljek az évadnyitó sajtóeseményen, milyen büszke lettél volna, istenem. Idén nem nagyon lesz pénzem az ázsiai túrákra, de nem adom fel, ott van nekem dolgom, ott fogok dolgozni, ezt eldöntöttem, megoldom azt is. 

Olívia elkezdett ismerkedni a betűkkel, imád olvasgatni. Hogy dicsérnéd, milyen büszke lennél rá! Úristen, anya, mennyit röhögnél rajta! Adom neki tovább a humorodat, nagyon érzi a szarkazmust és az iróniát, olyan fantasztikusan különleges kislány. Ahogy állja a tekintetemet, amikor valamiért megszidom, azt a mindenit! Még csak nem is pislog, csak néz, csak néz mélyen a szemembe azzal a tiszta tekintetével. Mindig mondom neki, mennyire szeretted nézni, ahogy eszik. Emlékszik rád, pedig alig négyéves volt csak, amikor meghaltál. A negyedik születésnapján láttalak utoljára, már nem reagáltál akkor semmire. Milyen különös az élet, hogy a lányom születésnapja egy kicsit mindig a halálodra fog emlékeztetni. Amikor kicsit sírdogálok, halkan megkérdezi, hiányzik nagyi? Mert az ő szintjén ugyan, de beszélünk a halálról, nem akarok itthon tabukat, olyan tabukat, amilyenek köztünk voltak. 

Apával nem igazán boldogulunk, nem nagyon beszélünk. Nem találjuk az utat egymáshoz, talán nem is igazán keressük. Elvan hálistennek, amennyire tudom, teszem a dolgom én is, így legalább nem is bántjuk egymást. Nem tudok hazajárni, nem jó otthon lenni. Az a ház amúgy már nem otthon többé. 

Hiányzol nagyon, de könnyebb már sokkal. Igaz, amit mondanak, a gyászt tényleg körbenövi az élet. Kialakult egy új élet nélküled. Pedig hogy élveznéd az életet nyugdíjasként, itt főzögetnél a konyhában, biztos próbálnál meggyőzni, hogy egyek húst, aztán átpakolnád a konyharuhákat egy másik fiókba, hogy ne találjam meg, miután elutazol. Elbuszoznál az oviba Olíviáért, mesét olvasnál neki. 

Huhh… vinnélek a kis virágos bőröndöddel a Keletibe, mondanád, hogy nem kell megvárnod velem a vonatot, menj csak, kislányom, elleszek én. Mint akkor, amikor utoljára voltál nálunk. Kis szíved, milyen beteg lehettél már akkor, de jöttél a kis fájós térdeddel, a kis agyi áttéteiddel. 

Hiányzol, anya. Hiányzik, hogy rendbe hozzunk mindent. Hogy elmondhassam, nem úgy van, ahogy mindig mondtad, nem kell mindig erősnek lenni, lehet néha elgyengülni. Hiányzol, akármennyit is vitáztunk a végefelé. Akármennyit változtam is, nélküled nem lennék az, akivá lettem. A halálod nélkül meg pláne nem.

Mert képzeld, gyásszal fogok foglalkozni. Mert ott is van dolgom. Elvégzek egy gyászterapeuta képzést, segíteni akarok másoknak ebben a különös folyamatban. Szeretném fogni a kezüket, ahogy az enyémet fogta a Maja. Ahogy te fogtad, emlékszel, még felnőttként, anyaként is kértem esténként, hogy bújj mellém, és várd meg, míg elalszom. 

Jucival rendbe raktuk a babaruhákat tegnap. Hogy élvezted volna, elképzelem, ahogy mosolyogsz a gyönyörű ruhácskákra. Biztos, hogy még akkor is pakoltál volna, amikor én már kidőltem a fáradtságtól. Milyen érdekes, hogy az anyák mindig tovább bírják.

Írok is, megint nagyon-nagyon sokat. Olvasnád büszkén, osztanád meg az írásaimat, de hiányzik, hogy büszke legyél rám…

Annyira hiányzol, anya. Úgy sajnálom, hogy eddig éltél csak. 

Furcsa, mert mégis boldog vagyok. Valahogy kezdek megbékélni az elmúlással, valahogy lassan helyére kerül minden, és tudom, hogy a halálod is kellett ahhoz, hogy megtaláljam, és meg is kezdjem az igazi utamat.

3 óra 10. Két éve ment el a lelked, amelyik ebben az életben az anyukám volt. Nagyon hiányzol.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s