Közzétéve: 2019.05.05. | Kőváry Anett
Amikor tündérkertről olvasok mesét a lányomnak, mindig nagyanyám kertjét képzelem el. A régi bakterház körül minden telis tele volt a legtarkább virágokkal. Jó ég, mennyi virág volt ott a gyöngyvirágtól, tulipántól, jácinttól kezdve a törökszegfűn át a boglárkáig, orgona, rózsa, bazsarózsa, hortenzia, tényleg tündérkert volt, néha úgy érzem, mert annyira régen volt, hogy mintha csak az álmaimban létezett volna. Sose engedett haza nagyi úgy, hogy ne küldött volna egy csokor virágot anyának. Volt, amikor magunk szedhettük, anyák napján például.
Amikor utoljára kapott tőlem virágot anya, már nagyon beteg volt. Nem tudtam hazamenni, futárral küldtem neki. Kártyát is kültem mellé, azt írattam rá, “gyógyulj meg!”. Pedig tudtam, hogy nem fog meggyógyulni. Tudtam, hogy meg fog halni az anyukám.
Anyaként, az anyám halála után másfél évvel teljesen mást jelent az anyák napja, mint addig bármikor. A gyerekem szavalta édes versben hallom magamat, a megszeppentségében látom a saját régvolt szorongásaimat, a könnyeimben nemcsak büszkeség és fájdalom, hanem pokoli féltés és aggódás is benne van, ahogy gyorsan elhadart ima is, hogy ugye én még nagyon sokáig, és ugye ő már rendben lesz, mire én elmegyek. Két-három versszak csak a dalocska, amit “szépen kell énekelni, anya”, bele is sűrítek mindent a fejemben, istenem, könyörgöm, legyen boldog és megelégedett, ne szenvedjen túl sokat, legyen ereje és hite mindig pont annyi, amennyi kell, maradjon tiszta, de ne legyen lúzer, hogy egy kicsit kevésbé fájjon neki minden, mint amennyire nekem fájt, hogy tudjam máshogy csinálni vele azt, amit máshogy kell csinálnom, és istenem, add, hogy valóra váljon minden álma, bármi áron.
Anyák napja anya nélkül kicsit szomorkás, kicsit sírdogálós, kicsit összegzős, és persze, hogy emlékezős. Nagyi kertjére, a hangjára, anyám bőrére és illatára, a kedvenc lila körömlakkjára, az erejére, az igazságtalanságára, a mosolyára, a szomorúságára, a piros nadrágjára, a rakott krumplijára, a biztonságára, a sértettségére, az igazságára, az elismerésére, a kiabálására, a pengeéles, tűpontos szarkazmusára, a fiatalságára, a haldoklására, az orgona ágára, a milyen voltságára, az elmúlására, a hiányára.
Legutóbbi bejegyzések