Ne menjünk át mártíranyába!

Engem abszolút megvett a Telekom reklám, na nem azért, mert platinakártyás ügyfelük voltam, amíg csak müködött a rendszer, vagy mert most is az ügyfelük vagyok, csak a végén tűnt fel, hogy ők készítették, hanem azért, mert betalált a mondanivalója. Én is ráztam le sokszor anyámat mondvacsinált vagy valós indokokkal, nincs mondjuk ezek miatt lelkifurdalásom, de másképp értékelem az időt, és másképp fogok a lányomra nézni, amikor ő jön majd nekem a bullshittel. Vagyis tanultam belőle. Egy dolog nem jutott eszembe a reklámmal kapcsolatban: hogy felháborodjak.

Olvasom, hogy milyen igazságtalan az anyákkal a reklám, meg hogy hol vannak belőle az apák, és igenis, a munkába visszatérő nők megérdemlik a tiszteletet, meg miért kell beléjük állni, mikor alapból van elég bajuk, miközben sokan nem is tudták rendesen értelmezni a reklámot. Érdekes, hogy nekem dupla érintettséggel (anya vagyok, de az anyám már nem él) sem a provokáció jött le az egész szpotból, hanem az, hogy igen, jó lett volna talán máshogy csinálni. Inkább kedves emlékek jutottak eszembe, az anyák napják, amikor én szavaltam, és még nagyanyám is ott ült a kicsi, kényelmetlen székeken, az anyák napja utáni képviselőfánk és Coca-Cola (esküszöm, egy forintot nem kapok egyik cégtől sem!) Gyökérnél, a helyi presszóban, a fehér blúz és a fekete szoknya, ilyenek jutottak eszembe, nem az, hogy milyen szar anya lennék. Néha érzem magam persze annak, de azok inkább belülről jövő, részben megmagyarázhatatlan, részben indokolt frusztrációk, nem pedig egy anyák napi reklám miatt vannak. 

Mindig is vallottam, nem is nagyon fog már változni az álláspontom, hogy jó anyának lenni csakis igaziként lehet. Akkor, ha nem akarunk ilyenek vagy olyanok lenni, vagy ami még fontosabb, ha nem akarunk ilyennek vagy olyannak tűnni. A gyerek egy darabig jó szimattal kiszagolja, mikor nézik hülyének, amibe beleértem a túljátszott türelmességet éppen úgy, mint a túljátszott gondoskodásba csomagolt érzelmi zsarolást.

A gyereknek nem tökéletes anya kell, hanem igazi anya. Olyan anya, akitől ugyanúgy meg tudja tanulni például a negatív érzelmek kezelését, mint azt, hogy a kereszteződésben szétnézünk.

Az igazi anya időnként elront dolgokat, az igazi anya nem istenség, bálvány vagy szent, hanem olyan ember, akitől a gyereke is igazivá válik. Nem hiszek a mindig békés, megboríthatatlan egyensúlyú, örökké türelmes, halk szavú, csillámból is muffint sütő anya képében, ahogy természetesen a folyton ordító, állandóan türelmetlen és kiszámíthatatlan, hanyag, agresszív modellben sem, hiszen mindkettő brutális mennyiségű szorongást sejtet a háttérben. De hiszem azt, hogy ezek mind együtt alkotnak egy egységet, ezek együtt tesznek igazivá egy anyát – megfelelő egyensúlyban.

Hiszem, hogy a gyereknek tudnia kell, hogy az anyja is fél, szomorkodik, aggódik, elfárad időnként, mert ha azt mutatjuk, hogy mi aztán a sárkánytól, de még a NAV-tól sem, ha fáradhatatlanul választunk szét tengert, sivatagatot, kősziklát, ha nem tör le néha valamilyen sikertelenség, akkor óhatatlanul belekódoljuk a gyerekbe, hogy neki is ilyennek kell lennie. Ha pedig nem lesz ilyen, azt szorongva kudarcként könyveli el, és ezzel máris tökéletes munkát adtunk neki és a jövőbeni terapeutájának is. 

És az igazi anya néha lerázza a saját anyját, mert nincs türelme hozzá. Nem gondol arra, hogy jaj, mi lesz, ha holnap meghal, én meg nem mentem át hozzá ma a húslevesért. Ez nem életszerű és nem igazi. Nem kell tökéletes gyerek módjára naponta hivogatnunk az anyánkat, ahogy a gyerekünknek sem kell makulátlan arcunkat mutatnunk, mert ha kiderül az átverés, az nagyobb sokk mindenkinek, mintha az első perctől esendők lettünk volna – de legalább igazi módra.

Tanulni hibákból, változtatni valamin, ami nem megy vagy csak erőltetve, sokkal nagyobb menőség, mint mindennap hajtani egy olyan teljesítményért, amit valójában csak mi várunk el saját magunktól. Rájönni, hogy igen, időnként elkúrunk dolgokat, majd legközelebb jobban csinálni, a legnagyobb tisztelet magunkkal, a gyerekünkkel és az anyánkkal szemben is. Elhinni, hogy minket nem kritizálhat senki, és felháborodni egy kedves reklámon viszont inkább azt sejteti, hogy nem nagyon merünk tükörbe nézni. 

Persze, hiszen a tükör az igazat mutatja. Az igazság pedig marha ijesztő tud lenni.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry