8 óra 43 perc

Ösztönösen az alhasára tette a kezét, ahogy kiszállt a taxiból, pedig még semmi nem látszott az alig háromhónapos terhességéből. Szorosabbra húzta magán a kabátot, hűvös volt a reggel, pedig még két hét sem telt el az utolsó nyári nap óta. Cipőjének tűsarkai ütemes boldogsággal kopogtak végig a hatalmas hallon, kisebb gyalogtúrával felért, mire elérte a lifteket. A tömött felvonóban aztán újra szétnyitotta a kabátot, a rosszullétek elkerülték ugyan, de a hőhullámokkal nem tudott mit kezdeni. Diszkréten csöngő telefonját kivette a zsebéből. Próbált a lehető leghalkabban beszélni. 

  • Neked is jó reggelt – kislányosan elkuncogta a mondat végét. – Igen, igen, holnap megmondom neki. Jól van, hívlak még később, te is vigyázz magadra! Én is szeretlek – szinte érthetetlen suttogásba ment át a vallomás. 

Még akkor sem tűnt el a mosoly az arcáról, amikor észrevette, hogy túlment a 63. emeleten, most liftezhetett vissza majdnem tíz szintet. Megint a hasára tette a kezét, közben úgy harapott az alsó ajkába, mintha saját édes titkát ízlelte volna meg. A 63. emeleten is könnyedséggel libbent végig, mire elért az irodájához. Kabátját az üvegajtó mögötti minigardróbba akasztotta, leült az asztalához és megszabadult magassarkújától. 

  • Két napig vagyok még hajlandó hordani ezeket, jó ég, de fájnak. Pedig azt mondták, csak a végefelé fog dagadni a lábam, de ezek itt nem is az én lábaim, ezek vizes lufik inkább – hitetlenkedve nézegette a fekete nejlonharisnyába bújtatott lábfejeket. 

Hátradőlt a nagytámlájú görgős székében, az asztalon lévő telefonon az asszitensét hívta. 

  • Kylie, hoznál nekem egy gyümölcsteát? Tök mindegy, hogy milyen, csak forró legyen. Köszi! – hangja ugyanúgy csilingelt, mint a reggeli telefonbeszélgetés alatt a liftben, de már nem kellett figyelnie a hangerőre. 

Néhány perccel később vörös, göndör hajú, magas, vékony nő egyensúlyozott az üvegajtó másik oldalán: jobb kezében a tálcára rakott bögrét tartotta, bal kezében vastag mappával próbálta elfordítani a gömbkilincset. Debra harisnyás talpaival viszonylag fürgén pattant fel, hogy segítsen a másik nőnek. 

  • Képtelen vagyok megszokni, hogy balkezes vagy, lehetetlen így élni – mire a mondat végére ért, Kylie már az íróasztal melletti tálalóra tette a tálcát, a mappát pedig az ablak alatt nyújtózó bőrkanapéra dobta, majd megölelte Debrát. 
  • Sziaaaa! Na, hogy vagy? – izgatottan behúzta a nyakát, mindkét kezét óvatosan Debra hasára tette. – Mikor mondod már el végre? Letelik lassan a 12 hét!
  • Csak holnap. Pontosan holnap leszek 12 hetes terhes, úgyhogy holnap délután megmondom Chrisnek. Remélem, nem fog nagyon kiakadni, de úgyis dolgozni akarok a végéig, szóval nem fogok kiesni a munkából. 
  • Ahh, baszki, az még egy nap, rohadt nehéz nem elpofáznom mindenkinek. Még az a szerencse, hogy egyáltalán nem látszik rajtad, de semmi a világon, esküszöm, egy dekát se szedtél fel, gyönyörű vagy!
  • A mérleg szerint se híztam, de a lábam már dagad – megfogta az áfonyaillattal gőzölgő teát, közben a hatalmas ablak felé fordult. – Milyen csöndes most valahogy a város, nem? 
  • A szart csöndes. Reggel egy banya elvitte az orrom elől a taxit, a metrón meg beleszaladtam egy szerelmi vitába, senki se csöndes. Te vagy csöndes, gyereketek lesz. Jack be van még szarva az apaságtól?
  • Neeeem – kuncogva kortyolt egyet a teából. – Nagyon izgatott. Holnap elmegyünk babacuccokat nézni, de még csak nézelődni, nyugodj meg, viszlek majd magammal, ha vásárolok. 
  • Uhh, még jó. Viszont hallod, a halloween partyra jössz ugye, nem felejtetted el? Ki kéne találnunk a jelmezeket, meg hogy mekkora kell neked, remélem, hogy már semmibe nem fogsz beleférni – boszorkányos kacajjal kommentálta saját viccét. 
  • A halloween partyra?! Jézusom, Kylie, hova rohansz ennyire?! Még csak szeptember eleje van! – a kanapétól az íróasztalán lévő naptárhoz lépett. – Majdnem két hónap van még halloweenig. Tessék, itt láthatod a saját szemeddel: 2001. szeptember 11-e van még csak. – Megint a hatalmas ablakra nézett, halkan sóhajtott az iroda nyugalmába. – Valahogy túl halk most az egész város. Valahogy túl halk most mindkét torony.

Az asztalán lévő óra 8 óra 43 percet mutatott. 

9/11 – sosem feledünk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s