Közzétéve: 2019.03.30. | Kőváry Anett
És? Ha nem halálos, akkor szabadon megtehető?
Egy hét alatt kétszer jött szembe velem a molesztálás témája: először a 18 éves gyakornok ápolónő esetében, akinek egy orvos csapkodta meg a fenekét, másodszor pedig a saját bőrömön tapasztaltam a jelenséget. Azt, hogy milyen, amikor vélemény, személyiség és jogok nélküli szexuális tárgynak tekintenek, és vele azt is, hogy ha mindezt kikérem magamnak, akkor nevetséges picsává válok.
Nehéz uralkodni a dühömön, pedig eltelt már néhány nap azóta, hogy az illető, aki sok-sok éve távoli ismerősöm, puszi helyett egy jó seggmegmarkolással üdvözölt. Néhány évvel ezelőtt egyszer már megcsinálta ezt velem, habár a kapcsolatunk megközelítőleg sincs ezekben a mélységekben. Sokkban voltam akkor, zavaromban nem tudtam mit mondani, de azóta is sokszor eszembe jut, mennyire megalázó volt. Most, érettebben, bátrabban és hangosabban, a témára amúgy is kihegyezve állt belém. Határozottan közöltem, hogy ezt nem csinálhatja, mert nem tudom, ő mit szólna hozzá, ha nem annyira finoman összekoccintanám a golyóit az apró, de annál erősebb öklömmel. Előbb zavartan vihorászott, azt mondta, ő nem bánná, de egyébként mit pattogok, ez teljesen normális és – ez a legdurvább – megengedett. Szinte szétrobbantam az idegtől, de próbáltam higgadtan elmagyarázni neki, hogy eszébe se jusson, hogy ez megengedett, mert ez az én testem, amit semmilyen körülmények között nem fogdoshat. Visszakérdezett, hogy miért nem. Mert ez szexuális zaklatásnak számít – feleltem, majd a kínos vihorászásból döbbentre váltott, és úgy tett, mintha extra fontos lenne telefonálnia egyet.
Többé nem találkoztunk, de a társaságban, ahol szintén csak férfiakkal voltam, és melynek tagjai látták-hallották a történteket, napokon át téma volt az eset. Rendszeresen kifiguráztak, gúnyolódtak, minden véletlen érintést ironikusan szexuális zaklatásnak neveztek, maximálisan poénra vették az egészet, és – legnagyobb döbbenetemre – kurva jól érezték magukat közben. Megkértem őket előbb szépen, hogy fejezzék be, mert ez nem egy olyan téma, amin vihorászni lehet. Olaj volt a tűzre. Nem vártam háromig, másodjára már a hangomat felemelve, minden jópofáskodástól mentesen kellett kijelentenem, hogy sem megtenni, sem ezzel poénkodni semmi joguk, mert ez a nők megalázása, ami a testi kizsákmányolásukon alapul.
Azóta se nagyon térek magamhoz ebből az egészből. Kiábrándító és félelmetes volt a saját bőrömön érezni, mennyire ösztönösen jön a férfiakból, hogy azt hiszik, és tényleg, őszinte meggyőződéssel hiszik, hogy bármit megtehetnek a nőkkel. Nemcsak hiszik, hanem meg is teszik, ha pedig megtették, semmi negatívat nem látnak be, mert mindez – szerintük – megengedett.
Hátborzongató volt érezni, hogy csupán a neme miatt milyen kiszolgáltatott tud lenni egy nő fizikálisan és verbálisan egyaránt. Érezni és tapasztalni, hogy aki hagyja magát, az jó fej, aki kikéri magának, az ostoba, karótnyelt, nevetséges hülye picsa.
Megtapasztaltam, hogy még 37 évesen is pokoli nehéz kiállni magamért, mert kinevetnek, hülyének néznek, mindezt azután, hogy előtte még meg is aláztak.
Mit gondolnak magukról a férfiak? Hogy az istenbe képzelheti azt bárki is, hogy csak mert farka van és aputeste, akkor máris azt csinálhat egy nővel, amit akar? Hogyan képzelheti azt bármelyik férfi, hogy kedve szerint fogdoshat egy nőt?
Hogyan képzelhetik, hogy ezt bárkinek is el kell tűrnie, hogyan nevethetik ki azt, aki megpróbálja megvédeni magát? Hogyan nyugtathatják magukat cinkosan összekacsintva azzal, hogy egy seggre pacsiba még senki nem halt bele? Hogyan hiheti, hogyan mondhatja ki bárki is, hogy mást szexuálisan abúzálni megengedett?
Hogyan érezheti biztonságban magát egy nő társat keresve, hogyan lehet bizalma idegen férfiakban, ha még az ismerősei sem tisztelik hangyányit sem?
Legutóbbi bejegyzések