Közzétéve: 2019.08.18. | Kőváry Anett
lelkesek már a nyárvégi hajnalok,
bátran engedik be őket a nyitott ablakok,
nem perzsel már fájón a déli napsugár,
elővette bőröndjét az idei nyár,
bepakolta a rétről a fakó színeket,
sárgákat, lilákat, búzavirág kékeket,
elviszi magával a forró fülledtséget,
a sörfoltoktól pöttyös balatoni stéget,
átadja helyét az ősz aranyának,
a lángoló vörösnek, a ragyogó barnának,
a huncutul összesúgó faleveleknek,
kicsit az elmúlásnak, kicsit a kezdetnek,
kijelentések helyett a kérdéseknek,
a mécsesillatú merengéseknek,
csomagol a nyár halkan, komótosan,
magamba fordulok én is óvatosan,
mosolyogva nézek az őszülő égre,
hátha így nyár végén válaszol végre,
nem is aggaszt igazán, csak úgy érdekel,
tudni talán nem is, csak megkérdezni kell,
hogy vajon
hány ősz vár még rám,
abból hány lesz vidám,
hányon hiányzik majd végig az anyám,
hány lesz diókemény, szigorú,
hány reménykedő, hány szomorú,
hány lesz az égő avar helyett
a szerelemtől füstszagú,
hány lesz egyhangú vagy tomboló,
hány az iskolakezdéstől harsogó,
lesz-e majd közte szabadon választható,
mert meghalni egyszer
mégiscsak ősszel lenne jó
Legutóbbi bejegyzések