hogy szívecskével
volt ott a nevem a babaház falán,
hogy bátran elszöktem
‘94 nyarán,
hogy aztán megtanultam,
mit jelent a határ,
hogy el is tudok
menni addig akár,
hogy néha most már
be tudom fogni a szám,
hogy sosem
ejtett foglyul a magány,
hogy maradtam
a kis szöszi vagány,
ahogy mondom a lányomnak,
hogy sapka, sál, kabát,
hogy végre mára
változott az apám,
milyen büszke lenne
erre mind, ha élne még,
anyám
