Legyen már magánügy a szülésed, köszi!

Azt mondja a celeb fiatalasszony kismama – imádom ezt leírni -, hogy ő csak azért tette közkinccsé a gyermeke szüléséről készült videót, mert meg akarta hozni a kismamák kedvét a természetes szüléshez. Azt is mondta, hogy több ezren, több ezren írnak neki hálálkodva, mert videója hatására vége is lett a hezitálásnak, döntöttek és szülnek. Méghozzá pont úgy, ahogy a celeb fiatalasszony kismama. Nos, szültem én is természetes, hüvelyi úton gyereket (mi mást, mondjuk) érzéstelenítő nélkül ráadásul, de valahogy soha nem jutott eszembe, hogy bárkit is erre lelkesítsek, még akkor sem, ha minden szenvedés ellenére a legelkötelezettebb híve vagyok a dolognak. Egész egyszerűen azért, mert a szülés magánügy. 

Nem feltétlenül a nagyvilág és az univerzum előtt szemérmetlenül kitárulkozó altest miatt, még nem is annyira a buzgón megszülető placenta, azt mondom, hogy még a szülőágyra oda-odakerülő salakanyag miatt sem, a vérről már nem is beszélve, hanem mert kevés intimebb pillanata van az embernek annál, mint amikor erre a világra megszületik. 

Csupasz kis puhacsontú békaként azt se tudjuk, mi történik velünk.. Aki elolvasott már életében legalább egy, születésről szóló cikket, az tudja, hogy az ember élete első sokkját akkor éli át, amikor az anyaméh meleg biztonságából a horrorisztikus valóságba csöppen, ahonnan nincs visszaút, amit meg kell szokni, minden és bármi áron is. Na most az a tanácstalan, világát nem tudó – ugye, milyen gyönyörű a magyar nyelv? – apró ember megérkezik meztelen seggel ebbe az elsőre iszonyatnak tűnő külvilágba, és máris szereplő lesz belőle közösségi oldalakon, mert anyja és apja úgy gondolta, micsoda kedvmeghozó videó lehet majd az eseményből! 

Pedig csak néhány ehhez hasonlóan intim epizód van az ember földi életében, konkrétan a haldoklást és a halált tudnám ide sorolni, de találkoztam már olyannal, aki például a rákot is szigorú és tiszteletteljes magánügynek tartja.

Magánügy. Én magam, az én magányom ügye. Én magam vagyok benne, én vagyok a főszereplője, annyira az enyém, mint soha, semmi más, mert egyedi és senki máséhoz nem hasonlítható, és mert létezésem vagy elmúlásom múlik éppen rajta. Nem teszem közszemlére, nem gyűjtök vele lájkokat, nem reklámozom, beszélni természetesen jogom van róla, de úgy, hogy azzal sem az épp megszülető, sem az épp meghalni készülő ember személyiségi jogait ne bántsam. 

Igen ám, de a magánügy egyben azt is jelenti, hogy bármikor tehetem közüggyé a magánügyemet. Hiszen az enyém, az én magányom ügye, és ha én úgy gondolom, hogy felpattintom a videót arról, ahogy a teljesen tiszta lappal induló, ártatlan gyerekem kirobban a vaginámból, mint ahogy egy terepakadályfutó bekúszik a célba, akkor igenis nyugodt szívvel megtehetem. Mert a magánügyem. 

Ahogy magánügy az is, hogy valaki császárral, programozott császárral, hüvelyi úton, de érzéstelenítéssel, vagy anélkül szüli meg a gyerekét, ahogy magánügy az is, hogy milyen rákja van, mióta és hogy kezeli, ahogyan az is, hogy milyen rákja volt, meddig és hogy kezelte. Nem vagyok biztos benne, hogy ezek olyan témák, melyek premierplanban és szélesvásznon kívánkoznának a mozikba vagy a laptopom kijelzőjére. Lehet róluk beszélni, lehet írni róluk, de – kis túlzással – élő, egyenes adásban bárki orra alá tolni nem annyira korrekt. Igaz, persze, az nézi csak meg, aki akarja, de mi a helyzet a gyerekkel, akinek érkezését látja az egész világ, miközben a világ legintimebb pillanatát éli át? Mennyire szól az anyáról, mennyire a gyerekről és mennyire az utólag belemagyarázott (?), vagy előre megtervezett (?) buzdító kampányról? Nem léptük át már visszafordíthatatlanul a privát szféra határát? 

Máris lehet mondani, hogy persze, de mi van akkor a gyerekekről készült képek posztolásával. Nos, igen, majdnem meglett az ügy grabanca, mégis azt mondom, egy stúdiófotó, egy babakocsis fénykép, egy édesen céklamaszatos pofi megmutatása köszönőviszonyban sincs egy szülésvideó megosztásával. 

Nem korrekt ismeretlenül mindent tudatni és tudni arról, aki még azt sem tudja, hogy a világon van. Nem korrekt kirakni a kirakatba egy csecsemőt, akinek semmi másra nincs szüksége eleinte, csak puha intimitásra. 

Nem korrekt a mások, idegen anyák iránt érzett felelősségünket a gyerekünk elé tolni. 

Nem korrekt valaki kezdődő életét pro vagy kontra érvként használni más életének befolyásolására. 

Szüljön és haljon meg mindenki úgy, ahogy akar vagy tud. De azt ne kelljen idegeneknek végignézniük. 

Mert magánügy. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s