Mindig van megoldás

Mindig van megoldás. Lehetne ennyi is ez az írás, hiszen tényleg, mindenre, mindig van megoldás – és pont. Ez nem kérdés, nem felkiáltás, csak megállapítás. Mindig van megoldás – annak, aki meg akarja találni a megoldást.

Néhány hete, majdnem 38 évesen szembesültem vele, hogy egyik kedvenc nagy igazságom egy rajzfilmfigurától származik. Ugyanis dr. Bubó szállóigéje volt az, hogy “aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé!”. Milyen okos kis bagoly, nem véletlenül lett belőle doktor. Nyilván tapasztalta ő is, milyen az, amikor a lyukba szorult róka nem tudja kihúzni a fejét, mert fácán van a szájában, persze, ha elengedné, simán átcsusszanhatna. De a róka nem ereszti a fácánt.

Ahogy sokan és sokáig nem merjük ereszteni a kihűlt kapcsolatot, az egyre kényelmetlenebbé és hangosabbá váló lakást, a megszürkült munkahelyet, a tarthatatlan családi közönyt. Mert könnyebb benne maradni a biztonságosban, a megszokottban, mert könnyebb azt hazudnunk magunknak, hogy nem is fáj annyira, könnyebb ugyanazt csinálni, mint változtatni. Képesek vagyunk lemondani karrierálomról, önmegvalósításról, őszinte szenvedélyről csak azért, mert az mind a nehezebb út végén van, a kockázatosabb, a félelmetesebb, vagy kilátástalanabb út végén. Pont ott, ahol a fejlődés. 

Voltam nehéz helyzetekben, megéltem pár krízist az életemben, kezdve a fiatalon köttetett, a környezetem által elvált házasságomtól a környezetem által kifogásolt válásomon át a rossz választásnak bizonyuló férfiakig, a szülés utáni depressziót is vehetjük ide, a szakítást a gyerekem apjával, munkahelyváltásokat, kirúgást, vitákat a családtagjaimmal, anyám haldoklását és halálát,  barátok elvesztését, szóval tudom, mit jelent a szó, “nehézség”. De az átmeneti mélypontokat leszámítva soha nem ragadtam odalent. Hoztam mások számára talán nemcsak logikátlannak, de egyenesen vakmerőnek tűnő döntéseket, a végén azonban mégis, mindenből jól jöttem ki, tanultam és többé váltam. És ami a legfontosabb: egyetlen egy lépésemet sem bánom, mert mindegyiktől csak jobb lettem.

Anya mindig azt mondta: neked semmi sem elég jó, kislányom. És igaza volt.

Nem érem be a majdnem jóval, nem érem be a hááát, jó ez íggyel, nem érem be a majd lesz valahoggyal, nem érem be az annyiszor emlegetett megvagyunkkal. És ez nem elégedetlenség: a maximális küzdelem, próbálkozás, perspektívaváltás után egyszerűen időnként be kell látni, hogy ez nem az. Ez még mindig nem Az. Nem az a férfi, nem az a kapcsolat, nem az a viszony, nem az a munkahely, nem az a munkakör, nem az a lakás, nem az a város, nem az az ország. Csak egy állomás.

A barátaim is ilyenek. Válogatott megpróbáltatásokon mentek át, szálltak ki mérgező kapcsolatokból, szálltak szembe bántalmazó szülővel, váltak el a boldogságukat keresve, gyászoltak előbb kétségbeesve, majd méltósággal, kerültek megalázó helyzetekbe sírva, de emelt fővel, egyet nem csináltak soha: nem ragadtak majdnemekben. Ja és persze nem tettek úgy, mintha nem lenne megoldás.

Mert mindig van megoldás.

Felismerni a problémát, meglátni, bevallani és megérteni, hogy nem vagyunk boldogok az adott helyen vagy szituációban, majd megvizsgálni, mit lehet tenni azért, hogy ez változzon. És ezt a változást saját magunkban elkezdeni. Nem a másiktól várni, hogy másképp reagáljon, előbb nekünk kell másképp reagálni. Nem mástól várni, hogy megmentsen, előbb nekünk kell megtanulni segítséget kérni. Nem a másiktól várni, hogy elmenjen, igen, nekünk kell menni, ha valahol már nincs hely. Nem a főnöktől várni, hogy kirúgjon, hanem nekünk felmondani. Vagy lehet persze húzogatni ki a fejünket a lyukból a fácánnal a szánkban, fájni fog és egy idő után az állkapcsunk is elfárad. De nem lesz megoldás.

Az élet értelme nem az, hogy önáltatásban, gyávaságban, félelemben, szorongásban és megalkuvásban töltsük a napjainkat, hanem az, hogy – életünk első felében – hülyeségeket csinálva tanuljuk meg a leckét, harmincon túl pedig a feladatainkkal bátran szembenézve csiszolgassuk kis személyiségünket. Tökéletes lesz-e egyszer? Nem biztos. De minden csepp befektetett energia segíti a munkát. 

Mindig van megoldás, csak meg kell találni. Vagy lehet tovább, ugyanúgy nyavalyogni, hátha egyszer majd eléggé fog fájni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s