Az álom ott benn

Gyerekfejjel azt gondoljuk, az az élet a normális, amit a szüleink élnek. Kinek kertes házban valódi vagy hazug békében, kinek elvált szülők két otthona között, kinek alkoholista apával, kinek agresszív anyával, kinek ijesztő közönyben, kinek generációs elvárások nyomása alatt. A megtapasztalt minta beissza magát a húsunkba, ettől lesz saját illatunk, amit a család kutyája kilométerekről megérez és megismer, csak úgy lemosni lehetetlen, nincs az a parfüm, ami elnyomná, hosszú évek, kemény terápia és fárasztó önfejlesztés munkájával csak lehet szabadulni tőle, hogy aztán, mint egy frissítő zuhany alól, megtisztulva, megkönnyebbülve induljon útjára az ember. És közben egyre közelebb jusson ahhoz a titkolt vagy kimondott vágytól, ami tündérmesének álcázva a legmélyebb lelkében kíséri végig az elsőtől az utolsó napig. 

Az én életem nem az az élet, amit az anyám vagy az apám élt. Nem hoztam magammal sem sikereiket, sem kudarcaikat, sem megélt, sem eltemetett vágyaikat. Belőlük lettem azért, hogy rajtam keresztül javuljon a világ, ahogy a gyerekem is azért érkezett, hogy tovább javítsa a tőlem kapott mintát. Hogy ez mennyi idő alatt, milyen mélységben és minőségben, egyáltalán megtörténik-e, senki sem tudja. De ahogy elindulunk az úton, lassan-lassan rájövünk, hogy az élet valójában nem szív alakú díszdobozba csomagolt, elképzelt boldogság hajszolásáról szól, hanem tapasztalásról, a mintákkal való küzdelemről, azok felismeréséről és leküzdéséről, a ránk szabott vagy a választott sorsunkhoz való alkalmazkodásról.

Ahogy a jógában soha nincsen készen egy póz, úgy az életben sincs olyan, hogy most vagyok boldog, pipa, megvagyunk, mostantól mindig boldog leszek. A boldogság nem egy egzakt valami, amiért le kell futni két maratoni távot, és a célszalag mögött majd ott lesz a kupákkal teli asztalon, a boldogságot nem lehet, nem is kell definiálni, mert a boldogság nem állapot, legfeljebb egy érzet. Amit keresünk, amire vágyunk, amit tévesen boldogságnak nevezünk, az sokkal inkább egy megnyugtató elégedettség, de nem megelégedettség érzése. 

Amikor elégedett vagyok a kint és a bent harmóniájával, amikor elégedett vagyok az elvégzett munkával és a tervekkel is, amikor elégedett vagyok a befektetett energiával és a kívülről érkező segítség arányával, amikor pont annyira megnyugtató visszanézni, mint előre, amikor nem ijeszt meg a kelleténél jobban egy zaklatott éjszaka, de egy túl szép álom se lő ki az űrbe, amikor pont annyira tudok szigorú lenni, mint amennyire megengedő, amikor elégedett vagyok a hőséggel ugyanúgy, mint a jégesővel, amikor tudom, hogy mit miért teszek, amikor elfogadom, hogy egyszerre nem, csakis lépésenként megy, amikor elégedetten tudok megmozdulni és megpihenni is, amikor felfogom, hogy egy válással nem megfosztom magam a boldogságtól, hanem a nekem szánt úton tartom magam, amikor elégedetten belenyugszom, hogy nekem nem az az élet kell, és nekem nem kell az az élet, amit a szüleim éltek, amikor leesik, hogy a boldogság nem egy konfekcióméret, amiből hízás esetén veszek egy nagyobbat, amikor rájövök, hogy nincs boldogság, de vannak az elégedettségben hosszabb-rövidebb boldog pillanatok, amikor megértjük, hogy – ha kicsit máshogyan is, de – valóra válhat a mese, hogy lehet egy válás sötét aluljáró az elégedettséghez, a sok-sok boldog pillanathoz vezető úton, 

és hogy pont attól olyan gyönyörű és annyira szívszorítóan keserű minden egyes megélt pillanat, még a legsemmilyenebb is, minden albérlet, minden fantasztikus szeretkezés, és minden gusztustalan, ronda, szőrős szex, a legfinomabb csók, a legszomoróbb szakítás, a legemlékezetesebb utazás, a legfelejthetőbb nyaralás, a leghosszabbnak tűnő gyász, a leggondtalanabb gyerekkor, a legjobb frizura, a legrondább elhízás, a legjobban összeállított szett, a legborzalmasabb vacsora, a legizgalmasabb várakozás, a hangos ajtócsapkodás, a kocsi vissza-visszatérő hibája, a lábzsibbadás, a fürdőszobai dugulás, a költészet napja, a jógaóra, a fotóalbum lapozása, a kirúgás, a lebukás, a megbukás, a felállás, az átmeneti otthon, a tartós hullám, a szélcsend, 

mint az élet, elmúlik minden,

csak az álom marad örök, az álom ott benn.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry