Gyilkosok közt cinkosok

Félálomban olvasom a friss híreket, tizenakárhány évnyi hírszerkesztői munka nem tűnik el csak úgy, talán sehogy sem tűnik el, nem is ez most a lényeg. Huszonöt év fegyházbüntetést kapott az a boldvai férfi, aki tíz éven át rendszeresen megerőszakolta lányát, a vérfertőzéssel született második gyereküket pedig megölte. A lány anyja húsz évet kapott, mindkettejüket előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vonták felelősségre. Az erőszakot elszenvedett lány két év börtönt kapott, felfüggesztve. Ösztönösen magamhoz húztam a mellettem szuszogó lányomat. 

Csóri kislánynak két gyereke is született a saját apjától, a másodikat egyszerűen berakták az ágyneműtartóba, hogy ott haljon meg, nehogy kiderüljön a titkos kapcsolat, amiről állítólag mindenki tudott a faluban, a szomszédoktól kezdve a kislány iskolájának igazgatójáig. Az egész rémálom úgy, ahogy van gyomorforgató, de ha valóban igaz, hogy a család környezetében mindenki tisztában volt vele, micsoda horror zajlik a falak mögött, és nem tettek semmit, akkor itt olyan súlyos, kollektív felelősség mulasztásról van szó, amit egy álomszerűen működő világban ugyanúgy büntetnének, mint az elkövetést. 

“Vétkesek közt cinkos aki néma” – ezt a Babits idézetett írta fel egyszer a táblára a középiskolai osztályfőnököm, amikor kiderült, hogy az egyik osztálytársam rendszeresen zsarolta és megfélemlítette egy másik osztálytársamat. Mind tudtunk róla, de nem foglalkoztunk vele. Bűnösnek éreztem magam, amikor ügy lett az ügyből, és egy életre beleégett a zöld táblára fehér krétával felrajzolt mondat. Azonnal ez jutott eszembe, mikor olvastam a fenti esetről. 

Borsodi lány vagyok, pontosan tudom, hogy megy ez arrafelé. Tudom, hogy szívesen és mindenféléket beszélnek az emberek “a faluban”, mindig van téma, mindig van valamilyen hír, sokszor kicsit kiszínezve, de legtöbbször nem alaptalanul. Így lehetett ez Boldván is, biztosan jól megbeszélték a helyiek a bolt vagy a kocsma előtt állva, hogy milyen szörnyűség zajlik X-éknél, aztán adták tovább mindketten az újonnan megszerzett információkat, az iskolaigazgató, gondolom sóhajtott egy nagyot és behunyta a szemét, a szomszédok meg hogy mertek volna szólni a minden bizonnyal nem túl csöndes, cserébe valószínűleg meglehetősen balhés családnak. Szegény gyerek meg hogy mert, hogyan tudott volna segítséget kérni, el sem tudjuk képzelni, milyen rettegésben élhette az életét, az apja erőszakolta meg rendszeresen, az anyja pedig, atyaúristen, az anyja pedig mindezt hagyta, az a lény, akinek minden körülmények között meg kellene védenie a kölykét, nemhogy nem védte meg, valószínűleg inkább bezárta a szobaajtót, ne is halljon semmit az egészből, vagy ami még rosszabb, röhögve nézte végig. Hogy hogyan tudnak emberek ennyire érzelemmentesen életben maradni, az egy másik kérdés, egyelőre jobban bosszant az, hogyan lehetnek egy kisközösség tagjai ennyire közönyösek, ennyire felelőtlenek, ennyire buták egy a szemük előtt zajló dráma esetében. 

Borsodi lány vagyok, tudom azt is, a legtöbb ilyen helyzetben, ha esetleg bejelentést kap a körzeti megbízott, akkor kivonul, térül-fordul a szoba-konyhában, minden rendben van itt Józsikám, aztán visszaindul a kávészagú irodájába. Vagy ki se megy, elintézik a dolgot okosba’ a kocsmában, megy utána tovább minden ugyanúgy. 

Olaszliszkai lány vagyok, pontosan tudom, hogy egy balhés családdal nem szívesen húz ujjat senki, de pont azért, mert borsodi lány vagyok, azt is tudom, hogy minden balhés ügyet lehet úgy intézni, hogy ne legyen még több erőszak, ne folyjon (még több) vér, csak meg kellene emelniük az embereknek a seggüket, tovább látni az orruknál, és nem csak azzal foglalkozni, hogy ők maguk békében élnek.

Mi az isten lesz ebből a világból, ha az egymás felé fordulás teljesen eltűnik, ha sorsára hagyjuk azt, akit a szomszéd házban erőszakol az apja, ha hagyjuk azt, hogy két gyereket is kihordjon a saját apjától? Nincs egy védőnő, nincs gyermekvédelem, nincs egy polgármester, aki akár fenyegetve, akár tisztességtelen módon vagy bárhogyan beavatkozna, hogy véget vessen egy ilyen undorító erőszaknak?

Milyen lelkiismerettel mennek aludni esténként azok, akik tudtak az egészről, de lusták voltak megemelni a telefont? Vajon maguknak is kiszabnak majd egy felfüggesztettett, ahogyan azt a szerencsétlen lányt büntették, akinek amúgy is az egész életét tönkretették a saját szülei? Eszükbe jut néha magukról, hogy gyilkosok közt voltak cinkosok? Akik hagyták ezt az egészet, vajon elképzelik néha, hogyan üvölthetett az életéért küzdő újszülött az ágyneműtartóban, ahogy egyre fogyott a levegője? 

Egy porig rombolt és egy kioltott élet vajon elég nagy ár ahhoz, hogy jobban figyeljünk egymásra?

Ha te vagy ismerősöd erőszak áldozata, azonnal hívd az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat éjjel-nappal ingyen hívható számát: +36-80-20-55-20.

Legutóbbi bejegyzések

Oviból család

Most lehet elrontani

Hogy létezel

Egy óvónő lánya voltam

Jó is lenne

Összes írás

Copyright 2022, Anett Kőváry