Közzétéve: 2019.07.21. | Kőváry Anett
Hogy az örökölt és a tanult tulajdonságaink milyen arányban alkotják személyiségünket, azt nálam hozzáértőbb emberek biztosan pontosan meg tudják mondani, azt viszont tapasztalatból tudom, és amúgy ez iszonyú félelmetes, hogy a gyerekünk, gyerekeink pont ugyanúgy másolnak minket, szüleiket, ahogyan mi másoltuk a mieinket. A gyerek tükör – és ezért csakis a szülőt terheli a felelősség.
Nem vagyok túl kedves ember, időnként ijesztően arrogáns tudok lenni – hogy miért, azt ennek az írásnak a segítségével nem túl nehéz összerakni -, de a gyerekemmel megy a dolog. És ha én kedves vagyok vele, ő is kedves velem, sőt, másokkal, majdnem mindenkivel az. Csak azzal nem, aki miatt elterelődik róla a fókusz, ez meg valahol érthető is.
Anyám szarkazmusa egyszerűen fantasztikus volt. Észrevétlenül szívtam magamba a humorát, sokáig hittem is, hogy az érzékünk a viccelődésre velünk születik, de nem, tanult dolog, mint annyi más. Adom tovább ezt is, a lányom már most olyan poénokat tol, és alapból olyan vidám, hogy már csak ránézni is öröm.
Szeretem az autókat, szenvedélyem az autóverseny, egyértelmű, hogy a gyerek is érdeklődik iránta, habár ebben a témában semmit nem erőltetünk rá. Apja hivatása miatt egyre jobban érdekli az időjárás, olyan szavakat használ a legnagyobb természetességgel, hogy kifutószél, zivi, cella. Ebbe is belenő valamilyen mértékben, magától értetődik, hogy tud és kérdez ezekről.
Ha egy szülő érdeklődő és könnyen teremt kapcsolatokat, a gyereknek se lesznek szociális problémái. Ha a gyerek azt látja, hogy a szülei sokat főznek, ő is szeret majd a konyhában tevékenykedni. Ha rendet lát maga körül, pedáns lesz ő is, ha természetes lesz számára a felfordulás, nem fog küzdeni a rumli ellen. Ha lovas családba születik, vágyni és imádni fogja a lovakat. Ha jógázni látja az anyját, érdekelni fogja a jóga – vannak azért kivételek 😀 -, ha sziklamászással telik a vasárnap délután, abban lesz komfortos.
Ahogy pedig a semleges vagy pozitív dolgokat, úgy a negatívat is utánozni fogja.
Ha egy szülő magába forduló, zárkózott, a gyereke se lesz túl nyitott. Ha a gyerek agresszivitást tapasztal, ő is agresszív lesz. Ha egy gyereket megütnek, ő is ütni fog. Ha egy gyereket félrelöknek, senkit nem fog magához engedni. Ha egy szülő nem kíváncsi a gyerekére, a gyereke se lesz kíváncsi senkire, egy idő után a szüleire sem. Ha képmutatásban nő fel, esélyes, hogy ő maga is képmutatóvá válik. Ha egy gyerek erőszakot él maga körül, az a természetes és biztonságos közegévé válik.
Vagy épp ellenkezőleg.
Jó esetben a gyerek lehet olyan intelligens, hogy rájön, mást akar, mint amit kapott. Érezni kezdi, hogy amiben élt, az kényelmetlen, az nem feltölti, hanem lehúzza, és küzdeni kezd ellene. Változni, változtatni és fejlődni akar, minden erejével küzd majd a mintái ellen, és nem akarja továbbadni mindazt, amit kapott. Hogy ez milyen mélységekben, mennyi mindenre kiterjedően sikerül, az sok mindentől függ. Van, amin viszonylag könnyen át lehet lépni, de van, ami talán életen át kísérni fogja. De a változtatás igénye már önmagában kulcs a minta javításához, vagyis ahhoz, hogy generációról generációja javítson az emberen.
A példamutatás nem csak annyiból áll, hogy megtanítjuk illedelmesen köszönni, meg igyekszünk leszoktatni a nyilvános fikázásról. Jó példával, jó mintaként felfoghatatatlanul megkönnyíthetjük a saját gyerekünk életét és sorsát, ugyanígy túlzó keménységgel túl kemény emberré formálhatjuk.
Amit adunk, azt kapjuk vissza – és nincs jogunk számonkérni semmit.
A gyerek tükör. Félelmetes tükör, de csak rajtunk múlik, hogy arroganciát vagy kedvességet, pozitivitást vagy negativitást, búskomorságot vagy jókedvet mutat.
Vagy lágyíthatatlan keménységet.
Legutóbbi bejegyzések